Abszurd alak


abszurd alakAbszurd alak (Irrational Man), rendező: Woody Allen, szereplők: Joaquin Phoenix, Parker Posey, Emma Stone, amerikai vígjáték, 96 perc, 2015. (16)

“Megvan a kulcsszó! Elnéző.” Mert igen elnéző vagyok Woody Allennel, és ezért nem fogok soha senkit lebeszélni egyik filmjéről sem, mert míg az élet dolgait “rettenetesre és nyomorúságosra” osztjuk fel, kell ez az állandóság, hogy az idén már 80 éves Mester önterápiás jelleggel megrendezze éves moziját.

Abszur alakPersze számtalan kritikus rég nyugdíjaztatta volna, mondván történetei fáradt önismétlések, de amikor valaki még képes egy ötletektől sziporkázó Éjfélkor Párizsbant elénk tenni, Cate Blanchetnek egy Oscar-szobrocskát szerezni (Blue Jasmine) és a nőket Javier Bardem segítségével úgy megtáncoltatni a Vicky Cristina Barcelonában, addig ne egy hintaszékben ülve adomázzon a múltról!
Bevallom őszintén a tavalyi habkönnyű semmisége a Káprázatos holdvilág címe hirtelen be sem ugrott, csak a mostani filmben is főbb szerepet kapó Emma Stone kapcsán idéződött fel. Ha egy ember közel ötven rendezéssel bír, óhatatlanul kikopik belőle pár. Woody esetében mindig az elsődleges kérdés, vajon idén milyen passzban van? Gyorsan leszögezem, az Abszurd alak apró lábjegyzet lesz az életművében, amit előbb fognak előkeresni a Joaquin Phoenix rajongók, mint a Woody egyház felszentelt hívői.
Mostani tanmeséjének központi figurája (és szokásos alteregója) Abe Lucas. a megreccsent filozófiaprofesszor, ki amolyan levitézlett rocksztárként érkezik a kisvárosi főiskola tanszékére, hol a különböző korosztály nőtagjai idejekorán kezdenek vele kapcsolatban vágyálmokat szövögetni. Igen ám, de a pocakos, leharcolt ingekben szellemként kóválygó férfit impotenssé tette a kilátástalan, legfőképpen az értelmetlen élet, így leghűségesebb barátja a zsebében hordott laposüveg. Természetesen szuicid vergődése afrodiziákumként fokozza az utána loholás tempóját főleg az unalmas házasságban tapicskoló kolléganőjenél (Parker Posey) és a mangaszemű diákjánál. (Emma Stone). Mielőtt azt hinnénk, ezen a három keréken döcög el a sztori, kap némi krimiadalékot motorolaj gyanánt, hiszen professzorunkat valahogy megint sínre kell tenni.
A csalódottságunk ott kezdődhet, hogy a számos helyen vígjátéknak felcímkézett Abszurd alak korántsem az, néhány félmosolyával. Kriminek szintén kevés, és ez a műfajiatlanság lesz a legfőbb hibája. Woody sztorijainál sosem okozott kétségbeesést, a csavaros cselekmény hiánya, hiszen nála egy humoros dialóg bármikor partra húzhat egy unalomba fúló a történetet. Most azonban nem volt elég határozott, mert ha teljesen a bűn irányába tereli, ahogyan a kiváló Match Point vagy a Bűnök és a vétkek (itt még a szellemesség is okosan megfért) esetében, akkor nem érezzük azt, mintha a felénél átülnénk egy másik filmre. Ez a Darwin-díjas mese, amit a 16 évesen 40 dollárért vett Olympia írógépén lekopácsolt, felejthető ujjgyakorlat a részéről, ami legfeljebb egy bő órányira elég tartalom. Írói talentumát ilyen múlttal ostobaság megkérdőjelezni. A tökéletes színészvezetésre, és egyéb technikai részletekre, zeneválasztásra külön kitérni, ekkora rutinnál ugyancsak felesleges. Viszont pont ez a túlzott rutin lehet a felelős a mostani ásítozásba hajló közös randiért. Nagy baj azért nincs, mert iparkodik kedvenc nyugdíjasunk, éppen egy hatrészes tévésorozaton dolgozik, miközben javában forgatja a következő nagyjátékfilmjét. Találkozunk jövőre! Maradok néző.
10_7

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Cinefesten jártunk
Következő cikk Moziéretlenek