Ben-Hur


BEN-HUR (1)Ben-Hur; rendező: William Wyler; főszereplők: Charlton Heston, Stephen Boyd, Haya Harareet, Hugh Griffith, Martha Scott, Cathy O’Donnell, Jack Hawkins, Frank Thring; amerikai történelmi film; 212 perc; amerikai premier: 1959. november 18., magyarországi bemutató: 1982. augusztus 26. (16) 

23+34 

Továbbra is tart a régi klasszikusok dömpingje a hazai mozikban: múlt héten volt Az élőhalottak éjszakája, jövő héten jön a Kék bársony, most pedig a Ben-Hurt tekinthetik meg azok, akiket kevésbé hoz lázba a kortárs filmkínálat. De persze mások is. 

Ben-Hur 1959Manapság azon hőbörgünk, ha egy filmet nem ugyanazon a héten mutatnak be a hazai mozikban, mint Amerikában. Szinte már el sem hisszük, hogy régen mennyit kellett várni egy külföldi filmre: a Star Wars trilógia darabjai átlagban két éves késéssel érkeztek meg hozzánk, de voltak ennél jóval extrémebb esetek. A Ben-Hur majdnem 23 évvel a bemutatása után jutott el Magyarországra – most, 34 évvel később pedig újra végignézhetjük William Wyler monumentális alkotását.

Nagyapám nagyon szerette a történelmet, és ekképp a történelmi filmeket is, és mivel nem akart egyedül moziba menni, elvitt magával a Ben-Hurra. Utólag kicsit meredek döntésnek tűnik, mert van egy s más ebben a filmben, ami kicsit extrém egy nyolcéves gyereknek, de ettől függetlenül lenyűgözött, amit láttam. Olyannyira, hogy nem sokkal később meg is vetettem a film alapján készült magyar képregényt. Mondjuk, nagy kérdés, hogy az általam amúgy mindig is nagyra becsült Fazekas Attila látta-e a filmet, az általa megrajzolt történet ugyanis sokszor köszönőviszonyban sincs Wyler alkotásával. Mondjuk, ez főleg gyerekként egyáltalán nem zavart, a Ben-Hur pedig azóta is megmaradt számomra amolyan személyes ügynek, láttam tévében, dvd-n, és mivel az utóbbi időben nem néztem meg újra, kíváncsi voltam, milyen hatást gyakorol rám újra, ráadásul nagyvásznon.

Természetesen fura érzés 2016-ban moziban megnézni egy olyan filmet, ami 1959-ben készült, és amit az ember 1982-ben látott először. Ennek több oka is van – egyrészt ott a címszereplő Charlton Heston, aki jóval a Ben-Hur elkészülte után meglehetősen ellentmondásos figurává nőtte ki magát, hiszen ő lett az amerikai fegyverbuzik, az NRA (National Rifle Association) nevű szövetség vezetője. És ha ez még nem lenne elég, Michael Moore filmjében, a fantasztikus magyar címmel ellátott Kóla, puska, sültkrumpliban azt bírta nyilatkozni, hogy az amerikaiak vegyes etnikuma miatt van olyan sok lőfegyveres bűncselekmény az USA-ban. Nagy kérdés, hogy egy régi film megítélésen az ilyen dolgok mennyit kelljen, hogy változtassanak – szerintem igazából semmit, de ezt mindenki döntse el magának.

Ben-Hur-3Amúgy meg természetesen sok minden van, ami szokatlan lehet egy 2016-os mozinéző számára ebben a filmben egy 1959-es, vagy akár egy 1982-es mozinézőhöz képest. A Ben-Hur természetesen nem hibátlan remekmű: már a bemutatásakor voltak olyan hangok, melyek szerint a cselekmény túlságosan lassan halad, és nem csak a mai Marvel-orgiákhoz szokott mozirajongóknak tűnhetnek bizonyos jelenetek rendkívül hosszúnak és vontatottnak. A színészi játék sok esetben teátrális, ami viszont a régen-minden-jobb-volt elméletet igazolja, az az, hogy ma már sajnos senki nem merne ilyen bátran nyúlni a keresztény-zsidó-arab kérdéskörhöz (viszont az is tény, hogy egy arab sejk szerepét biztos nem egy arcbarnítóval bekent brit színészre bíznák).

