Tiltott táncok (Jimmy’s Hall), rendező: Ken Loach, szereplők: Barry Ward, Simon Kirby, Andrew Scott, Jim Norton, angol-francia-ír filmdráma, 109 perc, 2014. (12) DVD-megjelenés: március 26.)
Tánc(bal)lépések
Ken Loach, a tántoríthatatlan baloldali szellemiségű brit filmrendező kameráját leggyakrabban a társadalom peremére szorultakra szegezte és megpróbálta azok nem mindennapi egzisztenciáját hitelesen lencsevégre kapni. Ezen szemlélet mentén olyan klasszikusok születtek, mint első filmje a Kes (1969), egy valóban szívszorító történet az otthonában és iskolájában is bántalmazott, szegénységben élő kisgyerekről, akinek egy vörös vércsével kötött barátsága nyújtja a legnagyobb örömöt. De ott van a fergeteges keserédes realista vígjáték, az 1991-es Riff-Raff (Lim-lom), amelyben Londoni építkezéseken dolgozó, az ország minden szegletéből összeharácsolt vendégmunkásoké a szerep, de legfőképp Steve-é, a börtönből frissen szabadult fiatalé, illetve Susané, a munkanélküli énekesé, na meg a kettejük között szövődő románcé.
A brit rendez[ filmográfiája azokban a momentumokban bicsaklik meg, amikor kameráját elfordítja a brit társadalom kirekesztettjeiről és teljesen más (szintén a társadalmi szerepvállalás igényével, de) más téma felé fordítja. Egy vegyes etnikumú párkapcsolat kálváriájáról semmi újat nem tudunk meg elnézve egy muzulmán hagyományokat őrző család fiúsarja és egy katolikus nő szerelmi történetét a 2004-es Még egy csókban (Ae Fond Kiss…). Akciójelenetekkel megspékelt háborúellenes melodrámája Irakról úgyszintén erőtlen volt (Halál sugárút. Route Irish, 2010). Hasonlóképpen rosszul esett végignézni visszatekintését az 1920-as évekre, az ír függetlenségi és polgárháború időszakára (Felkavar a szél, The Wind That Shakes the Barley, 2006) amelynek vérszegény története egy testvérkapcsolatot ecsetel, de olyan kínosan üresen kong az ideológiai nézetek miatt egymás ellen fordult fivérek jellemtárháza, mintha egy kosztümös Bay-film lenne. (Igen, erre adtak Cannes-ban nagydíjat!)
A Tiltott táncok ez utóbbi rossz hagyományát folytatja, de tíz évet ugrik az ír történelemben, hogy emléket állítson egy per nélkül kitoloncolt férfinak. 1932, Jimmy Gralton New Yorkból érkezik haza, kis szülőfalújába, ahol még tart a konfliktus az elvetemült hazafiak és az angolokkal kiegyezők között. Miért éppen most jön haza a füstös-jazzes New Yorkból? Nem tudni. (Érdekes, testvére temetésére nem szándékozott.) Miért jobb neki itt, ahol „lapátolhatja a trágyát”, mint odaát? Nem tudni. Talán mert hiányzott neki egyedül hagyott édesanyja és a családi tanya. Amint a jóképű, szűkszavú és nemes lelkű ifjú (kábé ennyire árnyaltak a film figurái) körbekószál a faluban, útját állja egy csapat, mezőn táncoló ember, akik követelik Jimmytől, hogy nyissa újra tánctermét, mivel a munkanélkülieknek semmi szórakozásuk nincs. (Egy évtized alatt ez maguktól nem ment volna ugyebár!). 
A vidéken a földbirtokosok és az egyház tagjai, a „masters and servants” párosa gyakorolja az elnyomó hatalmat az egyszerűen kommunistáknak bélyegzett, jövőkép nélküli szegény legények és leányok felett. A szellemi műhely felépül: táncolgatnak, verseket szavalnak, bokszolni tanulnak. Nem nézik ezt jó szemmel a „gonoszak”, félnek, hogy a szorgalmas művelődés gondolatokat szül, a gondolatok felismerést, az meg lázadáshoz vezet és megbolygatja az oligarchák status quo-ját. Jimmyék folyamatos zaklatásnak vannak kitéve. Az eszmék harca kezdetét veszi. Ha pontosítani akarok: a pátosszal teli, hordókra felállva elmondott monológok és apjuk által elkorbácsolt lányok, illetve ezekhez hasonló, nézői könnyfakasztásra hajazó jelenetek vágódnak egymás mellé.
A mű amiatt sántít, amiért a legtöbb történelmi-életrajzi film is: a múlt rekonstrukciójára (és ez esetben erős szerzői szemszögből való reprezentálásának) való törekvésben másodlagossá válik a kidolgozott jellemekkel és koherens szállal ellátott történetre való igény.
Állítólag ez volt a veterán rendező utolsó filmje, de nagyon reménykedem abban, hogy újra kamera mögé áll, hiszen jelen viszonyokban játszódó, három éve bemutatott Szesztolvajokban (The Angels’ Share) fiatalos lendülettel és humorral mesélt a fiatal skót apukáról, aki egy whiskytelepet készül kirabolni, hogy biztosítsa gyerekei jövőjét.
