
Az étel értelme
A 14 milliós Mumbai (leánykori nevén Bombay) India legnépesebb városa, egyben az ország kereskedelmi és szórakoztatóipari központja. Ennyi embert élelemmel ellátni nem kis feladat, különösen, ha valaki a munkahelyén is az otthoni ízekre vágyik.

Az elhanyagolt feleség, Ila (Nimrat Kaur) a szomszédban lakó „aunty” főzési tanácsait követve próbálja meg visszahódítani férjét, de az így elkészített pompás ebéd a nyugdíj előtt álló Saajan (Irrfan Khan) asztalán landol. Saajan felesége halála óta ugyanazt a kifőzdei kosztot eszi, így alaposan meglepődik a minőségi változáson és levélben mond köszönetet az ismeretlennek. A két magányos ember levelezni kezd egymással. 
A Mumbaiban született és nevelkedett Ritesh Batra rövidfilmjeivel szerzett magának elismerést, ezúttal a forgatókönyv megírását és a rendezést is magára vállalta. A nemzetközi koprodukcióban készült film távol áll attól, amit Bollywoodként ismerünk, ugyanakkor India legfoglalkoztatottabb színészeit szerepelteti. A nagy költségvetésű nyugati mozikból ismert Irrfan Khan executive producerként is részt vett a film elkészítésében.
Az Ezerízű szerelem elegáns módon ötvözi az indiai és a nyugati filmkészítés erényeit, mindenki számára fogyasztható, giccsmentes és autentikus atmoszférát teremtve tud egyszerre humoros és elgondolkodtató lenni. A két főszereplő mindennapjainak megismerése mellett bepillantást nyerünk Mumbai lakóinak életébe, akik összezsúfolódva és látszólag mégis boldogan utaznak, dolgoznak, élnek egymás mellett. Ennek alapja a kölcsönös tisztelet, ami olykor a gyors hetesen is jól jönne.


