
Czukor Balázs 2002-ben Máté Gábor legendássá vált színészosztályában végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A Bárka és az Örkény Színház után 2008-ban szerződött a Jordán Tamás vezette szombathelyi Weöres Sándor Színházhoz, melynek azóta is tagja, bár közben a Bodó Viktor-féle Szputnyik Hajózási Társaságban is játszott. Eddigi legnagyobb filmszerepe Dömötör Tamás Czukor-show-ja volt.
Anger Zsolt nemzedékének egyik legtöbbet foglalkoztatott színésze, több mint harminc filmben játszott, melyek közül legismertebb alakítását Gigor Attila A nyomozó című filmjének főszerepe. Sokoldalúságát számos tévésorozatban bizonyította, legfontosabb közülük a Hacktion, a Fapad és a HBO produkcióban készült Aranyélet.
Szamosi Zsófia 2006 óta a Pintér Béla és Társulata tagja. Főszerepet játszott a HBO Terápia című sorozatának mindkét évadában és Mátyássy Áron Átok című televíziós sorozatában is. 2012-ben Jászai Mari-díjat kapott.

Dési András György és Móray Gábor őrült vígjátékában, AZ ÉJSZAKÁM A NAPPALOD-ban Novák (Czukor Balázs) nem tud aludni. Amióta odaköltözött a barátnőjéhez (Szamosi Zsófia), egy percre sem hunyta le a szemét. Nappal dolgozik, éjszakánként az utcákat járja: bulizik, ismerkedik, élvezi a kettős életet, mindazt, amit ez az eddig ismeretlen Budapest kínál. Mire megszólal a vekker, mindig éppen sikerül visszabújnia a közös ágyba. Az egyik éjjel összeakad egy fura társasággal. Főnökük, a leállíthatatlan Volf (Anger Zsolt) elképesztő szélhámosságokkal próbál meggazdagodni. A legújabb ötletéhez Novákot is fel akarja használni. A Scherer Péter alakította Pocokról egyelőre annyit árulunk el, hogy él-hal a fekete dobozokért. AZ ÉJSZAKÁM A NAPPALOD hősei esendőek: vágyak, álmok, sőt, néha őrült fantazmagóriák rabságában élnek. De rossz tulajdonságaik mellett sem tagadható el tőlük egyik legfontosabb erényük: érdekesek, izgalmasak és ezért remélhetőleg, szórakoztatóak is.
Ha kíváncsi vagy rájuk és szeretnél személyesen is találkozni velük, gyere október 18-án, vasárnap az Arénába, ahol a Cinema City Filmünnepen kedvezményes áron – 2D filmek 730 forintért, 3D filmek 930 forintért – mozizhatsz, 16 órakor pedig az AZ ÉJSZAKÁM A NAPPALOD sztárjai lesznek a jegyszedők.
www.azejszakamanappalod.hu
Facebook.com/azejszakamanappalod

