Závada Péter: Mész – könyvkritika


Závada Péter MészVersek a halálról

Mész
Jelenkor kiadó, 2015

Három évvel az Ahol megszakad után új verseskötettel jelentkezett Závada Péter. A Mész versei kalandozások a lélek ködös tájain.

Závada Péter neve biztosan ismerősen cseng azok számára is, akik nincsenek különösebben otthon a kortárs magyar költészetben. Az új kötettel jelentkező szerző évekkel ezelőtt komoly hírnevet szerzett már az Akkezdet Phiai nevű formációval, de ismerős a slam poetry műfajban is.

Hogy ezen tényező áldás, vagy átok egy költő számára, azt mindenki döntse el maga. Sokaknak idegen az „utca nyelvén” szóló vers-verseny műfaj, vannak azonban, akik talán éppen a slam poetry elterjedésének köszönhetően kezdtek érdeklődni egyáltalán az irodalom iránt. Persze szögezzük le, a slam poetry nem 100%-ban irodalom, hiszen éppen az élő előadás adja erejét, ettől függetlenül nem összekeverendő a sokszor káromkodásokkal teletűzdelt rapelőadásokkal sem. Závada egyébként – talán tudatosan is – nem indul slam poetry megmérettetéseken, ez egyértelműen többszörös bajnok alkotótársa, Saiid területe.Závada Péter

Azok, akik csakis kizárólag a tiszta költészetet szeretik, és nem tartják jó dolognak keverni a műfajokat, tegyék félre ellenérzéseiket Závada Péter kötetével szemben, a Mész ugyanis egy igazán tehetséges költő érett műveit gyűjti egybe. A versek középpontjában az édesanya áll, akit tragikus körülmények között egészen fiatalon elveszített a szerző.

„Apró kalcitkristályokból állsz, anya. Ezer Celsius-fok körüli
hevítés hatására szén-dioxidra és kalcium-oxidra esel szét.
A szén-dioxid a lelked. Apával úgy döntöttünk, hogy
szép gyöngén megfogjuk az elégett csontjaidat,
az elégett véredet, és a mészhabarcs közé keverünk,
noha már abban is te voltál. Aztán amit estig raktunk,
leomlott reggelre.”

A versekben a gyász és a fájdalom élettelen, rideg tárgyak képében jelenik meg, visszatérő helyszín a tragédia helyszíne („tetthely”), a hideg fürdőszoba. Úgy tűnik, mintha egy külső szemlélő mesélné a történteket, a kötet címét adó „Mész” pedig megérteti velünk, hogy ilyen fájdalmat talán nem is lehet másképp feldolgozni, csak bizonyos távolságtartással. Sokkoló a balladai párhuzam: vajon befalazható-e az édesanya emléke. Závada verseiben megpróbálkozik vele, ehhez azonban helyszínről helyszínre, tárgyról tárgyra, illatokon, hangokon át, újra fel kell idéznie mindent, amire emlékszik. A költemények rímtelen szabadversek, amelyekben az emlékfoszlányok nyomasztó asszociációkkal keveredve leírást adnak a helyszínről, a történtekről, az anyáról. A gyász a verseken keresztül letaglóz, csontig hatol.

“Ezt a két partot már csak a szélcsatornák
kötik össze, egyébként napról napra
távolodnának. Miközben átvágunk az utolsó
épségben maradt hídon, lépteink szorosan
egymáshoz simulnak. Nem tudom,
mit kezdjünk egy ilyen tárgytalan pontossággal,
de biztos létezik valami, aminek te vagy
a legprecízebb mérőműszere. Lépéseiddel
úgy találod el az atomok rezgésszámát,
hogy a hullámok az acélszerkezetben is
láthatóvá válnak. Hallod? Ilyen a beálló csönd
egy életvidám város véghangsúlya után.”

A Mész kétségkívül hatásos gyűjtemény. Olvasóként sem egyszerű feldolgozni azt a fájdalmat, ami a versekben megelevenedik. Závada sok mindent elhagyott, ami az Ahol megszakadban zavaró volt, jelenlegi kötetében is vannak azonban olyan részek, amik inkább hatnak úgy, mintha a szerző el akarná játszani a költőt. Ez azért különösen fölösleges, mert Závada nyilvánvalóan nagyon tehetséges.  Nem áll jól se neki, se verseinek az elborult képhalmozás, azok a legőszintébb versek, amikben érthetőek és követhetők az asszociációk.

Vegyük kézbe és olvassuk a Mész-t, mert felszabadító erejű hatással bír. Nem szabad azonban abba a hibába esni, hogy túlmagyarázzuk a verseket. Závada Péter kötete attól jó, hogy őszinte és mélyről jövő. Ezt pedig mindenki megtapasztalhatja személyesen is, ha elolvassa a művet.

10_9

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A éjszakám a nappalod sztárjai a Cinema City Filmünnepen
Következő cikk Fúsi