Kossuthkifli – kritika


KossuthkifliReformkori road-movie

Sok mindent elárul a mai viszonyokról, hogy a kortárs magyar regényirodalom egyik legértékesebb gyöngyszeme akkor kerül igazán a figyelem középpontjába, amikor tévésorozat készül belőle. Az, hogy Fehér Béla korunk legméltatlanabbul mellőzött írója egyfelől szégyen, másfelől viszont annak a bizonyítéka, hogy több mint 20 éves írói pályafutása során az írónak sikerült olyannyira távol tartania magát mindenféle elit kultúrköröktől, hogy az már önmagában művészet. Annak tehát, hogy a manapság annyit támadott közmédia éppenséggel egy Fehér Béla regényből készített tévéjátékot, egyetlen egy oka van: az, hogy a Kossuthkifli nagyon jó.

Kossuthkifli 2.Azt talán már a legtöbben tudják, hogy a történet az 1848/-49-es szabadságharc alatt játszódik, főszereplői viszont nem a jól ismert hősök, hanem egy cukrász, egy vén grófnő, egy túlbuzgó forradalmár, annak szeretője, egy misztikus kocsihajtó és egy korabeli ügynök. A díszes társaság el szeretne jutni Pozsonyból Debrecenbe, az út pedig természetesen tele van kalanddal és nehézséggel. Az íróra jellemző, hogy az út célja nem holmi magasztos forradalmi cselekedet véghezvitele, hanem egy láda bejgli leszállítása a cukrász régi barátjának. Sokaknak nem fér a fejébe, mitől lehet két rúd kalács olyan fontos, hogy azt a puskaporos idő ellenére is át kell juttatni a védvonalakon. A banális ok mögött összeesküvést látnak, elindul hát a kombinálás a hazafiságot másként értelmező hőseink között.

reviczkyA klasszikus bonyodalom már önmagában garantálja a vicces helyzeteket, Fehér azonban nem ma kezdte a szakmát, és zseniálisan eltalált figuráival, illetve bámulatosan hiteles részletgazdagságával Rejtő-szerű hősöket ültet át Jókai regényeibe, megfejelve az egészet saját mágikus-realizmusával. A Kossuthkifli jellegzetessége ezen kívül a díszes nyelvhasználat, amiről ma már senki nem fogja tudni bebizonyítani, hogy valóban úgy beszéltek-e régen, a parodisztikus szereplőknek mindenesetre jól állnak a mesterkélt kifejezések. Tulajdonképpen a sokszor nevetségesen patetikus dialógusok is egyfajta paródiái a reformkori buzgóságnak, ez azonban nem jelenti azt, hogy Fehér Béla cinikusan kineveti akár Kossuth, akár Petőfi, vagy bármelyik magyar katona törekvéseit, akik hazánk szabadságáért küzdöttek. Ellenkezőleg: éppen a mindennapok hőseit magasztalja fel, azokat, akik, bár nem kaptak később márványtáblát, és nem énekeljük neveiket a március 15.-i ünnepségeken, önzetlenségükkel, bajtársiasságukkal többet tettek hazánkért, mint bármelyik hangosan szónokló politikus. A Kossuthkifliben a nép jogaiért és szabadságáért szenvedélyesen kardoskodó, bátor, vitéz Swappach őrnagy valójában egy korlátolt, agresszív, buta mitugrász, a mindenki által félnótásnak tartott, egyszerű kocsihajtó pedig bölcsebb, mint Deák. A grófnő is, bár első ránézésre egy flúgos, csacsogó néninek látszik, motyogásaiból feltűnik okos, éleslátású, felvilágosult szelleme. Alakjukban, illetve a cukrász jellemében az író egy olyan világot idéz fel, amelyben a barátság, a tisztesség, az őszinteség, az elhivatottság, az erkölcs, és igen, két rúd jófajta bejgli is, többet érő fogalmak, mint a kard, vagy a halál. Ebben a világban igazából a forradalom is csak díszlet, hiszen az osztrák katonákat ugyanúgy hazavárta édesanyjuk, feleségük, gyermekeik – valószínűleg egy tál gőzölgő „Specknödelsuppéval”, vagy „Tafelspitzzel” – mint ahogy például Vödric Demeter Estilla lányát.

Jó lett volna, ha a Kossuthkifli megítélése nem megy el abba az irányba, hogy különböző érdekcsoportok a fentebb említett, ostoba okok miatt méltatlanul rossz hírét keltsék. Azoknak, akik ebben közrejátszottak, innen üzenem, létezik egy olyan világ, ahová nem ér el áskálódásuk. Egyébként pedig elmehetnek a levesbe.10_10

szerző: MajorAnna

„A magyar egyfelől édesszájú, másfelől kolbásszal alszik.”

A március 15-én startolt, megújult közszolgálati adó első napja kétszeresen is médiatörténetet írt: egyrészt a fergetegesre és abszurdra sikeredett ünnepi műsor baki-sorozatával, másrészt pedig azzal, hogy levetítette az eddigi legdrágább (812 millió forintból készült) és legnagyobb volumenű (200 helyszínen, több mint 100 színésszel operáló) tévé(mini)sorozatának, a hatrészes Kossuthkiflinek az első epizódját. Habár a kezdeti 450000-es nézettségi ráta jónak számított, sajnos hétről hétre egyre kevesebben kapcsoltak vasárnap este 9-től az új Dunára: az utolsó részt sajnos alig látták százezren. (Csak hogy legyen valami viszonyítási alapunk is: a Cobra 11 nézettsége egymillió körül mozog, a Szulejmáné pedig 800000. A szintén hazai, közszolgálati gyártású Fapad csak néha üti meg a százezres nézőszámot.)

