10 kedvenc mellékszereplőnk a Bud Spencer/Terence Hill filmekből


bus spencer terenc hillNincs kettő mellékszereplők nélkül 

Soha nem kell különösebb apropó egy Hill/Spencer cikkhez, a tévé mindig tele a két olasz sztár filmjeivel, mi pedig úgy döntöttünk, hogy ezúttal nem velük, hanem az őket körülvevő mellékszereplőkkel foglalkozunk egy kicsit behatóbban. Következzen a 10 legemlékezetesebb Hill/Spencer mellékkarakter! 

10. Tango

Film: Nincs kettő négy nélkül

Ki ő?: Ahogy az egy Hill/Spencer filmben elvárható, Tango is egy rettenetesen balfasz maffiózó, akitől a főnöke hiába várja, hogy elintézze a Coimbra kuzinokat. Az hírlik róla, hogy nagyon nagy kópé, és rettenetesen elbánik mindenkivel, aki az útjába áll, de az is kiderül, hogy aki a szamba hazájában Tangónak nevezi magát, az egy gigantikusan nagy seggfej.

A színész: Sok más Hill/Spencer mellékszereplőhöz hasonlóan Nello Pazzafini is elsősorban kaszkadőr volt, és részben ennek is köszönhető, hogy 200 film stáblistáján is felbukkant – elsősorban spagetti westernekben és ókori történetekben szerepelt. A legendás párosnak csak ebben az egy filmjéjben játszott, de Bud Spencer több szólófilmjében (Piedone a zsaru, Banános Joe, Bombajó bokszoló) is találkozhattunk vele. 1997-ben hunyt el, cukorbetegségben.

Legjobb mondat:
„Te magad mondtad, főnök – olyan a szemem, mint a sasnak.”
magyar hangja: Gruber Hugó

9. Mr. Ormond

Film: Én a vízilovakkal vagyok

Ki ő?: Ahogy a helyi afrikai szamizdat is jellemzi, „Jack Ormond egy zsarnok, aki lábbal tiporja a törvényt és az emberi jogokat. Az a fajta, aki megvesztegetés árán tesz szert hatalomra.” A két unokatestvért, Tomot és Slimet is meg akarja vesztegetni, de hiába hívja meg őket fényűző vacsorára, beléjük törik a bicskája.

A színész: Joe Bugner Kreul Józsefként született Szeged mellett, majd az 56-os forradalom során szüleivel elhagyta az országot. Neves ökölvívó lett, többször szállt a ringbe Muhammad Ali ellen is, majd a filmezésbe is belekóstolt. Spencer oldalán szerepelt a Seriff az égből, az Akit Buldózernek hívtak és az Aranyeső Yuccában című filmekben is, később a Street Fighterben Jean-Claude Van Damme oldalán, és egy ideig úgy volt, hogy ő lesz Ivan Drago a Rocky IV-ben.

Legjobb mondat:
„Aki nem hajlik, az megtörik.”
magyar hangja: Koroknay Géza

8. Mike Firpo

Film: És megint dühbe jövünk

Ki ő?: Charlie és Johnny apja, egy szerethető szélhámos, aki a saját fiait felhasználva próbál több százezer dollárt összeszedni egy kamu szemműtétre. Charlie szerint a Papi olyan, mint egy matróz – ahány kikötő, annyi nő. Világéletében kerülte a munkát, viszont segít a haditengerészetnek, hogy a fiai lefüleljék a floridai szerencsejáték bizniszt kezében tartó maffiát.

A színész: Jerry Lester közepesen ismert komikus és énekes volt az Egyesült Államokban, és viszonylag kevés filmben találkozhattunk vele. A Hill/Spencer vígjáték után még szerepelt Burt Reynolds oldalán a Smokey és a bandita 2-ben, aztán a nyolcvanas évek közepén végleg visszavonult, miután Alzheimer-kórt diagnosztizáltak nála. 1995-ben hunyt el Miamiben – pont ott, ahol az És megint dühbe jövünk is játszódik.

Legjobb mondat:
„Csoda történt, Charlie! Csoda történt!”
magyar hangja: Csákányi László

7. K1

Film: Nyomás utána

Ki ő?: Egy hatalomhajhász krőzus, aki világuralomra szeretne törni, de körülbelül annyi affinitása van ehhez, mint Krapulaxnak a Pif & Herkules képregényekben. K1 természetesen béna ügynököket és bérgyilkosokat alkalmaz, és a hadseregét is balfaszok alkotják. Nem is csoda, hogy egy hasbeszélő kijátssza őket.

