A 44. gyermek (Child 44); rendező: Daniel Espinosa; főszereplők: Tom Hardy, Noomi Rapace, Joel Kinnaman, Gary Oldman, Vincent Cassel, Paddy Considine; amerikai-brit történelmi thriller; 137 perc; 2015 (16)
Ne engedjétek hozzám a kisdedeket
Voltak helyek és idők a XX. században, ahol, illetve amikor nem volt jó élni. Az 50-es évek Szovjetuniója egy ilyen hely volt. 
Tom Rob Smith angol író 2008-ban jelentette meg A 44. gyermek című könyvét, mely tulajdonképpen egy trilógia első része, és egy Lev Gyemidov nevű katonatiszt/nyomozó kalandjait mutatja be az 50-es évek Szovjetuniójában. Hollywood hamar lecsapott a jogokra, a rendező a svéd, de egyáltalán nem svéd nevű Daniel Espinosa lett (legutóbbi munkája a Védhetetlen volt), bizonyos főbb szerepekre pedig szintén svéd neveket szerződtettek, például Noomi Rapace-t, Joel Kinnamant és a szintén nem éppen svédes hangzású névvel bíró Fares Fares-t (utóbbi kettő már dolgozott is Espinosával, az Instant dohányban). Ja, azt még nem is említettük, hogy Smith anyai ágon szintén svéd. Mindez egy amerikai-brit filmben, ami a Szovjetunióban játszódik. De működik.
Ha túltesszük magunkat, hogy mindegyik szereplő oroszos akcentussal beszél angolul (hogy a szinkronban van-e oroszos kiejtés, arról nincs infóm), akkor egy kellőképp nyomasztó, de jól sikerült filmet kapunk. A rendező ügyesen adja vissza a kegyetlen korszak dermesztő légkörét, amikor senki nem bízhatott senkiben, és mindenki lehetett áruló, még a magas beosztású katonatiszt felesége is. A történet érdekessége, hogy két mozgatórugója van: egyrészt végigkísérhetjük a Tom Hardy alakította Gyemidov szakmai és személyes összeomlását, másrészt a történet egy idő után egyre inkább pszichothrillerbe csap át, ahogy a főszereplő és felesége megpróbál elkapni egy tömeggyilkost. A „paradicsominak” beállított Szovjetunióban ugyanis papíron nem léteztek gyilkosságok – Sztálin szerint az emberölés nyugati csökevény volt, és minden ilyen ügyet vagy eltussoltak, vagy pillanatok alatt kerestek egy szerencsétlen bűnbakot.
A kettős szál remekül működik, a film soha nem lesz unalmas, egyedül a legvégén eluralkodó érzelgősséggel szemben lehet némi ellenérzésünk. Persze azért volt, akinek A 44. gyermek egyáltalán nem tetszett: Oroszországban lekerült a műsorról Espinosa alkotása, mondván, hogy nem éppen jó időzítés egy ilyen film a Győzelem Napjának 70. évfordulóján. Az orosz kulturális miniszter egészen odáig ment, hogy a film – szerinte tévesen – valóságos Mordorként ábrázolja az akkori Szovjetuniót. Nos, gondolhat bárki bármit, de Sztálin Szovjetuniója valóban egy kibaszott Mordor volt.
