Utóélet


utolet
Utóélet; rendező: Zomborácz Virág; szereplők: Kristóf Márton, Gálffi László, Csákányi Eszter, Petrik Andrea, Anger Zsolt, magyar film; 95 perc; 2013 (16)

Felnőtté válni nem egyszerű, rendezőként még inkább…

Kevés kivételtől eltekintve az utóbbi évek magyar filmjei mintha sportot űztek volna abból, hogy az igényes szórakozásra vágyó nézőt elüldözzék és a hazai mozi fogalma egyfajta skarlát betűként bélyegezze meg az alkotásokat. Közben szép csendben felnőtt egy fiatal és tehetséges alkotógeneráció, aki nem kér Hyppolitokból, Szuberbojzokból, Szinglik éjszakájából, helyette egyéni hangvételű, eredeti ötletektől tobzódó filmeket szeretnének készíteni. Üdvözöljük hát Zomborácz Virágot és bemutatkozó nagyjátékfilmjét az Utóéletet!

224809_800x600Valahol Magyarországon, egy képzeletbeli faluban Mózes épp most hagyja ott a pszichiátriát, miután szülei úgy gondolták, hogy zárkózottsága orvosi kezelést igényel. Református lelkész apja úgy képzeli el fia “férfivá faragását”, hogy úton útfélen beleszól, felülbírálja Mózes döntéseit, ami az amúgy is introvertált fiúnak nem feltétlenül nyújt segítséget. Miután az apa szívinfarktust kap, elkezdődik egy groteszk felnőtté válási folyamat, amelyet egy kicsit nehezít, hogy Mózes látja elhunyt édesapja szellemét.

Felemás kapcsolat alakult ki köztem és a film között. Valahol félúton úgy éreztem, hogy ahelyett, hogy hátradőlnék és maradéktalanul élvezném a látottakat, egy képzeletbeli pro és kontra listára jegyzetelek. Sajnos minden szerethető dologra jutott valami, ami zavart. A legzavaróbb tényező maga a főszereplő, Mózes személye, akitől teljesen elidegnítve éreztem magam a játékidő legnagyobb részében. Azt, hogy ez Kristóf Márton eszköztelen játéka, vagy a forgatókönyv hibája, még mindig nem tudom eldönteni. Nehéz úgy átélni egy coming-of-age történetet, aminek jellemzően mindig van egy érzelmileg töltött csúcspontja, hogy igazából nem nagyon érdekel, mi fog történni a főszereplővel.

6414148_ffe00597e6c4d854a8025943a7c29f06_mA mellékszereplők figuráin is egyfajta egyenetlenséget lehet megfigyelni. Gyabronka József lelkész-figurája tökéletesen megírt és eljátszott, szintúgy Anger Zsolt ezotéria rajongó autószerelője. Petrik Andrea karakterével viszont olyannyira elbántak a film végére, hogy nem is értettem azt a lezárást hogy sikerült összehozni. Csákányi Eszter pedig van annyira jó színész, hogy egy viszonylag egysíkúra írt figurát is színesen tud megjeleníteni. A szellem/apa figura pedig ötletnek jó, sajnos azonban annyira vérszegény és hangsúlytalan, hogy Gálffi passzív szellemként lebeg a filmben. A film hangulata, sebessége is ugyanilyen ingadozó, vannak kifejezetten erős, szatirikus jelenetek, amibe a humor olyan finoman van becsempészve, hogy nem győzünk magunkban örülni (a polgárőrök, a lelkész megmozdulásai, a diplomaosztó egytől egyig zseniálisak), máskor viszont feleslegesnek tűnő, hangulatban teljesen oda nem illő megoldások késztetik fejvakarásra az embert. A mostohatestvér karaktere és a vele történő dolgok egy külön, teljesen más tematikájú filmért kiáltanak. Egyöntetűen dicsérni kell azonban a film képi világát. Pohárnok Gergely (mint már oly sokszor) most is gyönyörű beállításokkal dolgozik, nem egy olyan jelenet van, amit kimerevítve akár hosszú percekig lehetne bámulni.

Szóval furcsa film lett az Utóélet, amellyel ugyan nehéz azonosulni, viszont tény, hogy az utóbbi évek filmes felhozatala közül egyéni hangvételével, azzal, hogy egy pillanatra sem tűnik kínosnak és a film-élményt végig fent képes tartani még így is kiemelkedik. Az egységesebb szerkezetet pedig majd Zomborácz Virág következő filmjében megnézzük (mert megnézni meg fogjuk az biztos!).

10/7

 

 

 

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Szuper - Hipochonder
Következő cikk Egy rajzon az egész Harry Potter sorozat