Nagy szemek (Big Eyes), rendező: Tim Burton, szereplők: Amy Adams, Christoph Waltz, Krysten Ritter, Terence Stamp, amerikai életrajzi dráma, 105 perc, 2014. (12)
Jól fest a dolog
Margaret Ulbrich festőnő sokáig férje árnyékában élt. Talán ezért is vált ismertté Keane néven. Élőszereplős életrajzi film Tim Burton rendezésében Johnny Depp és Helena Bonham Carter nélkül. Nem az, amit mostanában megszoktunk, de szerethető.
A hatvanas években egész Amerikát olcsó Keane reprodukciók lepték el, gazdaggá téve Waltert. Mert mindenki meg volt győződve arról, hogy Walter az egyetlen Keane. Az embereknek fogalmuk sem volt róla, hogy az igazi művész a felesége, Margaret. A nő az előző házasságából kilépve, kislányával érkezik meg San Franciscoba az ötvenes években. Művészeti végzettséggel, tapasztalat nélkül egy bútorgyárban kap munkát, jövedelem kiegészítés gyanánt hétvégi vásárokban portrékat rajzol. A volt férj szerint Margaret nem tud a lányuknak megfelelő életkörülményeket biztosítani, ezért el akarja tőle perelni őt. Itt jön a képbe a nagydumás Walter Keane, aki beleszeret a nőbe és festményeibe. Walter előszeretettel állítja be magát művésznek, így látszólag két rokonlélek talál egymásra. Előbb házasságot ajánl, majd azt, hogy Margaret képein használják a Keane nevet, mert úgy majd jobban fogynak. Innen már csak egy lépés, hogy Walter magáénak vallja a festményeket és learassa a babért. Kezdetben még úgy viselkedik, mint az orosztanárból sebtében átképzett angoltanár, aki egy leckével tart a diákok előtt. Felkészültsége csak addig meggyőző, amíg valaki komolyabbat nem kérdez. Margaretet teljesen elzárja a külvilágtól, nehogy lebukjanak. Hiába a pénz, a csillogás, a feleség egy festőgéppé válik, aki nem találkozhat többé a barátaival és még a lányának is hazudnia kell. Nem csoda, hogy egyszer csak betelik a pohár.
Tim Burtont gyerekkorában Keane képek vették körül. Sokkolta a hír az igazságról, ahogy azt több alkalommal nyilatkozta, a képek elvesztették számára az ártatlanságukat. Valószínűnek tartom, hogy önmagában sem Margaret Keane élete, sem a festményei nem keltették volna fel – ennyire – a rendező érdeklődését, de így együtt már simán belefértek a „burtoni” életműbe. A Keane házaspár megformálását illetően többek neve felmerült az évek alatt (még az is, hogy a forgatókönyvírók – akik egyben az Ed Wood forgatókönyvírói is – egyike rendezze a filmet).
Christoph Waltz és Amy Adams minden esetre jó választás Előbbi egy igazi bájgúnár, aki mindenkinek azt mondja, amit hallani akar. Bár kétségtelenül tehetséges a pénzcsinálásban, a megnyerő modor csak a felszín, valójában egy frusztrált valaki, aki végtelenül irigy felesége – és mindenki más – tehetségére. Egy álomvilágban él, ahol ő egy ünnepelt és sikeres festő. Eluralkodik rajta a hatalomvágy és a paranoia, minden áron birtokolni akarja Margaretet, aki ennek a hamis, de fényűző életnek a záloga. Utóbbi pedig nagyon jól adja a kétségbeesett, magányos nőt, akire rátalál a szerelem és a boldogság. Belemegy a kapcsolatba, jó eséllyel szereti is a férfit, de elsősorban a lányának szeretne jobb életet biztosítani. Mikor rájön, hogy a tehetsége megkérdőjelezhetetlen és a sikerhez már nincs szüksége a férfira, addigra hihetetlen mélységbe rántják a hazugságok. Kettejük viszonya, a köztük lévő, kirobbanni készülő feszültség az, ami az életrajzi portrét elviszi a thriller irányába, hogy aztán az egyik legabszurdabb tárgyalótermi jelenettel záruljon, amit valaha láttam.
Tim Burton jól kezeli színészeit, akik egy kissé rá is játszanak a szerepükre. Mindemellett hiteles korrajz sok-sok festménnyel, Lana Del Rey kifejező hangjával, élettel teli színekkel és finom kritikával az emberek művészethez és sztársághoz való viszonyáról. A Nagy szemek nem az a film, amit a rendezőtől megszoktunk, mégis minden pillanata magán viseli a keze nyomát. Nem ez a legjobb filmje, de elég jól sikerült ahhoz, hogy ne hagyjuk ki.