Kossuthkifli 3.Nagyon rég megérett az idő egy vérbeli történelmi mozgóképre – gondolták a filmrajongók országszerte, aztán felcsillant a remény: Pálfi talán elkezdheti forgatni a grandiózusra tervezett Toldiját, de végül mégsem, mert a Filmalapos hercehurca végül bedöglesztette a projektet. Az ezt követő felháborodások még inkább felfedték azt, hogy mekkora is a hazai kosztümös történelmi filmek vákuuma, mert legyünk őszinték: Várkonyi Zoltán óta senki nem rukkolt elő egy igazival. A nemzeti ünnepeken, ilyen-olyan évfordulókon, vagy csak az unaloműzésre kitalált délutáni műsorrács szerves részeként rongyosra vetített Ludas Matyi, A Tenkes kapitánya, Egri csillagok vagy (a fentebb említett Várkonyi-féle) Jókai-filmek már rég követelik az alternatívát! A harsány történelmi filmparódia pedig szinte teljesen idegen fogalom a magyar hetedik művészet holdudvarában. Ha nem vesszük számba a kínos Magyar vándort, akkor talán Jancsó Miklós legutolsó filmjét, a Mátyás király udvara körül játszódó, anakronizmusokkal és mai áthallásokkal teli, „komoly bohózatát”, az Oda az igazságot említhetnénk meg. De hát azt a fene se látta, mert ha Kapát szeretném idézni, akkor „az a film is egy nagyon vékony rétegnek szól”, pedig egy könnyen emészthető, szórakoztató alkotásról beszélünk. Rudolf Péter az új Rejtőként is emlegetett, jó tollú Fehér Béla azonos című regényének (amit én nem olvastam) adaptálásával végre kitöltötte a nagy űrt! Mindenki megnyugodhat, a végeredmény nem egy Kossuthék korában játszódó Üvegtigris!nagy-kálózy

Az öt és fél órás cselekményszáguldás Pozsonyból indul, ahol egy fura négyes verődik össze Vödric Demeter (Haumann Péter) cukrászmester bejglijének (Kossuthkiflijének) Debrecenbe szállításához: Swappach Amadé (Lengyel Tamás) a paranoid kossuthista őrnagy, a hisztérikus hazafi – egyben minden idealista patrióta harsány karikatúrája, aki spion-üzenetet vél a szállítmányban, ezért ő maga kezdeményezi a Debrecenbe való mihamarabbi indulást. Magával viszi megszöktetett szeretőjét, a naiv Vödricz-leányt, Estillát (Trokán Nóra) és a humorosabbnál humorosabb bölcsességeket osztogató vénkisasszonyt, a púpos Thalvizer Karola grófnét (Nagy-Kálózy Eszter). A spionparanoiás Amadé egy babonás, együgyű kocsist is meggyanúsít, Batykót (Kálloy Molnár Péter), aki pórázzal a nyakán kell hajtsa a kocsi elé fogott lovakat. Másnap egy újabb kocsi indul el ugyanazon az útvonalon, rajta Amadé apja, Swappach Ferdinánd tanácsos (Reviczky Gábor), akit fia kirabolt, ezért bosszúra esküszik. Vele tart Vödric Demeter is, házi papucsban, aki megbánta, hogy az Amadéval paráználkodó lányát kisemmizte a családból és vissza akarja szerezni őt.

Ahhoz, hogy teljességében átéljük a fergeteges utazás öt napját, kötelezően fel kell függesztenünk a korról való ismereteink nagy részét, hiszen a mesébe illő kitalációk a legszórakoztatóbb részei a sorozatnak: szellemek, tündérek, szelencébe zárt ősmagyarok, lárva formájú halott lelkek röpködnek minden sarkon, de azon sem kell meglepődnünk, ha összefutunk a Döbrögit náspángoló Ludas Matyival vagy az Iluskáját kereső János vitézzel. KossuthkifliUgyanakkor egy olyan teremtett nyelven beszélnek a szereplők, amelytől Kazinczy valószínűleg a haját tépné, de mi annál nagyobbakat nevethetünk az olyan soha nem hallott kreatív nyelvi fordulatokon, mint a „cukkerbakker”, „limlomász”, „rükvercmars” stb., amelyek az elnagyolt, ripacskodó figurák szájából özönlenek. Így sikerült végre olyan közeget létrehozni, amelybe tökéletesen illeszkednek a színházi manírokat levetkőzni képtelen magyar színészek alakításai is: mindenki fürdik a szerepében, de leginkább Nagy-Kálózy Eszter szentenciái és Reviczky Gábor cinikus megjegyzései a legemlékezetesebbek. Szerencsére két külön kocsiban utaznak, ezért szinte egyik jelenet sem marad csattanó nélkül.

Road movie, western (eastern), pikareszk kalandfilm, kosztümös film, fantasztikus film – bármelyik műfaji címkének (a magyar mozgóképgyártás kontextusában) a lehető legszínvonalasabb verzióját kínálja a Kossuthkifli. Kiváló szatíra/paródia, ami – még ha a realitástól expliciten elrugaszkodó módon is mesél – megkapargatja történelmi narratíváink másfél évszázados nemzetpolitikai diskurzusa és romantikus irodalma által vastagon átidealizált rétegeit. És tette mindezt főműsoridőben, közszolgálatként! Ez a lehető legjobb irány!10_8

szerző: Németh Szabolcs Előd

 

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Ryan Gosling ezért is szuper fickó
Következő cikk Bosszúállók: Ultron kora