Hardcore Henry - kritika

Hardcore Henry, rendező: Ilya Naishuller, szereplők: Ilya Naishuller, Halley Bennett, Tim Roth, Sharlto Copley, orosz-amerikai akciófilm, 90 perc, 2016. (16)

Bumm a fejbe

Csinálj néhány ütős videoklipeket, tedd fel a youtube-ra és bízzál benne, hogy a látottak felkeltik egy hollywoodi kapcsolatokkal bíró, ismert orosz rendező-producer figyelmét. Nos, majdnem így történt, de a lényeg, hogy elkészült a világ első FPS mozija, aminek története ugyan nem sok, de a látvány mindenképpen magáért beszél. Újszerű, beteg, erőszakos, szórakoztató.

Henry egy furcsa laborban tér magához és a legelső dolog, amit a külvilágból érzékel, egy fehérköpenyes, szőke nő. A második, hogy se keze, se lába. A nő, aki azt állítja, hogy a felesége, művégtagokkal pótolja az előbb említett testi hiányosságokat, a házasság tényét pedig egy gyűrűvel igazolja, amit rögtön fel is húz a műgyűrűsujjra. A részletek átbeszélésére nem marad idő, mert a labort megtámadják és a házaspárnak menekülnie kell. Az ismeretlen támadók utolérik őket és magukkal viszik a nőt, a hátralévő játékidő tulajdonképpen azzal telik el, hogy Henry megpróbálja visszaszerezni őt.
Ez így ebben a formában nem hangzik túl izgalmasnak, unásig láttunk már ilyen és ehhez hasonló történeteket. Amitől ez a film más, mint a többi, hogy a teljes játékidő alatt a főszereplő szemével – pontosabban műszemével – látunk mindent. Ez a főleg videojátékokból ismert nézőpont eddig sem volt ismeretlen, de olyanra még nem volt példa, hogy egy pillanatra sem lépünk ki belőle. Ilya Naishuller az orosz Biting Elbows indie rock zenekar The Stampede és Bad Motherfucker című számaihoz készített videoklipet (folytatásos történetként) ezzel a megoldással. A főhőst ellop valamit, amivel ide-oda lehet ugrálni a térben, emiatt meg akarják ölni, ám ő kiszabadul, és őrült ámokfutásba kezd. Amit a klipekben látunk, tulajdonképpen az köszön vissza a filmben is, csak valamivel hosszabban. Elképesztő akrobata mutatványok háztetőkön, falakon, korláton, kerítésen, liftaknában és gyakorlatilag mindenhol, amit épeszű ember gondosan elkerül. Autósüldözések, verekedések, robbanások, töménytelen mennyiségű és fajtájú fegyver, hús, vér és csont.
Az egészet úgy kell elképzelni, mintha David Belle, a parkour legendás figurája (B13 – A bűnös negyed, Veszélyzóna) a fején egy GoPro kamerával és a keze ügyébe kerülő fegyverekkel (a Kalasnyikovon és RPG-n kívül ide értendő a golyóstoll és az aktatáska is) rohangászna, úgy aprítaná a népet. Vagy mint a Yamakasi és a Ragadozó szerelemgyerekét. A videoklipeket nem csak én láttam, hanem a Hollywoodban is rendszeresen megforduló orosz producer és rendező, Timur Bekmambetov (Éjszakai őrség, Nappali őrség, Wanted, Abraham Lincoln, a vámpírvadász és az augusztusban érkező Ben Hur) is, aki egy egészestés filmben kezdett el gondolkodni. Az anyagiak megteremtésében nagy szerepe volt a közösségi finanszírozásnak is.
A film elsősorban a látványra épül, a kaszkadőrök és pirotechnikusok kitettek magukért, a CGI ezúttal nem igazán játszik. A Hardcore Henry ereje az újszerű ábrázolásmódban, vagyis pontosabban annak ilyen mértékű filmes alkalmazásában van. A látványhoz a szemünk viszonylag hamar hozzászokik (most inkább a magam nevében beszélek), bár Henry szinte folyamatosan mozgásban van, a kamera által közvetített képet stabilizálva a hányingerkeltő imbolygást sikerült kiiktatni (ha minden igaz, az orosz hadsereg szakembereinek szíves közreműködésével). A hatást tovább fokozva Henry egyáltalán nem beszél, csak a lélegzetvételét lehet hallani.

Rengeteg a filmes és számítógépes játékokra történő utalás, aki az utóbbiakban nincs otthon, az is megtalálja a számításait, a film ráadásul a humornak sincs híján és a zenéje is elég ütősre sikeredett. Sokak számára talán kissé frusztráló lehet, hogy helyettük más játszik végig egy játékot és tulajdonképpen úgy kell egyfajta kívülállóként szurkolni a főhősnek, hogy közben meg mi magunk vagyunk azok. Szerencsére Henry a legtöbbször azt teszi, amit mi is tennék hasonló helyzetben, likvidálja az ellenséget. És ami a jövőt illeti, épkézláb történet nélkül talán még el lehet sütni ezt néhányszor, de vélhetően kevesebb sikerrel. Ahhoz, hogy az elsőfilmes rendező továbbra is a felszínen maradjon, vagy ezen kell csiszolnia, vagy megint valami teljesen új dologgal kell előrukkolnia. Ezt most így megvettük, de egy esetleges Hardcore Henry 2-nek már mindenképpen szólnia kéne valamiről.