Sin City: Ölni tudnál érte – kritika


sin-city-004Sin City: Ölni tudnál érte / Sin City: A Dame To Kill For; rendező: Robert Rodriguez és Frank Miller; főszereplők: Jessica Alba, Josh Brolin, Eva Green, Mickey Rourke, Powers Boothe, Joseph Gordon-Levitt, Rosario Dawson; amerikai akció-thriller; 102 perc; 2014 (18)

A fekete város 

Az mindig gyanús, ha egy sikeres film folytatása kilenc év alatt készül el. Nem is csoda: a második rész láttán az embernek olyan érzése van, hogy a Sin City valójában egyszeri „poén” volt. 

Robert Rodriguez egy igazi Jekyll/Hyde rendező, akinek a Mr. Hyde-féle énjét lehet jobban kedvelni. Az Alkonyattól pirkadatig, a Terrorbolygó, a Machete, a Mariachi-filmek jobb pillanatai, no és persze a Sin City általában sikeresen felejteti el velünk, hogy a direktor Jekyllként olyan családi merényleteket zúdított ránk, mint a Kémkölykök sorozat vagy a Cápasrác és Lávalány kalandjai. A mexikói származású Rodriguez, Quentin Tarantino nagy barátja, éppen ezért olyan filmes, akivel szemben az ember inkább betartja a két lépés távolságot, akár egyik, akár másik énjét kedveli jobban. Főleg egy olyan esetben, mint a Sin City folytatása, hiszen anno az első rész a sötét, kíméletlen és szinte teljesen monokróm világával, bármennyire is hülyén hangzik, de üde színfoltot jelentett a képregényfilmek piacán.
Sin_City_A_Dame_to_Kill_For-001A második részre közel tíz évet kellett várni, és ez meg is látszik a produkción. Mondjuk, a vizuális részén nem: Rodriguez és a mostanában elég rossz bőrben lévő Frank Miller visszahozza a 2005-ös film képi világát, és aki vevő az ilyesmire, annak 100 percen keresztül egyáltalán semmi panasza nem lesz. Igen ám, csak hogy a filmekben elvileg vannak szereplők meg történet is, legalábbis kéne, hogy legyenek.
Sin-City-A-Dame-to-Kill-For
A két rendező visszahoz jó pár karaktert az első részből: itt van a bánatos Nancy Callahan (Jessica Alba), a genya Roark szenátor (Powers Boothe), a belevaló Gail (Rosario Dawson) és a veszedelmes Marv (Mickey Rourke). Ja, és még Bruce Willis is felbukkan egy-két perc erejéig, ami valószínűleg csak úgy jöhetett létre, hogy a hírhedten pénzéhes sztárnak kifizettek pár milliárd dollárt. Az ember szívesen látja megint ezeket a karaktereket, viszont az égadta világon semmi újdonságot nem tudunk meg róluk, és igaz az újakra is (félúton Josh Brolin régi karakter/ új színész). Joseph Gordon-Levitt és a végzet asszonyát alakító Eva Green nem javít a helyzeten, a pincérnőt játszó Lady Gagáról nem is beszélve.

A hagyományokat ápolva a film természetesen rendkívül erőszakos, egyfolytában fröcsköl a fehér vér, végtagok és fejek válnak el törzsektől körülbelül percenként, és mindenki igazi genya, de még a legjobb esetben is csak egy bad motherfucker. A film utolsó egyharmada aztán ráadásul már végleg unalomba fullad, úgyhogy majd aki anno megnézi dvd-n, annak azt tudjuk javasolni, hogy vegye le a hangot, tegyen be rá valamilyen jó darkos zenét, és gyönyörködjön a képekben.

10 6

 

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Az élet ízei
Következő cikk 22 Jump Street - A túlkoros osztag - kritika