Leviatán (Leviathan); rendező: Andrey Zvyagintsev, szereplők: Aleksey Serebryakov, Yelena Lyadova, Vladimir Vdovichenkov, Roman Madyanov, színes, feliratos, orosz filmdráma, 140 perc, 2014 (16)
A hatalom hálójában
Az orosz irodalom megannyi akotással szolgál, mely az egyszeri kisember szélmalomharcát mutatja be a mindenkori hatalom valamely hűséges pártkatonája ellen (személyes kedvencem Ajtmatov: A versenyló halála c. sorstragédia). Témája alapján Zvyagintsev filmje könnyedén rokonítható ezen művekkel és bár lehet, hogy ismerősek a panelek, de itt is igaz, hogy egy történetet százféleképpen is el lehet mesélni. És ha az elbeszélés módja kellőképp lehengerlő, akkor egy olyan remek film is születhet, mint a Leviatán.
In medias res csöppenünk az események középpontjába. Dmitri Moszkvából érkezik vonattal egy észak oroszországi kisvárosba, ahol barátja Kolja és családja épp most készül szembe nézni a kilakoltatás fenyegető intézményével. A helyi polgármester, a korrupt és pöffeszkedő Vagyim ugyanis szemet vetett az impozáns helyen fekvő birtokra (a miértre pedig szolgáljon válaszul a film brilliáns lezárása). Kolja nem rest harcolni a generációk óta a családja által birtokolt területért, s mivel Dmitri történetesen menő, de legalábbis menőnek kikiáltott moszkvai ügyvéd, valamint rendelkezik egy aduásznak tartott dossziéval a polgármester feltehetően piszkos múltbéli ügyeiről, a helyzet látszólag simán és fájdalommentesen rendeződni látszik. Mivel Vagyim azonban nem sok mindentől riad vissza, Kolja életét pedig számtalan egyébb családi konfliktus is nehezíti a végkifejletig vezető út könnycseppel, érzelmi csúcs- és mélyponttal van kikövezve, melyek részletezésétől most eltekintenék a film minél nagyobb élvezeti faktora érdekében.
A történetben fellelhető kicsinyes politikai játszmák, a hatalom akaratának ellenálást nem tűrő véghezvitele, az egyszeri ember vergődése és a harc hiábavalósága ugyan nagyon is maiak, az egyik nagyszerű jelenetben (melyben “klasszikus” szovjet államférfiak portréira lövöldöznek főhőseink) Zvyagintsevnek sikerül örökérvényű igazságként kiterjesztenie történetét. Bár a film első harmadában egy politikai pamflet vehemenciájával késztet állásfoglalásra, a forgatókönyv bravúrosan kerüli el az összes csapdát, hogy a mozi túlontúl didaktikussá, vagy túlságosan patetikussá váljon.
Hús-vér embereket látunk a vásznon, akik nem csak elszenvedői önnön sorsuk nyomorúságának, de sajnos emberi gyarlóságuk miatt a események katalizátorai is egyben. Talán az egyetlen hibát pont itt vétette a rendező, szereplőink excesszív alkohol-fogysztásukkal ugyanis előszeretettel erősítenek rá a vidéki orosz ember sztereotípiájára, néhány jelenet már-már karikatúra szintre emeli a vodkaivászatot, jócskán megnehezítve a néző azonosulását a karakterekkel. Ettől függetlenül a Leviatán egy csodálatosan fényképézett rendkívül erős és pesszimista mozi, egy igazi klasszikus tragédia mindenféle feloldozás nélkül egy kifejezetten nyugtalanító befejezéssel és üzenettel.
Az erős poltikai felhang miatt talán nem véletlen, hogy a filmet a mai napig sem lehet műsorra tűzni Oroszországan egy július 1-jén született törvény miatt, mely megtitlja erős nyelvezetű, káromkodásokkal tarkított filmek bemutatását.
9/10
