A héten Hollywood egyik legsikeresebb és legnagyszerűbb filmzeneszerzőjét vesztettük el James Horner személyében, akiről kevesen tudják, de magyar tanárnál, méghozzá Ligeti Györgynél kezdte tanulmányait Londonban. A rettenthetetlen, Titanic, Szenvedélyek viharában… na és az 54. hadtest, ami nem feltétlenül a kivételessége miatt jelent nekem olyan sokat, hanem inkább az emlék, mert első újságírói fizumból megvásárolt filmzenei cédém.
1997-ben így beszélt szenvedélyéről:
„Nem vagyok olyan, mint néhány más zeneszerző, mert én nem úgy tekintek erre, mint pusztán munkára. Úgy gondolok a zenére, mint művészetre. Nem gondolok az üzleti oldalára. Hálás vagyok, hogy olyasmit csinálok, ami mindenképpen közönség elé kerül, mert ha nem filmzenéket, akkor biztos komolyzenét írnék, melyet talán soha be sem mutathatnék. A mai világban komolyzenét íróknak a film a >>festővászna<<. Ennek az a hátránya, hogy főnököm van, aki elvárásainak meg kell felelnem. De ha jobban meggondoljuk, ezzel nem sokban különbözöm a régi klasszikus zeneszerzőktől, akik például valami osztrák herceg megrendelésére írtak operát.”
Készült néhány képesített zenei összeállítás a Mester munkáiból, ezekkel búcsúzunk. Nagyon fog hiányozni!
Mindenhol nagy tisztelet övezte, csendes, zárkózott ember volt, ezért is jó nézni ezt a videót, amikor 2013-ban filmzenei munkásságáért Bécsben kitüntették.
Néhány kevésbé ismert személyes kedvencem tőle:
