Vegyél jegyet a Titanicra!


titanic21 0Április 4. és 12. között 5 helyszínen, az Uránia Nemzeti Filmszínházban, az Örökmozgóban, a Toldi moziban és az A38 hajón várja a közönséget a 21. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál.

25 nemzet 52 alkotását láthatjuk 7 szekcióba osztva, melyek közül 10 film abszolút friss.

A fesztivál John Michael McDonagh Kálváriájával nyit és Jim Jarmusch Halhatatlan szeretők című filmjével zárul.  A sötét humorú ír-angol dráma főszereplője Brendan Gleeson, a vámpíros filmé Tilda Swinton. http://youtu.be/l6v0VneENQE

A Hullámtörők-díjért 9 film verseng, melyet a háromtagú zsűri ítél oda a legjobbnak. A zsűri elnöke Szász János, másik két tagja a Valahol Angliában című horror producere, Andy Starke és Santa Lingeviciute, a vilniuszi filmfesztivál művészeti igazgatója. A 9 film közül 6 elsőfilmes alkotás.

A Tom a farmon című pszichológiai thriller a kanadai Xavier Dolan negyedik filmje. Tom elhunyt szeretőjének bátyja rajta éli ki szadizmusát.

A chilei Alejandro Fernández Almendras Embert ölni című filmjében Jorge otthonának környékét ellepik az utcai bandák és félelemben tartják őt és családját.

Destin Daniel Cretton Átmeneti állomásában a történetet egy felügyelőotthon huszonéves nevelőtanárának szemével látjuk.

A Viktoria című bolgár filmben Borjana folyton a Nyugatról álmodozik. Nem akar gyereket szülni a kommunista országban, ám mégis megszületik a lánya, Viktoria, akinek nincs köldöke.

A hosszú út hazafelé az 1915-ös szarikamiszi csata idején játszódik Kelet-Anatólia hóborította hegyvidékein. A film zenéjét Víg Mihály írta.

Benedikt Erlingsson rendezte a Lovak és emberek komikus drámát, melynek főszereplői az izlandi lovak.

Anna Odell svéd rendezőnő 2009-ben megpróbált leugrani egy hídról, ebből született meg Az osztálytalálkozó.

Thierry de Peretti színész első filmje az Apacsok francia thriller, mely a tinik szexualitását mutatja be.

A norvég Vakont Eskil Vogt rendezte. Az idei Berlinálén bemutatkozott film egy nemrég megvakult írónőről szól, akinek élete összefonódik a szemközt lakó Einarral és kisfiával, Elinnel.

A hosszú út hazafelé és a Viktoria rendezője, a török Alphan Eşeli és a bolgár Maya Vitkova a fesztivál vendégei lesznek.

Az Amerikai függetlenek szekcióban öt filmet láthatunk majd. Ezek közül A. J. Edwards első filmje, a fekete-fehér Jobb angyalok Abraham Lincoln életét mutatja be.

A Világkörüli út blokkban kerül levetítésre a kínai Jia Zhangke megtörtént eseteket feldolgozó, A bűn érintése című filmje, mely tavaly Cannes-ban elnyerte a Legjobb Forgatókönyv díját.

Az Európai történetek szekcióban 6 alkotást nézhetünk meg. A szíriai származású francia képregényíró-rendező, Riad Sattouf Jacky a nők országában című politikai szatírájának főszereplője Charlotte Gainsbourg. A filmet nagy sikerrel vetítették a Rotterdami Filmfesztiválon.

A Filmdokkban 5 dokumentumfilmet tűznek műsorra. Kambodzsa Oscar-jelölt alkotása, A hiányzó kép, melyben Rithy Panh a Vörös Khmer rémuralmát dolgozza fel agyagfigurákkal, archív felvételekkel és saját narrációval.

A Zene mindenkinek válogatásban nyolc filmet láthatunk, melyek a hatvanas évektől napjainkig terjedő időszakot ölelik fel.

A Nirvana egykori dobosának, a Foo Fighters frontemberének, Dave Grohlnak a Sound City című dokumentumfilm az első rendezése. A film az azonos nevű             Los Angeles-i stúdió történetét meséli el.

Az Öböl maharadzsája: James Booker tragikus élete a fekete Liberaceként is emlegetett New Orleans-i, fekete, meleg, drogos, zongoristazseniről szól.

A banda neve: Halál a hetvenes évek elején három fekete testvér által alapított Death nevű punk-rock zenekar történetét dolgozza fel.

A The Source Family című film a Yod atya által vezetett hollywoodi hippi kommunát és vallási szektát mutatja be (láthattuk az Annie Hallban is).

A Minden és mindenki: Grant Hart élete és zenéje a nyolcvanas években feltűnt hardcore punk Hüsker Dü trió biszexuális dobos-énekesét mutatja be.

A punk csaj Kathleen Hannaról szól, aki a Bikini Kill frontleányaként és a riot grrrl mozgalom vezéregyéniségeként vált ismerté, majd az elektro-punk Le Tigre és a The Julee Riun zenekarok élén folytatta feminista tevékenységét. A film készítésében kiemelkedő szerepet vállalt az énekesnő férje, a Beastie Boys-tag Adam Horowitz.

A The Stone Roses: Kőbe vésve Shane Meadows munkája és a manchesteri zenekar 2012-es újjáalakuló turnéját követi végig.

A Mint egy idegen az amerikai National együttes 2010-es albumának koncertkörútját vette filmre.

A Sötét oldal szekció öt filmje közül az egyik Ben Wheatley Valahol Angliában című horrorfilmje, mely az angol polgárháború idején játszódik.

Újdonság a fesztiválon, hogy április 11-én pénteken 17 órakor az Uránia emeleti kávézójában Coming Soon címmel kerekasztal-beszélgetést tartanak a filmes felsőoktatási képzés helyzetéről és lehetőségeiről a MOME, az ELTE, a BKF és az SZFE képviselőivel.

A fesztiválon debütál Novák Erik új filmje, a Fekete leves, melynek forgatásán mi is jártunk

Az Egy portugál apáca levelei előtt látható lesz Szabó Simon Tamperében díjat nyert rövidfilmje, a Fal, illetve a Lovak és emberek kísérőfilmjeként Bucsi Réka a Berlinálé versenyprogramjába is beválogatott, MOME-n készült animációs műve, a Symphony no. 42 is.

Jancsó Miklósra az Örökmozgóban a MANDA segítségével egy különleges válogatással (Hajnal, A pacifista, Hősök tere I-II. és az Omega, Omega) emlékezik a fesztivál.

A teljes programot itt találjátok! Időpontok. Facebook.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Noé - kritika
Következő cikk Mr. Morgan utolsó szerelme - kritika