A színész: Az olasz származású amerikai színész, Buffy Dee (igazi nevén Anthony DeSantolo) jogi diplomát szerzett, és dobolni is remekül tudott, végül mégis a színészet szippantotta be. Több Hill/Spencer veteránhoz hasonlóan ő is felbukkant a Miami Vice-ban, valamint a Szuperzsaruban, a Szuperhekusokban és egy Extralarge epizódban is. Akárcsak Lester, ő is 1995-ben hunyt el.

Legjobb mondat:
„A közeljövőben én leszek ennek a bolygónak az egyeduralkodója!”
magyar hangja (ebben a változatban): Horváth Gyula

6. Parapolis, a Görög

Film: És megint dühbe jövünk

Ki ő?: A póker császára, legalábbis addig, amíg Johnny Firpóval össze nem hozza a sors. A kaszinójában korábban az idősebb Firpo fivér is ott dolgozott, de megunta a disznóságokat, és lelépett – búcsúajándékként pedig betörte a Görög orrát. A floridai szerencsejáték maffia élén Parapolis igazi nagymenőnek érezheti magát, de aztán a saját yachtján kihívja pókerezni Johnnyt, aki még a gatyáját is elnyeri tőle.

A színész: Luciano Catenacci 1933-ban született Rómában, és a hatvanas évek közepén kezdett el dolgozni filmekben. Egy évvel az És megint dühbe jövünk előtt már eljátszott egy hasonló szerepet a Bűnvadászokban, sőt még korábban felbukkant Hillék oldalán, a Kalózok háborújában. Ráadásul Spencer mellett is lehetett még látni a Vadnyugati Casanovában. 1990-ben hunyt el – egyes források szerint Rómában, más források szerint Melbourne-ben.

Legjobb mondat:
„Nem bírom a szellemeskedést a pókerasztalnál, ideges leszek tőle.”
magyar hangja: Velenczey István

5. Doki

Film: Különben dühbe jövünk

Ki ő?: Sok minden nem derül ki róla, csak annyi, hogy pszichológus, német, és hogy Sigmund Freudot tekinti a mesterének. Még a nevét sem tudjuk meg, ahogy azon maffiavezérét sem, akire rátelepedett. A Doki a Főnöknek szívesen ad tanácsokat, és még akkor is agresszióra uszítja, amikor az már megfutamodna, és kárpótolná a kocsijától megfosztott Ben/Kid párost. A balfék bérgyilkost is a Doki ajánlja be a Főnöknek, aki a kudarcot követően egy villával vesz némi elégtételt.

A színész: A Morcos Misszionáriusokban szereplő Robert Loggia mellett talán Donald Pleasance a Hill/Spencer filmek legnevesebb vendégsztárja. Az angol színész játszott Bond-gonoszt (ráadásul nem is akármilyet, hanem Blofeldet a Csak kétszer élsz című filmben), ő volt Dr. Loomis a Halloween sorozatban, továbbá olyan neves alkotások fűződnek még a nevéhez, mint A nagy szökés, a THX 1138, a Menekülés New Yorkból, valamint az Árnyékok és köd. Ja, és ő is 1995-ben hunyt el.

Legjobb mondat:
„Nein! Nein! Nein!”
magyar hangja: Gera Zoltán

4. McBride kapitány

Film: Bűnvadászok

Ki ő?: Egy meglehetősen sztereotip vonásokkal felvértezett rendőrfőnök, de a látszatra kemény külső természetesen érző szívet takar. Rendületlenül hisz a saját kiképzésének színvonalában, és amikor a meglehetősen öntörvényű beosztottjai bekasztliznak néhány haramiát, azt a saját sikerének könyveli el. Nem tűri az urambátyámozást, viszont ő maga hajlamos a részrehajlásra: az újoncok közül Kirbyt majdhogynem kinevezi a kedvencének, míg Walsh-ot folyamatosan cseszegeti.

A színész: Az Emmy-díjra is jelölt David Huddleston rengeteg tévésorozatban játszott (pl. a Columbóban, a Petrocelliben, a Magnumban vagy a Star Trekben), és a filmvásznon is viszonylag sokszor felbukkant. Szerepelt a Fényes nyergekben, a Földi űrutazásban, az Őrületben, a magyar nézők pedig a Bűnvadászok és a Nyomás utána című Hill/Spencer vígjátékokon kívül leginkább A nagy Lebowskiból emlékezhetnek rá, ahol ő alakította Töki dúsgazdag névrokonát.

