Az ajándék (The Gift), rendező: Joel Edgerton, szereplők: Jason Bateman, Rebecca Hall, Joel Edgerton, Allison Tolman, színes, magyarul beszélő, amerikai thriller, 107 perc, 2015. (16)
Szokták mondani, ajándék lónak…, na ennek a lónak, szabályosan az egész szájberendezését át kellene vizsgálni. Az öreg mester, Alfred Hitchcock szellemétől vezérelve Joel Edgerton (A nagy Gatsby gazdag Tomja vagy legutóbb az Exodus: Istenek és királyok Ramszesze) megrendezte első nagyjátékfilmjét. A trailer alapján egy teljesen kiszámítható sablon mozit várnánk, de ennél jóval kifinomultabb és kegyetlenebb thriller kerül elő a dobozból.
Simon (Jason Bateman) és Robyn (Rebecca Hall) friss házasok új házba költöznek, és ebbe az idillien tervszerűen haladó életbe váratlanul beletrappol a férfi régi osztálytársa, Gordo (csúfnevén golyós Gordo). Persze először teszi mindezt illedelmesen, figyelmes ajándékokkal, amik aztán egyre idegesítőbben szaporodnak, és idővel kezd előkerülni a csontváz a hátrahagyott múlt szekrényéből.
Nem lövök el nagy spoilert, ha elmondom, hogy a film alappillére az iskolai megfélemlítés, erőszakoskodás. Mindenki elmondhatja, magáról, hogy van vagy volt olyan osztálytársa, aki a csúfolódás, terrorizálás káros hatását szenvedte el, vagy akár még most is szenvedi. Ilyet számtalan feldolgozásban láthattunk ( pl. Egy kosaras naplója).
Joel az alapoknál fogta meg nagyon jól a dolgot, a gyerekkori traumákkal küzdő, pszichopata Gordo szerepét ugyanis magára osztotta. Már bátrabb választás volt a főleg komikus szerepekben lubickoló Jason Bateman, aki egy jelenet erejéig azért itt is megidézi a Förtelmes főnökök obszcén humorát. Kettőjük párharca kiválóan működik, hol az egyikkel, hol a másikkal szimpatizálunk átmenetileg. Nehéz állást foglalni, kinek is érdemes szurkolni?
Színészileg talán Rebecca Hall nyújt gyengébb teljesítményt, igaz az ő pozíciója a legkényesebb. A két hazug férfi között őrlődve, kiszúrni a nagyobb lólábat, nem könnyű feladat. Persze nagyobb átéléssel, kicsit színesebb mimikai eszköztárral meg lehetett volna oldani. Hogy a rokonokat se felejtsük el, a rendező úr testvére (Nash Edgerton) is feltűnik egy nyúlfarknyi szerepben.
Azért idővel becsúszik néhány klisé, olcsó ijesztgetés, a szokásos felismeréssekkel (mondtam, hogy csak a kutya zörget), ennek ellenére szórakoztatóan bizarr. Természetesen a végére a cím is értelmet nyer. Amúgy meg lehet azon elmélkedni, mikor is lépik át az iskolai csínytevéseink a vicc határát, és egy ócska kis szívatással mekkora kárt tehetünk a normális énkép kialakulásában. Joelnek csak annyit üzennék, hogy így tovább! Várjuk a következőt, és a téma is maradhat ennyire hétköznapian tabudöntögető.
