Vámpírakadémia


vampire academy image01

Vámpírakadémia (Vampire Academy) rendező: Mark Waters szereplők: Zoey Deutch, Lucy Fry, Sarah Hyland, Olga Kurylenko, színes, magyarul beszélő, amerikai akció-vígjáték, 104 perc, 2014 (16) 

Vampirakademia poszter

A könyv

A Vámpírakadémia-sorozat két évvel az első Alkonyat-könyv megjelenése után indult világhódító útjára. 2007-ben és 2008-ban egyszerre jelentek meg mind a két sorozatból könyvek, a vámpír-rajongók úsztak az olvasnivalóban. A Vámpírakadémia, még ha nem is érte el soha a Twilight olvasottságát, meg kell jegyezni, hogy nem mindennapi eladási mutatókat produkált a könyvpiacon, és a tinédzserek között hatalmas rajongótáborra tett szert. 

Eltelt hét év, a vámpír-rajongó tinik felcseperedtek, az utolsó Alkonyat-filmet évekkel ezelőtt bemutatták a mozik, a leghíresebb vámpír-sorozatokat is fél lángon játssza a tévé, és akkor megjelenik az első Vámpírakadémia-film. Talán a jogokról nem sikerült megegyezni, talán nem találtak megfelelő alkotókat az adaptációhoz, mindenesetre Mark Waters, a kultikus tinifilm, a Bajos csajok rendezőjének kezéből szórakoztató feldolgozásra számíthattunk, az előzetes ígéretek alapján.

Ha visszaemlékszünk, a Bajos csajok ”bája” nem csupán a jó arányérzék és a profi kivitelezés összjátéka, hanem hogy ironikusan nyúl mindenhez, amit addig a tinifilmekről tudtunk. A Vámpírakadémia feldolgozásával a legnagyobb probléma az arányérzék teljes hiánya. A néző nehezen tudja eldönteni, paródiát, vagy mitikus-romantikus filmet lát. 

„Viszlát Facebook, viszlát iPhone5!”

Az egyébként (a Twilight-nál mindenképp) igényesebben kidolgozott mitikus világ ebben a filmben aligha vehető teljesen komolyan. Erre példa a bekezdéscímben idézett mondat is, ami a főszereplő száját akkor hagyja el, amikor először érkezünk meg a Vámpírakadémiára. Hasonló aktuálisnak tűnő, többé-kevésbé kellemetlen megjegyzésekben nem szűkölködik a film, ellenben drámainak tűnő jeleneteket  teljesen mellőzi (Lissa szülei M.I.A. „Live fast/die young/bad girls/do it well” típusú refrénjére hallnak meg). 

„Nem használtatok fogazásgátlót?” 

Nem, nem maradhatnak el a gyenge szóviccek sem. A klasszikus gimis élethelyzetek (folyosón utálkozás, könyvtárban nyalakodás, és a „bál”) ironikus ábrázolása mellett nemigen jut hely egy komoly történet bemutatására, holott a háttéranyag komolyan vehető gondolatokat is megfogalmaz. Kíváncsiak lettünk volna, mit gondolnak az alkotók az alá-fölé rendelt vámpír-viszonyokról, amiket társadalmi normák hoznak a vámpír-rasszok között. Lehetett volna ez egy érdekes film… 

 „Elírtak egy szót…” 

…de nem lett. Legfőképp a komolytalansága miatt nem. Be kell vallani, néhol mégiscsak szórakoztató a film, érdemes magunk elé képzelni egy jelenetet, amiben a hercegnő, szobájának falán rejtélyes, vérrel írott figyelmeztető feliratot talál, majd halál komoly arccal megjegyzi, hogy ezek elírtak egy szót, mert a vigyázz-ban két z van…tehát ebből arra következtethetünk, hogy a feliratot idióta kamaszfiúk írták föl.

A folytatás 

Sajnos az ilyen megmosolyogtató jelenetek mellett sem mondhatjuk, hogy a Vámpírakadémia legalább paródiának jól sikerült darab. A nyitóhétvégén nem bizonyult kasszasikernek, és ha továbbra is így szerepel, az alkotók nem ígérnek neki folytatást. Még öt regény van hátra. A tinédzser szívünk pedig, ha igazán a mélyére nézünk, adna neki még egy esélyt.

10_4

 

 

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Couch Surf
Következő cikk YouTube videók menni Hollywoodba