Rossz szomszédság 2 – kritika


Rossz szomszédság 2Rossz szomszédság 2 (Neighbors 2: Sorority Rising), Rendező: Nicholas Stoller, forgatókönyvíró: Nicholas Stoller Evan Goldberg Brendan O’Brien Seth Rogen. Szereplők: Rose Byrne, Seth Rogen, Zac Efron, Chloe Grace Moretz, Selena Gomez. színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 93 perc, 2016

Nem sok jóra lehet számítani, ha egy filmben Seth Rogen mellett Zac Efron is feltűnik, a 2014-es Rossz szomszédság ehhez képest meglepően kedves és kifejezetten szórakoztató alkotás volt. Nem csoda tehát, hogy készítői úgy gondolták, lehúznak még egy bőrt a felnőtté válást gyakorló fiatal házaspár történetéről. A Rossz szomszédság 2 pontosan olyan, amilyen egy vérprofi brigád által készített, de nem túl fajsúlyos vígjáték második része lehet.

Az első részben Kelly (Rose Byrne) és Mac (Seth Rogen) egy családi ház megvásárlásával próbálják meggyőzni magukat arról, hogy – immáron egy bűbájos kislány szüleiként – valóban felelősségteljes felnőttekké váltak. A szimpatikus házaspár megkomolyodási akcióját a szomszédba költöző, gimnazista korú buli-banda igyekszik meghiúsítani, akik amellett, hogy non-stop ivászataikkal gyermeknevelésre tökéletesen alkalmatlanná teszik a békés kertvárosi övezetet, a fiatalkor felelőtlen könnyedségét maguk mögött hagyni vágyó párt is folyamatosan elbizonytalanítják ebbéli szándékukban. Rossz szomszédság 2
A Rossz szomszédság második részében a már gyakorlott szülő,- és felnőttként élő Kelly és Mac második babájukat várják, ezért az oly sok szép emléket őrző házukat is nagyobbra cserélnék. Senki nem szeretne azonban egy olyan házba költözni, amelynek szomszédságában egy lány diákszövetség a legvadabb házibuli rekordjának megdöntésén fáradozik, a kétségbeesett házaspár pedig az előző rész végére úgy, ahogy megkomolyodó Teddy-t (Zac Efron) hívja segítségül a particsajok kifüstöléséhez.
A film hol viccesen, hol kevésbé viccesen mutatja be a most már csak egyszerűen” öregnek” hívott szülők és az agresszív lányok harcát. Az előző rész gegjei szinte egytől egyig visszaköszönnek, és bár a nevettetésben gyakorlott Rogenék bénázása nyilván mosolyt csal az arcunkra, alapvetően nem csinálnak mást, mint a már ismert poénokat, kis fűszer hozzáadásával, újramelegítve tálalják a nézőnek. A megvadult lányok önkéntes vezetője, Shelby (Chloe Grace Moretz), csatlósai által saját fontosságáról akarja meggyőzni magát és másokat, az ellenszenves arcú színésznő karaktere mellett pedig fiatal Rebel Wilsonként tűnik fel Nora (Beanie Feldstein), akinek trampliságán keresztül a szebbik nem csapatába is be lehet csempészni egy kis közönségességet. Összességében tehát elmondható, hogy nem sok eredetiség szorult a Rossz szomszédság második részébe, igaz, erre nem is különösen számítottunk. Aki szeretne egy kicsit kacarászni, az semmiképp nem fog csalódni, hiszen – szégyen gyalázat – még mindig jót lehet nevetni azon, hogy Seth Rogen rázza a hurkáit.
A Rossz szomszédság első része azonban pont azért lógott ki egy kicsit a sorból, mert a poénok mellett rendívül kedvesen és szerethetően mutatta be egy olyan pár felnőtté érését, akik tényleg akár mi magunk is lehetnénk. Sajnos pont ez a plusz az, amit a készítőknek nem sikerült hozzáadniuk a folytatáshoz.
10_6

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Angry Birds - A film
Következő cikk Hetediksor kvíz 13.0 stáblista