Az éhezők viadala – A kiválasztott befejező rész (The Hunger Games: Mockingjay – Part 2), rendező: Francis Lawrence, szereplők: Jennifer Lawrence, Josh Hutcherson, Liam Hemsworth, Woody Harrelson, Elisabeth Banks, amerikai kalandfilm, 136 perc, 2015. (16)
Let it Snow!
Itt a vég. A befejező részben kiderül, hogy sikerül-e megdönteni Snow elnök hatalmát és hogy Katniss a két ifjú titán közül végül kit választ. A zsarnokságot, a manipulációt és a propagandát alapszintre helyező, nem túl rózsás jövőképet festő mozit szerettük, hiányozni fog.
Feldolgozandó nyersanyag hiányában – egy időre mindenképpen – el kell búcsúznunk Katniss Everdeentől és társaitól. Valahol megértem az alkotókat, amiért a milliárdos aranytojást tojó tyúkot olyan nehezen engedték a húslevesbe és az utolsó részt a kor divatjának megfelelően megfelezték. Az első részben olyan szinten nem történt semmi, hogy nem is emlékszem a cselekményre és bizony vakarnom kellett a fejem, hogyan is jutottunk el idáig.
Van az az összeg, amennyiért elolvasnám a könyvet, de ezt még senki nem ajánlotta fel, ezért a papíralapú változattal való összehasonlítástól eltekintenék és megmaradnék a filmkritika keretein belül. A hős leányzót az ellenállás vezetői propaganda célokra akarják felhasználni, és mivel túl értékes számukra, nem engedik harcolni. Katniss nem igazán tartja magát alkalmasnak erre, az előző részeket végigharcolta, szívesebben térne vissza társai közé. Hogy a kecske is megmaradjon és a káposzta is jóllakjon, a harcoló alakulatok mögött egy kis csapattal kell bevonulnia a gyűlölt Kapitóliumba, miközben propagandafilmeket forgatnak vele. A jó hangulatért Snow elnök felel, aki a külső kerületek kiürítését rendeli el és játékmesterei segítségével az egész környéket egy nagy arénává változtatja. A kis csapat azon veszi észre magát, hogy a rájuk küldött gyilkoló gépeknek és mutánsoknak (na, ezek eddig nem voltak) hála a filmforgatás helyett elsősorban az életükért kell küzdenie. És ha ez még nem lenne elég, Katniss még mindig az ideológiailag átnevelt és kissé furcsán viselkedő Peeta és Gale között őrlődik, de azon is el kell gondolkoznia, hogy az önjelölt Alma elnök vajon mennyivel lesz jobb, mint mikulás imitátor Snow. Francis Lawrence rendező harmadik, Peter Craig és Danny Strong forgatókönyvírók pedig második alkalommal vették kezelésbe Suzanne Collins regényét, emiatt nagy változásokra ne számítsunk, a különbség tényleg csak annyi, hogy ennek a résznek van cselekménye, míg az előzőnek nem – nagyon – volt. Nem igazán szeretem a közelmúlt „kiválasztott” típusú filmjeit, különösen azokat nem, melynek hősei a felnőttkor küszöbén álló fiatalok. Egyrészt öreg vagyok már ahhoz, hogy engem szólítsanak meg, másrészt irigy, mert a legnagyobb dolog, amire valaha kiválasztottak az volt, hogy mindig legyen friss kréta a táblánál. 
Az Éhezők viadala mégis működött nálam, még a sokat kritizált kezdetek is. Hosszas magyarázkodásba azért nem kezdenék, mert fogalmam sincs, mitől. A befejező rész kifejezetten olyan, mintha Coelhoval megíratták volna Jeanne d’Arc modernkori történetét egy politikai thriller és egy szerelmes regény ötvözeteként, miközben a Titanicból (fedélközi táncolós jelenet), A sólyom végveszélybenből (utcai harc) és az Alienből (mutánsok az alagútban) használ fel bizonyos elemeket. Annak ellenére, hogy Katniss egyáltalán nem kiválasztott, hanem beugró, becsülettel végigharcolja a négy részt és olyan mértékben sikerül azonosulnia a küldetésével, hogy egy idő után már a háttérben zajló kakikeverést is viszonylag jól átlátja.
Egy fiatal lányból felnőtt nő válik, önálló tettekkel és gondolatokkal, felelősségvállalással és saját világképpel, a dolog pikantériája, hogy mindez egy felkelés kellős közepén történik meg. Snow elnök legnagyobb hibája, hogy a kenyér és cirkusz csak a társadalom egy igen szűk rétegének jár, a rend és a biztonság fenntartása érdekében pedig Panemből rendőrállamot hoz létre. Az egymás iránt érzett gyűlölet valahol legmélyen belül tisztelettel is párosul, kettejük viszonya viszi mindig előre a történetet. Alma, Haymitch, Plutarch, Beetee és mindenki más csak azt hiszi, hogy irányíthat, de valójában ez a kezdetektől fogva nem az ő játszmájuk. Bár Kristen Stewart, Robert Pattinson, Daniel Radcliffe, Rubert Grint, Emma Watson vagy éppen Shailene Woodley bizonyították, hogy nem csak a tiniket tudják kiszolgálni, mégis talán Jennifer Lawrence a legnagyobb durranás. Láttam vele interjúkat, olvastam róla cikkeket és bevallom őszintén, még a pucér szelfijeiből is sikerült néhányat lementenem, de ő az, aki ha forog a film, teljesen átlényegül és valami olyasmit művel, amit kevesen tudnak. Az Éhezők viadala sikere legnagyobb részt neki köszönhető, de Donald Sutherland, Woody Harrelson, Philip Seymour Hoffman, Elisabeth Banks, Julianne Moore és Stanley Tucci (és még sokan mások) nélkül sem az lenne, ami. Mondhat bárki bármit, sokunknak hiányozni fog. A sötét tónusok a 3D-nek nem kifejezetten tesznek jót, sajnos nem észrevehetőek a mélységek.
