A nimfomániás – 2. rész



A nimfomániás: 2. rész (Nymphomaniac: Volume II), rendező: Lars von Trier, főszereplők: Charlotte Gainsbourg, Stellan Skarsgard, Jamie Bell, dán-belga-francia-német-brit filmdráma, 123 perc, 2013 (18)

A szex vajon mi?

Azt azért nem nagyon lehet mondani, hogy nehéz volt kivárni ezt a három hetet, amíg megérkezett hozzánk a Nimfomániás második része. Az első epizód kritikájának végén azt írtuk, hogy majd csak akkor tudjuk megítélni, hogy jó-e a film, ha végignéztük a teljes opuszt. Hát nem jó.

Sokszor átélte már az ember, hogyha valami misztikusról és izgalmasnak ígérkezőről lehull a lepel, nem marad más, mint a határtalan csalódás. A Nimfomániással pont ez a helyzet, és most már végképp hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Lars von Trier nem adni akart az embereknek valamit, hanem az egész szimplán arra ment ki, hogy a saját legendás depresszióját gyógyítsa, na meg a saját kis mocskos perverzióit kiélje. A második rész gyengébb, vagy még gyengébb, mint az első, kevesebb benne a humor (pedig ha néha kapunk egy pár morzsányit belőle, akkor érződik, hogy a rendezőnek ez egyáltalán nem gyenge pontja), és az első részben viszonylag sokat használt képi trükkökről is szinte teljesen lemond.

Ami a szereplőket illeti, ott van egy furcsa húzás: a történetben egy hároméves ugrást követően egyszer csak 42 éves Charlotte Gainsbourg lesz a 22 éves Stacy Martinból, Shia Lebeouf viszont megmarad, de aztán a vége fele őt már egy másik színész jeleníti meg. Ki érti ezt? Van még néhány új színész, aki csak most tűnik fel, ilyen az Adele életének főszereplőjére, Adele Exarchopolous-ra emlékeztető Mia Goth, akinek tök menő a neve, de ennél több jót nem lehet elmondani róla. Itt van még a tökhülye nőket saját akaratukból szarrá verő Jamie Bell, és az a Willem Dafoe, akivel Gainsbourg már az Antikrisztust is végiggörcsölte. És ha már itt tartunk: a Nimfomániás 2-ben is felbukkan egy olyan baljós jelenet, amikor az anya önző módon inkább magára koncentrál és nem a gyerekére, de hogy ennek ezúttal mi a végkimenetele, azt most nem áruljuk el.

Sokan azt rótták fel az első résznek, hogy rendkívül banálisak a Gainsbourg és Stellan Skarsgard közötti párbeszédek, és ezt Trier most megússza azzal, hogy Joe direkt leteremti vendéglátóját a béna párhuzamok miatt. Az viszont tény, hogy még nem nagyon láttunk olyan filmet, aminek a szimbólumrendszerét maguk a szereplők magyarázzák meg – hát most ez is megadatott. Aki meg még továbbra is védi a rendezőt, az azt hozza fel neki mentségként, hogy ez csak a megvágott változat, és majd az egybeillesztett, cenzúrázatlan verzió lesz az igazi. Igen ám, csakhogy közhelyekből, perverziókból, testnedvekből, szőrzetből és erőltetett szimbolizmusból már ennyi is épp elég volt.
10_5

 

 

 

http://www.youtube.com/watch?v=GzUPqo5NrBs[/embed]

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Nyárutó - kritika
Következő cikk A sztárok és a Twitter