A hangok (The Voices); rendező: Marjane Satrapi; főszereplők: Ryan Reynolds, Anna Kendrick, Gemma Arterton; amerikai-német thriller-vígjáték; 104 perc; 2014 (16)
Beszélő fejek
A Persepolis iráni rendezőnőjének hollywoodi debütálásában Ryan Reynolds játszik olyan embert, aki azt hiszi, hogy a háziállatai beszélnek hozzá, és ebből elég sok problémája származik.
Biztos sokunknak van olyan ismerőse, aki nem bír beilleszkedni a környezetébe. Pedig megpróbálta, és a környezet sem volt elutasító, de szerencsétlen flótás mégis annyira irritáló ember, hogy inkább mindenki elkerüli. A Hangok című film főszereplője, Jerry egy ilyen figura, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, förtelmes titkok bújnak meg a háttérben, ráadásul a munkahelyén egy rózsaszín overallban kell dolgoznia. Nem is csoda, hogy Jerry hangokat hall a fejében, és azt képzeli, hogy a kutyája és a macskája beszél hozzá. Természetesen fel vannak osztva a szerepek: a kutyáé a lelkiismeret hangja, a macska meg a kisördög, és persze mindig utóbbi jön ki győztesen a képzelt szópárbajokból.
Egy zenész azt mondta egyszer, hogy soha nem szabad hinni a hízelgő belső hangoknak, de ugyanez vonatkozik a kisördög dumáira is. A filmben sokszor Jerry sem tudja, hogy kinek higgyen, és az is egyértelműen látszik, hogy a filmkészítők sem tudták eldönteni: thrillert vagy komédiát csináljanak inkább. Pedig nem indul rosszul a dolog, eleinte egészen viccesek az állatok beszólásai, ráadásul – és ezt a filmet eredeti nyelven megtekintők fogják észlelni – az állatok is Reynolds hangján szólalnak meg. Nem is akárhogyan: a kutya amolyan közép-nyugati, a macska pedig skót akcentussal beszél.
Körülbelül fél óra után a sztori kifullad, egyre nagyobb hülyeségek történnek, és a flashbackek is ezer sebből véreznek. A vége (melyet nem árulunk el) pedig a végső elcseszése ennek a jobb sorsra érdemes ötletnek, egy többre hivatott rendezőtől és megbízható színészektől. Valahogy így kell két pad közé esni.
