A holnap határa – kritika


A holnap határaA holnap határa (Edge of Tomorrow) rendező: Doug Liman szereplők: Tom Cruise, Emily Blunt, Lara Pulver, Jeremy Piven, színes, magyarul beszélő, amerikai sci-fi akciófilm, 113 perc

Hollywood tovább erősít képregény fronton, ám ezúttal a japán mangák egyikéhez nyúl, és nagyon is jól, ahogy legutóbb a Mátrix esetében is tette.

Dragon Ball megfilmesített verziója maradjon a számítógépünk legsötétebb titka, úgy hogy egyéb más tartalmak is. A holnap Határán, az All You Need Is Kill átadaptált verziója. Története pedig arról szól, hogy a lefolyóban maradt hajszállakból összeállt csomók (Mimikek) Európa közepén (azt hiszem Hamburg mellett, a lényeg, hogy most nem a kapitalista gépezetet egyik fontos mozgatórugóját) becsapódva, megtámadják a Földet. Kis bolygónk lakosai összefognak, hogy a fenyegetést elhárítsák, de mindhiába. Egészen addig, amíg egy győzelmet nem sikerül véghez vinnie az emberi fajnak Verdunnál (történelmi helyszín első pipa). Ezen lehetőségbe kapaszkodva toboroz a hadseregnek újabb kopaszokat Bill Cage őrnagy (Tom Cruise). Kabalájuk a harcokban magának fontos szerepet kivívó Rita Vrataski (Emily Blunt) alias, a „Verduni Angyal”, avagy az „Acél Amazon”.
A becenevek azért fontosak, mert finom utalás arra vonatkozóan, hogy a marketing kampányok alatti szakemberek mennyire szeretik megbélyegezni a terméket/alanyokat mindenféle buborékszavakkal, biztonságos kis irodájukban messze a harcmezőktől.
Főhősünk is ezt a gondolatmenetet követve próbál a besorozás alól kimaradni, egészen addig, amíg a frontra nem küldik tudósítani. A parancsot megtagadva, végül közlegényként ébred a bázison, ahol másnap az északi francia partoknál (történelmi helyszín 2. pipa), halálát leli, ám ezt követően ismét a bázison ébred, akár egy videó játékban a legutóbbi mentéstől kezdve, újból kell kezdenie küldetését.
Tom haragos
A történet tökéletes összemosása az Idétlen időkig és A bolygó neve: Halál filmeknek. Doug Liman pedig jó választásnak bizonyult, egy olyan filmre, amiben okosan kell bánni az arányokkal, a humort, szerelmet és akciót illetően.
Látvány világot tekintve, mindenképpen IMAX-re szavazok. Mindig is lyukas zsebű proletár voltam, és talán, maradok is, de megéri beleölni egy ezressel többet, hogy minden robbanás, és homokszem úgy peregjen le a szemünk láttára, hogy közben az előttünk ülő fejét csapkodjuk.
A film kiszámíthatatlan, egészen az utolsó 20 percet illetően, akkor már hátradőlve a káoszból felébredve, elengedve karfámat tudtam, hogy most már minden rendben lesz.
Színészi alakításokat tekintve, Cruise egy esdeklő, igazi média személyiség, aki magánkívül nem sok mindenre gondol. Nem vagyok benne biztos, de lehet ez a szerep egy kisebb fricska a Top Gun sikeres toborzás mutatója után. Miss Bluntot illetően annyit tudok mondani, hogy még több erős női karaktert! Mindkettejük személyiségfejlődése jól végigkövethető, az ellentétes irányokból elindulva találkoznak a közös pontnál, amiből kapcsolat is kialakulhatna, ha éppen nem háborúba állnánk egy idegen fajjal. Megmondom őszintén, nem számítottam erre a vonalra, annyira jól hozzák az egymástól fényévekre lévő propaganda figurát, és gyilkoló gép szerepét.

Az élni, halni, újra értelmezése, nekem a mindennapok üzenetét hordozza, felkelsz, túléled, aludni mész, aminek utolsó lépését én elhagytam, hogy megírhassam nektek azt, hogy ez egy igenis jó film, ám a végén egy csavart behozva megkaphatta volna a 10-es pontot is.8.szék

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A Szépség és a Szörnyeteg díszbemutató
Következő cikk Ezt isszák Cannes-ban és a filmvásznon