Amerika Kapitány – A tél katonája


captain_america_the_winter_soldier_1680x1050_85005

Amerika Kapitány – A tél katonája (Captain America: The Winter Soldier); rendező: Joe Russo, Anthony Russo; szereplők: Chris Evans, Sebastian Stan, Scarlett Johansson, Samuel L. Jackson; színes, magyarul beszélő, amerikai kalandfilm, 128 perc, 2014; 16

Tímár Ági tollából:

Képregény lányoknak (is)!

Tényleg, én mindent elhiszek a képregény filmeknek. Pókhálót lövell a csuklójából, zöld szörnyé változik mérgében, nyúlik a teste, mint a rétestészta. De az, hogy Chris Evans-nek ilyen felsőteste van, ez már sok.

captain-america-the-winter-robert-redford-samuel-l-jacksonHa a fenti sorokból az jött le, nem szeretem a képregény filmeket, akkor tévedtek. Imádom ezt a világot! És azon belül is Marvel hívő vagyok (kezdődhet a veszekedés a DC Comics-osokkal). Ez a színes, elmebeteg univerzum minden nézőnek felajánlja, hogy válasszon kedvencet. (Én régóta őrlődöm Pókember és Vasember között, de ez legyen az én bajom.)

Kifejezetten jól járt, aki Amerika Kapitányt választotta, ugyanis a második rész még az elsőnél is lendületesebb lett. A tél katonája néhány kiszámítható fordulattól eltekintve nagyon kis tip-top cselekményt visz végig. A főszereplő karaktere kicsit túlvezérelt. Jó, a saját koránál évtizedekkel később éledt újra, és minden új neki ezen a világon (ebből egyébkén több vicces jelenet fakadhatott volna, és mégsem), azért minek kell a csajozás terén tehetetlen balféknek beállítani?! Miközben tagadhatatlanul jó pasi lett. Zavarba ejtően jó, ijesztően jó. Majd, ha ezt már feldolgoztuk, és túltettük magunkat a főhős felpumpált mellkasától való ámuldozáson, akkor egy kedves fickót kapunk.
Egy jelenség azonban itt is zavart. Miért éreznek az alkotók késztetést arra, hogy egy-egy feszült rohangálós, lövöldözős, hangos jelenetet, a veszély elhárítása után egy viccesnek szánt, ám frappánsnak sem nevezhető mondattal zárjanak le?!Tudom, már megint olyan, mintha nem tetszett volna. De tetszett! Szeretetből bántom.

Szép, színes mese.10_7

És a legfontosabb, hogy itt is viszontláthatjuk Stan Lee-t, a Marvel atyját egy apró szerepben, ahogy azt kell.

Amerika kapitány

Heiczman Viktor tollából:

A Marvel eddigi sikerei után, a sima taktikát alkalmazva ellubickolhatott volna az önismétlés terén, ehelyett kockáztatott, majd kiütéssel győzött.

A történet remekül lett átemelve, a minden napokba annak ellenére, hogy az amerikai szovjet hidegháború idején játszódik (bizony a nagy piros csillag azt jelenti a tél katonáján).
Steve Rogers alias Amerika Kapitány (Chris Evans) a múlttól még mindig nehezen szabaduló, viszont lassan továbblépő karakterét (új barátok szerzése, talán barátnő is), ahogy az előzetesből is kiderült, megfosztják élete fő mozgató rugójától a SHIELDtől, majd visszarántják a múlt árnyékai által, abba a depresszív állapotba, amiből éppen hogy kikerült.
A film pedig tökéletes érveket hoz fel arra, hogy egy eszmének szentelve élni nem mindig azt takarja, amiben hittünk, amikor is azon bizonyos lobogó, logó, vagy szlogen alatt kezdtünk dolgozni, meglehet, nem az emberiséget szolgáljuk már, hanem éppen ellenkezőleg, romba döntjük.
Nincs ez másképpen a Kapitánnyal sem, aki hiába a becsület lovagja, mérlegelnie kell, hogy továbbra is elveit követi, vagy azokat eldobva a túlélésre és barátai épségére koncentrál.
Itt érezhető is, hogy bizony a sokat idézett a szabadok földje és a bátrak hazája dicshimnusz kicsit meg lesz nyirbálva az alkotók által, ami zseniális görbe tükör, egy olyan hősnek a történetével, aki propagandára és harcra való buzdításra született.
Párbeszédileg, ha valahol kicsit megszalad a hitelesség, akkor poénnal kompenzálnak a szereplők.
A verekedések és üldözési jelenetek nagyon jók, főleg az akrobatikus elemek behozatalával, és persze badass szövegeket idéző harcok sem fárasztóan elnagyoltak, mint a „Azt hitt10_8em több vagy egy pajzsnál” szöveggel tarkított rész is. Ilyen téren a film a végére sajnos már monumentálissá növi ki magát, de megbocsátható módon, mert előtte van egy olyan kém krimiket és akció filmeket megidéző másfél óra, ami már ránk fért.
Végül én is elkezdem a Fradi stadion merényletét tervezni, hátha egy óvatlan pillanatban, rám rúgja az ajtót Romanoff ügynök, és boldogan adhatom át neki magam.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Batman, Amelie, Lebowski az üzleti életben
Következő cikk Ó azok a csodálatos effektek!