Legjobb mondat:
„Csak nyugodtan, Walsh, előttünk az egész nap… HELYEDRE!!!!!”
magyar hangja: Huszár László

3. Bunkó-vagy-Bugsy

Film: És megint dühbe jövünk

Ki ő?: Tízes listánkon már a harmadik karakter ebből a filmből, akit az eredeti változatban ráadásul Pinkynek (!) hívnak. A sok botcsinálta gengszter közül Bugsy valahol a ranglétra alján tartózkodik, és folyamatosan ki van téve Nynfas-nak, aki rovarhoz illő bánásmódban részesíti, és minden egyes megszólalására azt mondja neki, hogy „Bunkó vagy, Bugsy!”

A színész: Claudio Ruffini (akinek a vezetékneve majdnem olyan, mint egy remek bécsi pizzériának, de ez most lényegtelen), sok más Hill/Spencer mellékszereplőhöz hasonlóan kaszkadőrként kezdte, de aztán kapott nagyobb szerepeket is. Nem igazán olasz kinézete (vörösesszőke haj, pirospozsgás arc) miatt előszeretettel használták westernekben, az És megint dühbe jövünk mellett pedig találkozhattunk vele egy csomó filmben (Bűnvadászok, Kincs ami nincs, Szuperzsaru, Seriff az égből). 1981 után már nem játszott több filmben, 1999-ben pedig elhunyt, állítólag alkoholmérgezésben.

Legjobb mondat:
„Ki az a Corporation?”
magyar hangja: Csurka László

2. Anulu

Film: Kincs ami nincs

Ki ő?: Valljuk be, Anulu nem egy észlény. Japán apja kitagadta, és az édesanyja sem tartja túl sokra a kissé hiperaktív „gyerkőcöt”, aki amolyan udvari bolond szerepet tölt be a törzsben. Azért ha harcba kell menni, valamelyest lehet számítani rá, de azért egy hadsereg vezetését nem mernénk a kezébe adni. Fontos megjegyezni, hogy a karakter valószínűleg jóval kevésbé lenne hatékony Székhelyi József őrületes szinkronja nélkül.

A színész: Bevallom, nekem sokáig nem esett le, hogy Anulut ugyanaz a Salvatore Borghese alakítja, mint Nynfas-t az És megint dühbe jövünk című filmben (még egy érdekesség: az apát alakító John Fujioka mindössze 12 évvel idősebb Borghesénél). Ő is kaszkadőrként és akrobataként kezdte, aztán jöttek a nagyobb szerepek is. Hill és Spencer mellett játszott még olyan filmekben is, mint a Kalózok háborúja és a Szuperzsaru, volt egy miniszerepe A Keresztapa 3-ban, és Hill még a Don Matteóban is dolgozott vele később.

Legjobb mondat:
„Fogolyok! Kettő fogolyok! Mámának van két fogolyája!”
magyar hangja: Székhelyi József

1. Az ősz hajú manusz

Film: szinte mindegyik

Ki ő?: A csávó, akit mindegyik filmben nagyon megvernek. Ősz (vagy fehér) hajat visel, általában rövidet, többnyire bajuszos, de néha szakállt is növeszt. Időnként van neve is: ő Jeff Az Ördög jobb és bal keze első részében, a Nyomás utána című filmben pedig Spider névre hallgat, de általában nincs szükség névre – ő az, aki mindig valamilyen sátáni figurát szolgál, és helyette gyűjti be a pofonokat, meg vereti ki a fogait.

A színész: Riccardo Pizzuti is kaszkadőrként kezdte, és ezt a bunyók láttán simán elhisszük neki: rendkívül hitelesen tud esni, kelni, pofonokba beleállni. Egyértelműen ő bukkant fel a legtöbbször a Hill/Spencer művekben – kilenc filmben pofozta fel őt közösen az olasz sztárduó, de a szólókarrierjük állomásain is sűrűn megfordult (kilenc Spencer, egy Hill filmben). 1995-ben felhagyott a filmezéssel, állítólag Franciaországban él visszavonultan.

Legjobb mondat:
„Csak a fogamat ne!”
magyar hangja (itt éppen): Szersén Gyula

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Star Wars vs. Star Wars
Következő cikk Hetediksor Kvíz 12.0

1 Comment

  1. […] Teljes cikk olvasása az HETEDIKSOR.hu-n… […]