Szavak nélkül (Chce sie zyc), rendező: Maciej Pieprzyca, szereplők: Dawid Ogrodnik, Dorota Kolak, Arkadiusz Jakubik, lengyel filmdráma, 112 perc, 2013. (12)
Gondolkodásra ítélve
Egy mozgás- és beszédképtelen fiú története, akiről véletlenül derül ki, hogy mindent, ami eddigi élete során történt vele, nagyon is értett és ért. Egy csodálatos film egy nagyszerű színésszel, akit már rendezett Mundruczó és aki, ha választania kéne, Pókember lenne a legszívesebben. Úgy volt, hogy a Fehér istenben is láthatjuk, még magyarul is elkezdett tanulni.
Adva van egy 28 éves lengyel srác, akit a You Are God című, nálunk be nem mutatott filmjéért tavaly hazájában a legjobb férfi mellékszereplőnek jelöltek, idén pedig a Szavak nélkülben nyújtott teljesítményéért megkapta a legjobb férfi színésznek járó díjat. A számtalan díjat elnyerő Idában (hazai premier: 2014. szeptember 11.) „csak” mellékszereplő volt, de a tehetsége ezúttal is megmutatkozik, nem mellesleg a filmben valóban ő szaxofonozik.
A Szavak nélkül film kapcsán érkezett a magyarországi díszbemutatóra, de előtte még készségesen válaszolt kérdéseinkre a Lengyel Intézetben. A film egy fogyatékkal élő fiúról szól, akiről előbb a szakemberek, később – ugyan fájó szívvel – a családja is lemond. Sok évvel később derül ki véletlenül, hogy a mozgásra és beszédre képtelen Mateusz (Ogrodnik) lényegében mindent ért, ami a környezetében zajlik. A végtelenül hiteles alakítást látva senki nem fogja vitatni, hogy a főszereplő elképesztő színészi teljesítményt nyújt.
Érthető módon a legtöbben ennek mikéntjére voltunk kíváncsiak. Ogrodnik számára mind fizikailag, mind lelkileg megterhelő volt a feladat, az utolsó forgatási napra teljesen elfogyott az ereje. Nagyon sokan vigyáztak rá, meddig bírja aznap, de mint mondta, szinte minden esetben a határon jártak. A leghosszabb idő, amikor görcsben tartotta a kezeit, 4 óta volt. Tele volt kék-zöld foltokkal, az egyensúlyérzékét teljesen elvesztette. Nem tudta merre van balra és jobbra és csodálkozott, amikor a rendezői instrukciókat követve a stáb éppen az ellenkező irányba indult el, mint ő. A szerepre készülve számtalan óvodát, iskolát, intézetet felkeresett, fogyatékosok által írt könyveket olvasott és fogyatékosokról szóló mozifilmeket nézett, bár ez utóbbiakat éppen azért, hogy véletlenül se ismételje meg az ott látottakat.
Letett a szobába egy kamerát és próbálkozott, majd visszanézte. Fogyatékos rendezvényekre úgy ment el, mintha maga is az lenne, senkinek nem szóltak, hogy színész, így nem állhatott fel. Az egyik ilyen jelenet be is került a filmbe. A legtöbbet magából adta, a mozdulatok elsajátításában egy pantomimes volt a segítségére, de másoktól is el kellett sajátítani bizonyos elemeket. Mateusz több különböző személyből lett összegyúrva, mert azt, aki a forgatókönyv alapját adta, nem tudta volna így eljátszani. Nem az elijesztés volt a cél, ez egy kedves történet, olykor kifejezetten vidám.
A fiatal Mateusz (Kamil Tkacz) kiválasztásánál nem a fizikai, hanem inkább a személyiségbeli hasonlóság volt a fő szempont. Ogrodnik és Tkacz sokat tanultak egymástól, átvettek dolgokat, így lett folyamatos a szerep. Ogrodnik folytatni akarta a kis Mateuszt, nem egy újat csinálni. 34 napig tartott a forgatás (először a téli jeleneteket vették fel), Dawidban még egy év után is benne volt a szerep. Sokáig nem is értette, miért hagyták el azok az emberek, akikkel együtt forgatott, csak később eszmélt rá, hogy kivonultak a filmből, hiszen saját életük van. És hogy hazavitte–e a munkát? Igen. A környezetében ezt sokan nem bírták, elhagyták, volt, aki végleg. Dawid próbált visszatalálni magához és inkább emlékként gondolni a szerepre, hiszen mindig jön egy következő felkérés. Gyűjti ezeket az emlékeket, melyek együttesen hatnak rá. Bár a filmnek nem volt semmi ilyen előzetes célja, a fogyatékosok a lengyel parlamentben tüntettek, a törvények elfogadásának folyamat felgyorsult, erőt kaptak a filmtől. Erre senki nem gondolt, az alkotók a mai napig nem vállalnak közvetítő szerepet. A fogyatékosok földalatti életet élnek, a társadalom pedig igyekszik nem észrevenni őket. A film végén az igazi Mateusz és Dawid beszélgetnek, megkérdeztük, miről. Zavarban voltak, hétköznapi dolgokról. Ez valószínűleg így is történt, példának okáért a filmben kiemelt szerephez jutnak a női mellek.
A mozit a szakma is támogatta, nagy várakozás előzte meg, pedig Mateusz sorsa valahol az ő kudarcuk is egyben, hiszen végig arra voltak kíváncsiak, hogy mit nem tud a fiú és nem arra, hogy mit igen. El kell ugyanakkor fogadni, hogy akkoriban sem eszköz, sem pénz, sem lehetőség nem volt egy komolyabb vizsgálatra és bár vannak változások, a helyzet ma sem túl rózsás. Minden esetre nagy volt lelkesedés és a társadalmi elfogadás. Az egész egy dokumentumfilmmel kezdődött. A diplomamunka tehetséges készítőjénél rákot diagnosztizáltak és sajnos itt hagyott minket. A rendező a tanítványának állítva emléket készített ebből mozifilmet. Nem hangzanak el vádak, nincs szánalomkeltés, teljességgel hiányoznak a hatásvadász elemek. Az egész az élet elfogadásáról, az élet szeretetéről szól, mint ahogy az eredeti cím is.
A Szavak nélkül talán még ennél is kifejezőbb. Dawid egyébként éppen portugálul tanul. Hihetetlen egy fazon. A film pedig világhódító útra indult és szeretik. Lengyel Oscar? Miért is ne?
9.5/10
