Gondolj rám, rendező: Kern András, szereplők: Kern András, Eszenyi Enikő, Majsai-Nyilas Tünde, Szilasi Blanka, magyar játékfilm, 103 perc, 2014. (16)
Fél lábbal a sírban
Kern András nagyon régen jelentkezett már filmmel, így nagy várakozás előzte meg a produkciót. Aztán kaptunk is valamit, meg nem is. Aki szereti őt, azt ez a film nem fogja megingatni, aki nem és esetleg megnézi, jó eséllyel továbbra sem lesz a rajongója. Ha bátrabb lett volna, talán más lenne a felállás, de lehet, hogy éppen ezt nem akarta.
A nagymenő orvosról, dr. Borlairól (Kern András) kiderül, hogy halálos beteg, legfeljebb fél éve van hátra. A hírre taktikát vált, mindenkivel meg akarja utáltatni magát, hogy mikor elmegy, ne hiányozzon senkinek. Láttunk már ilyen több filmben is, és hazudnék, ha azt írnám, hogy ez most teljesen más, mert nem az. Kezdjük azzal, hogy ez az utálat dolog is csak átverés, hiszen orvosunkat már most sem szeretik túl sokan. Tinédzser lánya semmibe veszi, és most tekintsünk el attól, hogy ebben a korban a tinédzserek szinte mindenkit semmibe vesznek az éppen aktuális halálos szerelmükön kívül. Válóperes ügyvéd felesége, aki elég okos nő ahhoz, hogy tudja, férje megcsalja, elhidegült tőle. Apósa még mindig a szegény zsidó fiúként tekint rá, akit annak idején a család nagykegyesen befogadott, és nem telik el úgy nap, hogy ezt ne dörgölné az orra alá. Munkatársai látszólag tisztelik, hiszen szakmai hozzáértése megkérdőjelezhetetlen, de valljuk be őszintén, ki szereti azt a kollégáját, aki mind a munkában, mind a nőknél sikeresebb nála. Az orvos zenekarban a többiek csak azért tűrik meg, mert valamennyire tud gitározni, dalt szerezni és énekelni, de érezhetően már ott is meg vannak számlálva a napjai. Egyedül talán az anyja szereti, de hát az anyák már csak ilyenek, a börtönbe is bejárnak a gyerekhez, ha az élet úgy hozza. Van ugyan egy orvos barátja is a kórházban, de ő kellően alkoholista és kellően más osztályon dolgozik ahhoz, hogy ez a barátság működjön. Lényeg a lényeg, már most is csak azért tűrik meg maguk körül a többiek, mert egyrészt elismerést hoz a kórháznak, másrészt jó sok pénzt visz haza, egyszóval hasznos. Borlai nem hülye, valószínűleg tisztában van a fentebb leírtakkal. Így működik a világ. Elhitetjük magunkkal hogy fontosak, nélkülözhetetlenek vagyunk, hogy megbecsülnek, tisztelnek és szeretnek minket, mert csak így van értelme ebben a világban élni, miközben pontosan tudjuk, hol a helyünk.
Dr. Borlai maga dönt úgy, hogy többet nem lesz hasznos, ő maga engedi ki a szellemet a palackból és innentől kezdve sem a munkahelyén, sem otthon nem érdeke senkinek hogy megjátssza magát, kimondatnak az eddig kimondatlan szavak. Miközben teljesen magára alakította Vámos Miklós írását, Kern annyira ügyelt arra, hogy azt hozza, amit elvárnak tőle és olyan legyen, amilyennek mindenki ismeri – ismerni véli! -, hogy közben elfelejtette aktualizálni magát. Ehhez a múltban megragadt állapothoz asszisztál a teljes stáb, ki erősebb, ki gyengébb alakításokkal. Kern a kedvünkért – még mindig – b…megezik, zsidózik, anekdotázik, énekel, rázza az öklét, hallgat Pressert, másznak rá fiatal nők, bolyong magányosan Budapesten stb., ugyanakkor marad a kérdés, hogy ezzel most akkor tényleg a kedvünkben jár-e. Nos, lesznek olyanok, akiknek igen és lesznek olyanok, akiknek nem. Lehetett volna bátrabb is, esetleg megmutatja, hogy emberként, színészként és rendezőként mennyit változott az elmúlt másfél évtizedben. Vagy egyszerűen csak azt szerette volna, ha gondolunk rá? De hát az ment volna a film nélkül is.
