Amerikai mesterlövész (American Sniper); rendező: Clint Eastwood; főszereplők: Bradley Cooper, Sienna Miller; amerikai háborús dráma; 132 perc; 2014 (16)
Aki bújt, aki nem, lövök
Clint Eastwood 60 éve játszik filmekben, 45 éve rendezi őket, és érdekes módon most, 84 évesen aratja karrierje eddigi legnagyobb kasszasikerét.
Chris Kyle az amerikai hadsereg kultikus figurája, a közel-keleti hadműveletek legfontosabb mesterlövésze volt – az ilyen hősök történetére azonnal ugrik Hollywood, és ez most sem volt másként.
Amikor Clint Eastwood lett a projekt rendezője, sokan azt várták, hogy majd erőteljesen hazafias megközelítésből láthatjuk a rettegett mesterlövész történetét. Márpedig az egykori Piszkos Harry néhány éve – megrögzött republikánus létére – elkészítette minden idők egyik legdemokratább filmjét, a Gran Torinót, ami egyben rendezői munkásságának talán a legnagyobb gyöngyszeme lett. Azóta sajnos engedett a színvonalból (az biztos, hogy nem az Invictus, az Azután, a J. Edgar és a Fiúk Jerseyből kapcsán emlegetjük őt a legszívesebben), most viszont olyan témához nyúlt, amivel ismét több nézőt tudott megszólítani. Sőt, ez lett az eddigi legnézettebb filmje, világszerte már 400 millió dollár fölött van a bevétel. A hangvétel pedig egyáltalán nem lett hazafias, mert amit látunk, az igazából egy háborúellenes film.
A jó öreg Clint fokozatosan érzékelteti, hogy Kyle-ból hogyan lett az, aki: szigorú neveltetés és a fegyverek szeretete az apa részéről, az amerikai nagykövetségek bombázása, 9/11. És amikor kiderül, hogy az átlagosnál sokkal jobb lövő, már nincs nagyon megállás. Hiába van családja, betegesen belelovalja magát a hazaszeretetbe, és egyre jobban úgy tűnik, hogy amerre ő elindult, onnan nincs visszaút. A mackósra gyúrt Bradley Cooper kiválóan hozza a figurát, végig ő uralja a vásznat, rajta kívül még a feleséget alakító Sienna Miller bukkan fel frekventáltabban a filmben, mindenki más csak statiszta. Cooper mellett a másik sztár pedig természetesen Eastwood, aki nem éppen ifjú kora ellenére az akciójeleneteket is rendkívül feszesre és izgalmasra szabta.
Végezetül pedig egy kicsit eltérnék a tárgytól, de van egy tendencia, amelyik az utóbbi időben szinte mindegyik filmet elérte. Ez pedig a hányás. Nem tudom, mikor láttam utoljára olyan filmet, amiben nem hánytak legalább egyszer. Fogalmam sincs, hogy miért divat mostanában filmben okádni, de bármit nézek meg az utóbbi időben; műfajra, országra való tekintet nélkül, mindig legalább egy szereplő elhányja magát. Figyeljétek csak meg.
