Szuper – Hipochonder – kritika


szuper-hipochonderSzuper – Hipochonder (Supercondriaque); rendező: Dany Boon; szereplők: Dany Boon, Kad Merad, Alice Pol, francia-belga vígjáték; 107 perc; 2014 (12) 

Dany Boon az Isten hozott az Isten háta mögött és a Finánc a pácban sikerei után ismét vígjátékot rendezett, ami semmiben nem marad alul elődjeihez képest. A Szuper-Hipochonder-ahogy címéből is következtetni lehet rá- egy betegségektől végletekig rettegő, 40-es férfiról szól (Dany Boon), aki mániájával mindenkit az őrületbe kerget. Háziorvosa is szabadulna már tőle, ezért regisztrálja Romaint egy társkereső oldalon, abban reménykedve, hogy egy párkapcsolat kigyógyítja az idegesítő kórból.

Egy kedves, romantikus komédia kiváló alapja lehetne, hogy néhány kötelezően elbénázott randi után betoppan a Nagy Ő, akivel a főhős együtt küzdi le elviselhetetlen neurózisát. A Szuper-Hipochonder azonban vérbeli vígjáték, Boon tehát csavart kettőt a sztorin és így jutunk el egy fiktív ország forradalom sújtotta mezeire. Mondanunk sem kell, hogy innentől kezdve teljes blődség a film, Boon azonban nem ma kezdte a szakmát és sikerül mindezt annyira szórakoztatóan csinálnia, hogy könnyes szemmel röhögjük végig az egészet.

szuper hipochonderBiztosan sokan vannak, akik nem értik, mi a vicces abban, hogy valaki lever egy egész lakásnyi embert, mert azok Újév első perceiben össze akarják csókolgatni, ebben a filmben azonban kitűnően érvényesülnek az ilyen jellegű „olcsó” poénok, amik mind a jól ismert franciás piperkőcködés paródiái. A hazájukat elhagyni kényszerülő, máshonnan azonban kiutasított bevándorlók, a lőtt sebet lábon kihordó forradalmár szembehelyezkedik a jó dolgában nem létező betegségeket kitaláló főhőssel, illetve a gazdag, unatkozó feleség figurájával, akik ezáltal az elkényelmesedett nyugati társadalom szimbólumaivá válnak. A főszereplő eltúlzott grimaszai, illetve a bohózatokat idéző jelenetek csak addig idegesítőek, amíg nem értjük ezt meg.

Nem mintha Boon nem tudná ezt is viccesen tálalni. Színészei egytől-egyig kiválóak és ügyelnek rá, hogy a viccek ne váljanak erőltetetté, vagy túlzottan harsánnyá, ripacskodóvá. Lelkesedésünk kitart egészen a film végéig, a szökési jelenetnél azonban kicsit unalmas lesz a film. Hasonló vígjátékok általában kis költségvetésből készülnek és kevés helyszínen játszódnak, a Szuper-Hipochonder e tekintetben is kivétel, mert több, igazán látványos kép is van benne, a „cserkisztáni” jeleneteket pedig Magyarországon forgatták.

Nem szabad sznobként hozzáállni a Szuper-Hipochonderhez,- aminek a címe is sajnos egy olcsó, nagyon béna vígjátékot idéz- mert akkor biztosan csalódni fogunk. Ha azonban nem több elvárással érkezünk a moziba, minthogy szeretnénk egy jót szórakozni, akkor nagyon kellemes időtöltésben lesz részünk.75

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Amerikai szépség kiskáté
Következő cikk Utóélet - kritika