Anyám és más futóbolondok a családból, rendező: Fekete Ibolya; szereplők: Ónodi Eszter, Gáspár Tibor, Barkó György, Danuta Szaflarska, Petra Hovanyecz, Básti Juli, Kerekes Vica, Bartsch Kata, Adorjáni Bálint, Törköly Levente, Bárány Virág, Szervét Tibor; színes, magyar játékfilm, 108 perc, 2015 (12)
Nehéz a magyar nézőket hazai kosztümös filmmel becsalogatni a moziba. Mindenkibe beleégtek azok a produkciók, amikben a ropogós jelmezbe bújtatott színészek a mozi műfajától teljesen idegen teátrális dialógusokat próbálnak hihetően előadni, miközben az izzadságszagú jelenetek egyetlen élvezeti eleme az, hogy felismerjük a forgatási helyszínt, vagy kiszúrjuk a statiszták közül a forgatás ideje alatt éppen munkanélküli haverunkat. Örömmel jelentem, hogy a magyar filmgyártás színvonalában az utóbbi években bekövetkezett pozitív változás elérte a történelmi filmeket is, az Anyám és más futóbolondok a családból ugyanis az idei év egyik legszerethetőbb magyar alkotása.
Mindenféle előtájékozódás nélkül ültem be a vetítésre, hogy ne legyenek elvárásaim a látottakkal kapcsolatban. Annál nagyobb meglepetésként ért, hogy már az első jelenetnél eldöntöttem: szeretni fogom ezt a filmet. Annyira egyszerű, mégis annyira kedves jelenetet látunk, hogy a néző azonnal egy megmagyarázhatatlan rokonszenvet érez mind a film, mind a színészek iránt. Aztán ugrás és hirtelen egy másik korban vagyunk, egészen pontosan 2000-ben, amikor is az első jelenetben megismert Anya már szenilis 94 éves néni, aki hóbortjaival őrületbe kergeti egyetlen gyermekét (Básti Juli). Az ő mindennapi kis csatározásaik közben kezdi el mesélni lánya édesanyja történetét, ami így megelevenedik a szemünk előtt. Szórakoztató kis epizódok ezek, amelyen keresztül egy rendkívül határozott és talpraesett nő alakja rajzolódik ki előttünk, aki Erdélyből indult útnak a 20. század elején, majd kalandos élete során összesen huszonhétszer költözött.
A film főszereplője, Gardó Berta (fiatalon Ónodi Eszter / idősen a 100 éves (!) Danuta Szaflarska) életét meghatározta a huszadik századi magyar történelem, holott ő soha sem akart semmi mást, csak boldogulni valahogy. Látunk egy irigylésre méltóan boldog házaspárt, akiket folyton máshova sodor az élet, mégis mindig képesek mosolyogva alkalmazkodni az újabb és újabb körülményekhez. A főhős kemény nő, de nem egy tipikus hős. Nem ő alakítja a történelmet, az ő feladata „csupán”, hogy gondoskodjon a rábízott férjéről és gyermekéről. És ő ennek mindig eleget tesz, ha kell, akkor úgy, hogy újra és újra továbbáll.
Az Anyám és más futóbolondok a családból azért rendkívül szimpatikus alkotás, mert az egész egy nagy életigenlés. Arról szól, hogy az embernek minden körülmények között küzdenie kell a boldogságáért, de nem elég küzdeni érte, észre is kell vennie azt. Mert megnyugvás soha nincsen igazán, nehézségek mindig lesznek, a legnagyobb tragédia azonban nem ez, hanem ha az ember mindeközben elfelejt élni. Fekete Ibolya filmjében a huszadik századi Magyarország minden viszontagsága csupán háttér, egy díszlet, ahol egy végtelenül szeretetteljes társaság küzdi mindennapi harcait, és közben szeretetben elviselik egymást.
Mindazonáltal a film korántsem tökéletes. Nehezen találja meg a saját stílusát eleinte, ami miatt főleg az első húsz perc zavaróan eklektikus. Az animált illusztrációk nagy száma miatt kicsit az az érzésünk, mintha egy megrendelésre készült olcsóbb tévéjátékot néznénk, amibe mindenképpen bele szeretnének erőltetni néhány ismeretterjesztő történelmi információt is. Az erdélyi jelenetek után azonban ezek a gyerekbetegségek eltűnnek, a film sokkal egyenletesebbé válik. Tiszteletre méltó, hogy a szemmel láthatóan alacsony költségvetésű film igyekszik a lehető legtöbbet kihozni a lehetőségekből. Gyönyörűen megkomponáltak a képek, a jelmezek végre igazán élethűek és nincs olyan érzésünk, mintha egy sulis történelmi előadást látnánk. Amitől pedig igazán jó még a film, az a színészi játék. Fekete Ibolya olyan zseniális stábot hozott össze, hogy mindenki, aki megnézi a filmet, büszkén sóhajthat fel, milyen elképesztően sok tehetséges színészünk van.
Az egész filmből árad a szeretet és az látszik, hogy a rendezőnek nem csak egy munka volt, hanem valóban érzékenyen állt a témához. Fekete Ibolya legszemélyesebb alkotása az Anyám és más futóbolondok a családból, ami remélhetőleg minél több emberhez el fog jutni majd!
