Fúsi – Interjú Gunnar Jónsson főszereplővel
A Mozinet Filmnapokon mutatták be a Fúsi című filmet, ennek apropóján járt Magyarországon a film címadó főszereplője, Gunnar Jónsson. Az Uránia Nemzeti Filmszínház kávézójában éppen aznap akadt sürgős felújítani való, ezért egy csendesnek vélt sarkot választottunk az interjú színhelyéül. Kulturmissziós tevékenységemre fittyet hányva a szakik rendszeres időközönként beleflexeltek a beszélgetésünkbe, így olybá tűnhet, hogy izlandi színészünk egy szűkszavú ember. Ezzel szemben a filmbeli karaktert meghazudtolva Gunnar Jónsson nagyon is jól fogadja a rajongók közeledését és bármikor kapható egy közös fotózásra. A Fogasházban tartott partin már oldottabb volt a hangulat, néhány pohár sör után szóba került a pesti éjszaka és a magyar film, köztük a Saul fia is. Ennek emlékére az interjú bepötyögésekor rövid gondolkodás után a tegeződést választottam.
A film rendezője (Dagur Kári) egy tengerjáró hajón talált meg a forgatókönyvvel. Minek tekinted magad elsősorban, színésznek, vagy tengerésznek?
Mindkettőnek. 10 éve dolgozom tengerjáró hajón. Most itt vagyok, de szeretnék mihamarabb visszatérni a tengerre.
És pont most vágysz vissza, amikor két olyan filmet is leforgattál az idén, amik még csak most kezdik bejárni a világot?
Vissza kell mennem, mert hív a tenger. Szenvedélyem a horgászat, Izlandon egyébként is ez az emberek egyik fő tevékenysége.
Erre a szerepre a rendező kifejezetten téged szánt. Ezek után lehetett volna nemet mondani?
Már dolgoztunk együtt, jó a kapcsolat közöttünk. Mikor megkeresett, mondta, hogy nekem írta ezt a forgatókönyvet, de megvolt az a lehetőségem, hogy nemet mondjak. Néhány napra kikötöttünk Tallinnban, így volt időm rendesen átolvasni és elgondolkozni rajta. Először nem tetszett, de minél többet olvastam, annál több kis gyöngyszemet találtam benne.
Azért nem tetszett, mert a főszereplő nagyon hasonlított rád, vagy azért, mert nagyon nem?
Nem is a karakterrel volt inkább bajom, hanem azzal, hogy nem sok minden történik a filmben. Túl laposnak találtam.
Ehhez mérten, mikor elkezdtetek közösen dolgozni, voltak változtatások (akár a te javaslatodra, akár az övére)?
Ez fel sem merült egyikünkben sem. Nyolc hónapom volt felkészülni a szerepre, ami nekem nagyon új volt, mert főként vígjátékokban játszom, komikusként ismernek. Akcióhoz vagyok szokva, ez pedig egy nagyon nyugodt, nagyon kimért film.
De akkor mégis bejött (mert a szakma és a közönség is díjazta), végül is megtaláltátok egymást a karakterrel.
Belülről kellett felhoznom a karaktert, mert annyira kevés beszéd volt, annyira kevés gesztikuláció. Nagy kihívást jelentett számomra ezeket a belső érzéseket létrehozni.
Egyszerre vicces és szomorú, hogy egy túlsúlyos ember próbál mindenki számára láthatatlan lenni, de hát éppen a fizikai adottságai miatt nem tud. Ez már önmagában egy abszurd helyzetet teremt. Hiszen az ember él és úton-útfélen másokba ütközik.
Igen, ezzel egyet kell értenem. Ez a maga módján valóban komikus. Vegyük például a rendőrségi jelenetet.
A felügyelő is valószínűleg azért engedte el Fúsit, mert a kihallgatás során úgy érezte, hogy képtelen lenne bántani ezt a kislányt. Ő nem rossz, csak gyerekes.
Mégis ez a nagy ember sokszor rémületet kelt másokban.
Fúsi önmagában is tele van ellentmondással. A reptéren dolgozik, de még soha nem repült. Az utasokkal sincs kapcsolatban, mert csak a csomagjaikat hordja és csak az utashídon látja őket, ahogy ki-, beszállnak.
Dagur Kári elképzelt a reptéri vontató szűk vezetőfülkéjében egy hatalmas embert és innen indult az egész.
Mennyire népszerűek ezek a country táncházak arrafelé (ez már a sokadik olyan film, amiben ilyet látok, Kelet-Európában nem annyira ismert ez a kultúra)? Vagy Neked is új volt?
Annyira azért nem elterjedtek. Nem volt számomra teljesen új a dolog, jártam tánciskolába, igaz, klasszikus táncot tanultam.
Az első, aki felnyitja a szemed, az a szomszéd kislány, azonban az igazi katarzist a virágboltos lánnyal való találkozás okozza. Számomra az volt a film elsődleges mondanivalója, hogy egészen addig érezzük magukat szerencsétlennek, amíg egy nálunk szerencsétlenebb illetővel nem találkozunk. Aki még nálunk is jobban rászorul a segítségre, aki még jobban a saját kis világában él. És onnantól kezdve Fúsi már a lány fölé került.
Lényegében igen. (És itt volt az a pillanat, amikor Kovács Lajos színművész hangosan ránk köszönt, megadva a kegyelemdöfést a már amúgy is szétflexelt beszélgetésnek.)
Egyrészt szerelmes volt a lányba, másrészt mintha innentől fogva felelősséget érzett volna iránta. Új oldaláról ismerjük meg, csupa olyan dolgot csinál, amivel mind a nézőt, mind saját magát meglepi (pl. csinál egy virágboltot a lánynak). Ez a lány az, aki végre kimozdítja a komfortzónájából.
Igen, ez egy nagyon nagy változás Fúsi életében.
El tudnál képzelni egy folytatást arról, hogyan alakul ennek a két furcsa embernek az élete?
Ezt az emberek rendszeresen megkérdezik, de nem merült fel a rendezőben a folytatás lehetősége. Én azt szoktam erre mondani, hogy ezt mindenkinek magának kell elképzelnie.
Ha például közös gyereketek születne és Fúsinak kéne átadnia a saját élettapasztalatát, akkor sokkal jobban meg tudnád csillogtatni a komikusi vénádat.
Nevet.
Azt mondtad, visszavágysz a tengerre. Van-e most olyan film, amivel megkerestek?
Most is forgatok egy filmet, ami februárban lesz majd látható.
Soha nem vágytál Hollywoodba? Az izlandi filmesek mostanában nagyon népszerűek arrafelé.
Nem tudnék hónapokig ott élni.
Egyre több hollywoodi produkciót forgatnak Izlandon. Arra igent mondanál?
Arra igen. Kisebb szerepem már volt ilyenben. (Stanley Tuccit említette, aki a Fortitude című sorozatot forgatta Izlandon az idén.)
Az interjú elkészítésében nyújtott segítségért köszönettel tartozom Koti Rékának, aki velünk együtt hegyezte a fülét és próbálta ráncba szedni mondatainkat.
