Transparent


TransparentTransparent, készítő: Jill Soloway, szereplők: Jeffrey Tambor, Gaby Hoffmann, Amy Landecker, Jay Duplass, színes, amerikai dráma-komédia sorozat, 30 perc, 1 évad, 2014

A Transparent egy olyan apáról szól, aki egy nő. Vagy inkább egy olyan nőről, aki egy apa. Nem egy gyerekkori identitás válságban szenvedő főszereplőről beszélünk, hanem egy hatvanas éveiben járó férfiről, aki végre felvállalja, hogy valójában nőnek érzi magát, azonban mielőtt azt gondolnánk, hogy a sorozat egy drámai klisékben úszó széria lesz, akkor megismerjük a középkorú gyerekeket is, akik először csak nevetni tudnak apjukon és továbbra is saját életükkel vannak elfoglalva. A sorozat legnagyobb ereje abban rejlik, hogy egy nagyon komoly témát feszeget olyan könnyedséggel,  amivel azt hittük, hogy nem szabad, de a Sírhant Művek egykori társ-szerzőjétől megszokhattuk már a fura családi történeteket.

TransparentEgyértelmű változás tapasztalható az utóbbi években a filmek és a sorozatok világában azzal kapcsolatban, hogy milyen mennyiségben, illetve milyen céllal írnak a megszokott szexuális orientációtól eltérő karaktereket. Először inkább csak kaptunk néha egy-egy túlsztereotipizált meleg mellékszereplőt, mint például a Szex és New York Stanfordja, de főszerepben egyáltalán nem volt jellemző. Aztán egyre bátrabban nyúltak a témához, akár filmekben is. Talán a legfelkapottabb ezek közül a gyönyörű rendezésű Túl a barátságon volt és rengetek példát lehetne még említeni, de a lényeg az, hogy most már szinte kötelező elemmé vált.

Sokaknak kezd is elegük lenni belőle, hogy miért kell ennyi meleg embert mutatni a tévében, de el kell fogadni, hogy most ennek a korszakát éljük. Nagyon fontos társadalmi üzenet a másság elfogadása és ha egy sorozat képes ennek érdekében lépéseket tenni, akkor mondhatni, hogy szinte kötelessége is. De persze ne legyünk teljesen naivak, hiszen egyértelmű, hogy az ilyen karakterek legfőbb célja továbbra is a figyelemfelkeltés.

És miután szinte már tényleg az összes sorozatban kapunk egy figurát, így a készítők a témában még mélyebbre ásva, egy még szűkebb rétegre koncentrálva mással is kísérleteznek. A nemrég futó Sense8-ben például konkrétan volt a főszereplők közt homoszexuális, transzexuális és biszexuális szereplő is.

A Transparent is egy ilyen szűkebb témára koncentrálódik rá, többek közt. Mort (Jeffrey Tambor) egy visszavonult egyetemi professzor, a hatvanas éveiben járó férfi, aki elvált, viszont szoros kapcsolatot ápol a három hihetetlenül nárcisztikus és egocentrikus középkorú gyerekével. Főszereplőnk úgy dönt, hogy nem titkolja tovább a világ előtt, hogy ő valójában akkor érzi jól magát, ha női ruhákat hord. A sorozat nagyjából ennyiről szól, de szerencsére nem viselkedik hipokrata módon és a nemi identitásválságban szenvedő főszereplőt nem úgy mutatja be, mint valami unikornist, aminek a csodájára kell járni. Az egész történethez szinte teljes értékű főszereplőként asszisztálnak a gyerekek is, akik középkorúságuk ellenére olyan elveszettek lelkileg, mint egy halom kamasz-gyerek. Itt is fontos szerepet kapnak a különféle nemiségek és vonzalmak. A legkisebb lány mindig fiús holmikat hord, munkája nincsen, kicsit ő a család fekete báránya, aki veszettül keresi önmagát, hol azáltal, hogy gruppenszexre próbálja meg rávenni az afroamerikai szomszédfiúkat egy kis kábítószer segítségével, hol pedig egy nőnek született, de férfiként élő emberrel próbál párkapcsolatot létesíteni. A másik testvér, az egyetlen fiú, egy nagyon sikeres zenei producer, aki veszett kutya módjára keresi a szerelmet, hol a túl fiatal lányoknál, hogy a jelentősen idősebb gyerekkori bébisziterénél, néha pedig egy zsidó rabbi nőnél. A harmadik testvér egész kiegyensúlyozott életet él férjével és két gyerekével, amikor felbukkan egy régi iskolatársa, aki újra előhozza belőle a leszbikus hajlamokat és megindul itt is a lavina. TransparentÉs hiába tűnik az egész egy szexualitásokkal borzasztóan túlbonyolított minotauruszi útvesztőnek, valahogy annyira könnyeden és elegendő feketehumorral, de mégis megannyi realitással tálalják a történeteket, hogy képes a nézőt elvarázsolni ez a család. Nem is azért, mert kényszeresen pozitív karakterként vannak ábrázolva a szereplők, hanem mert keserédes őszinteséggel mutatja be őket. A lelki meztelenség mellett a ruhát is lazán dobálják le magukról, de nem azért, mert pornóra hajazó jeleneteket követeljenek.

TransparentA kritikusok imádták a sorozatot az idei átadókon, ezt bizonyítják a Golden Globe és Emmy-díjak is. A legnagyobb dicséret Jeffrey Tambort illeti, akit például Az Ítélet: Családból ismerhetünk és aki lubickol ebben a szerepben. Felejthetetlen a színészi játéka, főleg abban a jelenetben, amikor elmagyarázza, hogy nem arról van szó, hogy ő ezentúl egy nőnek öltözött férfi lesz, hanem eddig egy férfinek öltözött nő volt. Jill Soloway, aki a készítő és több rész rendezője is, nagyon gondosan írta meg a forgatókönyvet, amihez saját életéből merített ihletet, mert az ő apja járt ugyanabban a cipőben, mint a főszereplő. A Sírhant művekből emlékezhetünk leginkább a nevére, szóval nem ez volt az első olyan alkotása, amiben egy olyan diszfunkcionáló család életét írja meg, amit egyszerűen muszáj látni.

A Transparent második évada nemsokára startol az Amazonon és már a harmadikat is berendelték. Ha valaki kicsit unná már a túlságosan aprólékosan megtervezett Modern Family-hez hasonló család alapú vígjátékokat, akkor nem érdemes kihagynia ezt a néhol könnyed drámába átcsapó darabot. Jó ilyen tabukat látni, amik nem akarják ránk kényszeríteni magukat; rövid is, kedves is és a világot nem megváltani akarja, hanem csupán megmutatni.

 10_7

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Michael Caine & Harvey Keitel és az Ifjúság
Következő cikk Anyám és más futóbolondok a családból