Hurok – kritika

Hurok, rendező: Madarász Isti, szereplők: Száraz Dénes, Martinovics Dorina, Anger Zsolt, Hegedűs D. Géza, magyar thriller, 95 perc, 2016. (16)

Ádám nyomában

Az illegális gyógyszercsempész utolsó nagy dobására készül, mielőtt végleg kiszállna a buliból. Terhes barátnője és zabos főnöke nem könnyíti meg a dolgát, ráadásul azt veszi észre, hogy újra és újra megtörténnek vele ugyanazok a dolgok. Az első magyar időhurkos filmnek örülünk. A látvány és a hang mindenképpen meggyőző, de a cselekmény nem egyszerű, ha végleg elvesztettük a fonalat, figyeljünk az akcióra.

Elkészült az első magyar időhurkos film. Mivel ezekből viszonylag kevés van, ha pontos akarnék lenni, azt kéne írnom, új időhurkos film készült, ami történetesen magyar. Ezek leginkább abban különböznek az időutazós filmektől, hogy a szereplők nem ide-oda ugrálnak az időben, hanem egy adott időintervallum ismétlődik meg újra és újra. Csak úgy, minden arra utaló jel és előzmény nélkül, még kütyü sem kell hozzá.
Ádám (Száraz Dénes) abból él, hogy illegális gyógyszereket csempész külföldre. Mivel ez köztudottan nem egy nyugdíjas meló, úgy dönt, kiszáll, de előbb még megcsinálja a maga szerencséjét, az egyik szállítmányt meglovasítja, és saját szakállára adja el. Minden a terv szerint halad, amikor volt drogfüggő barátnője, Anna (Martinovics Dorina) bejelenti, hogy gyereket vár tőle. A fiú hallani sem akar a dologról, orvos apjához (Hegedűs D. Géza) küldi a lányt, hogy közben egyedül lépjen le. A főnöknek, Dezsőnek (Anger Zsolt) azonban rossz előérzete támad és meglátogatja őket (a lakás nem mellesleg az övé.)  Ami innentől történik, az újra és újra megismétlődik.
A film legfontosabb szabálya, hogy nincs szabály. Az adott időintervallum nem csak egyszerűen megismétlődik, hanem ami az előzőekben történt, az kihatással van az éppen aktuálisra is (amit látunk), de olyan szinten, hogy sok esetben még a szereplőket is átemeli. Így fordulhat elő, hogy egyes karakterekből és tárgyakból akár több is lehet egyszerre ugyanazon a helyen, de mégsem omlik össze a tér-idő kontinuum (különben ez egy nagyon rövid film lenne). Az egyetlen kapaszkodó az a videokazetta lesz, ami az Annához intézett búcsúüzenetet tartalmazza. Legelsőnek Ádám eszmél, rájön, hogy a történések alakításával talán helyre tudná hozni a dolgot és a végén jól jönne ki ebből az egészből. A fentiek ismeretében ez csak elsőre hangzik könnyűnek. Az elején úgy tűnik, döntése végleges, a felelősség alóli kibújás nem teszi őt szerethetővé. Ahhoz, hogy ez megváltozzon, valaminek történnie kell, ezért a legjobbkor jön az időhurok, ráadásul valahányszor ront a helyzeten, vagy nem a kellő mértékben javít, mindig kap egy új esélyt, aminek valljuk be őszintén, sokan örülnénk (miért pont Ő?). Tegyük fel, hogy a végén minden jóra fordul, az alap felálláson ez akkor sem változtat, „hősünk” egy szemét alak. Csak azért szurkolunk neki, mert Annával közös gyereke nem érdemli meg, hogy apa nélkül nőjön fel és azért, mert a másik rosszfiúnak még ilyen mentsége sincsen.
Az alapötlet jó, a cselekmény logikája nem mindig követhető, de a – színvonalas – akció egyébként is elvonja a figyelmet, a megvalósításra, a látottakra és hallottakra nem lehet panasz, a színészi játék is meggyőző. Igazából csak rajtunk múlik, hogy a sok csűrcsavar, vagy Ádám egyáltalán nem kiérdemelt jellemfejlődése zavar-e minket, vagy sem, mert elsősorban ezek fogják eldönteni, hogyan viszonyulunk a filmhez kifelé jövet.

Összességében a Hurok jó, de korántsem tökéletes, ugyanakkor szerethető, mert markánsan érzékelteti a megpróbáltuk kihozni a legtöbbet abból, amink van, és a többnek akarunk látszani, mint amik igazából vagyunk típusú, közelmúltban bemutatott, hazai gyártású filmek közötti különbséget.

Hozzászólások

hozzászólás