Hajnali láz – kritika

Hajnali láz, rendező: Gárdos Péter, szereplők: Piti Emőke, Schruff Milán, Anna Azcárate, Scherer Péter, magyar-svéd-izraeli játékfilm, 114 perc, 2015. (12)

Gyógyító szerelem

Gárdos Péter szülei háború utáni levelezéséből előbb írt egy sikerkönyvet, most pedig filmet forgatott belőle. Keletkezésüket és tartalmukat tekintve ezek nem közönséges levelek, így kisebb-nagyobb hibái ellenére a belőlük készült film sem lett az. Mindemellett jó látni, hogy mennyi tehetséges fiatal színész van ebben a kis országban.

Ha a szüleim levelezéséből kéne filmet csinálnom, akkor sem tudnám, hogyan kezdjek hozzá, ha egész életemben ezzel foglalkoztam volna. Szerencsére itt van nekünk Gárdos Péter, hogy elmesélje édesapja és édesanyja egymásra találásának valóban meseserű történetét. A 25 éves Gárdos Miklós holokauszt-túlélőként a háború után egy svédországi kórházba (tüdőszanatóriumba) került, ahol elkérte azoknak a fiatal magyar lányoknak az elérhetőségét, akiket szintén Svédországban ápoltak. Miklós ekkor már súlyos beteg volt, orvosa néhány hónapot jósolt neki, ám mégis megírta a 117 levelet. A válaszadók közül választotta ki Lilit, akivel hosszas levelezés után találkoztak…
Édesanyja évtizedekkel később mutatta meg fiának a háború után váltott leveleket, amit Gárdos Péter egy éjszaka alatt olvasott el, de további 10 évnek kellett ahhoz eltelnie, hogy könyv formájában megírja a történetet. A 2010-ben megjelent regény alapján készült forgatókönyvet 12-szer átírva született meg a film.
A cselekmény lényegében két helyen játszódik, az egymástól nem is olyan távol elszállásolt Miklós és Lili leveleikben számolnak be a mindennapok történéseiről. Megismerkedhetünk a barátaikkal, akik maguk is holokauszt-túlélők, orvosaikkal és a helyiekkel, a svéd emberekkel. Bár a középpontban a szerelmespár áll, mindenki szerephez jut és megszólal. A hajnali láz kettős jelentéssel bír, Miklóst betegsége folytán minden reggel heves láz gyötri, ugyanakkor minden egyes naphoz úgy áll hozzá, minden egyes napot úgy él túl, hogy a Lili iránt érzett szerelme hajtja előre. Egyszer már legyőzte a halált, miért ne tehetné meg másodszor is? Ráadásul most célja is van, ami a számára ideális nőben testesül meg. A nagyszerű színészi alakításokkal teletűzdelt filmjében (kivétel nélkül mindenkit fel lehetne sorolni) Gárdos Péter nagyon jó érzékkel viszi vászonra szülei levelezését, amiből egy kerek egész történet született. Mindezt olyan háttértartalommal sikerült megtöltenie, melyből nem csak a szerelmeseket, hanem az őket körülvevő szűkebb és tágabb környezetet, a háború utáni tudat- és lelkiállapotot is megismerhetjük. Álmok, vágyak, terhek, bűnök, álmok, emlékek, frusztrációk stb.
Van néhány dolog, azonban, mely sajnos nem tesz hozzá semmit az élvezeti értékhez, vagy éppenséggel levon belőle. A Svédországban forgatott jelenetek akár itt is készülhettek volna, de legalább elmondhatjuk, hogy autentikusak. Amit viszont az első képkockától kezdve tök feleslegesnek találtam, az a jeruzsálemi helyszín, még akkor is, ha a film izraeli koprodukcióban készült. Az idős főhősnő (a rendező anyját Gila Almagor alakítja, aki Spielberg München című filmjéből lehet ismerős) innen kommentálja azokat az eseményeket, melyeket egyébként is tisztán és érthetően tálalnak elénk. Az persze érdekel, hogy mi lett a szülőkkel a későbbiek során, amire a levelezések már nem terjednek ki, de a befejezést és annak a filmet végigkísérő narratív felvezetését máshogy is meg lehetett volna oldani. Azzal, hogy a film fekete-fehér, idővel meg tudtam békülni, bár ezt sem tartom feltétlenül szükségesnek egy múltbeli esemény elmeséléséhez, Gárdos különösebb erőlködés nélkül színesben is vissza tudta volna adni ugyanezt a hangulatot, meg tudta volna teremteni ugyanezt ezt az atmoszférát.

Bár a film nem tud eltekinteni az előzményektől, összességében az életről szól, ami a hangulatában is visszaköszön, átszövi a humor és az optimizmus, így aki a komor hangvételtől tartott, az se maradjon otthon.

Hozzászólások

hozzászólás