A történet természetesen a címszereplő körül forog, de megható módon kíséri Jézus sorsát is, ekképp két párhuzamos szál fut a cselekményben. A körítés lenyűgöző, ami nem is csoda, hiszen a Ben-Hur a filmtörténet addigi legdrágább alkotása volt, minden díszlet és jelmez élethű, és hát így néz ki egy film, ami Hollywood aranykorában készült (nem is csoda, hogy ebben a korszakban játszódik a Coen-fivérek legutóbbi darabja). A javarészt a legendás római Cinecitta stúdióban forgatott eposz (melyen rendezőasszisztensként a fiatal Sergio Leone is közreműködött) minden egyes kockájáról lejön, hogy az alkotók nem sajnálták a pénzt, mindez pedig leginkább a film legemlékezetesebb jelenetsorában, a 15000 (!) statiszta részvételével felvett, kilencperces fogathajtó versenyben a legszembetűnőbb.benhur

A verseny mai szemmel nézve is megállja a helyét, és olyan mozgóképi vívmány, amihez hasonlót azóta sem lehetett látni sokat. Számos legenda övezi, például hogy több kaszkadőr is életét vesztette a forgatás során, valamint hogy több ló is belepusztult a hajmeresztő száguldásba, és azóta létezik az a szabály, hogy az állatvédőknek jelen kell lenni a forgatásokon, azzal a céllal, hogy semmilyen bántódása ne essen az állatoknak. Ebből valójában semmi nem igaz, kisebb sérülések voltak csak, azok is inkább csak az emberi oldalon. Érdekesség, hogy a jelenetsort nem is igazán Wyler, hanem két second unit director, Andrew Marton (hadd dagadjon a mellünk: Marton Endreként született Budapesten) és Yakima Canutt dolgozta ki és vezényelte le. Nekem igazából csak most esett le, hogy a verseny alatt egyáltalán nem szól zene, és ha van jelenet, ami miatt a nagyvásznat feltalálták, az egész biztosan a fogathajtóverseny.

Nem csoda, hogy a Ben-Hur hatalmas kasszasiker lett, és az is kiválóan bizonyítja a jelentőségét, hogy azóta egy film sem kapott több Oscart, ugyanannyit (vagyis 11-et) is csak kettő (a Titanic és a Gyűrűk Ura harmadik része). Ráadásul hadd dagadjon a mellünk még egyszer: az egyik díjat Rózsa Miklós zsebelte be a monumentális filmzenéért. Az ember azt gondolná, hogy ilyen kikezdhetetlen klasszikus érinthetetlennek számít, de sajnos készülőben van egy remake Timur Bekmambatov rendezésében. Sokan amúgy nem tudják, hogy már a Heston-féle Ben Hur sem eredeti volt (naná, hiszen regényadaptációról van szó): egyrészt létezik egy 1907-es rövidfilm, amiben csak a verseny szerepel, másrészt ott van az 1925-ös, immáron egész estés verzió, melyen Wyler asszisztensként közreműködött, és ami minden idők egyik legaranyosabb snittjével indít (egy totyogó kisgyerek pórázon sétáltat egy kölyökkutyát). A Ben-Hur, amellett, hogy még mindig lenyűgöző moziélmény, egy kicsit visszahoz egy elfeledett kort, amiben 3-4 órás filmeposzok uralták a vásznat, a közepén 10 perces szünetekkel (nem is csoda, hogy nálunk Ben-Hur I-II. volt a film címe). Egy másik rokonom véleményét, mely szerint ez minden idők legjobb filmje, ugyan nem osztom, de az biztos, hogy Wyler 1959-es filmje 1982 után 2016-ban is lenyűgöző.

10_9

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk X-Men – Apokalipszis
Következő cikk Deadpool rajzóra haladóknak

1 Comment

  1. 2016. május 19. csütörtök

    […] Teljes cikk olvasása az HETEDIKSOR.hu-n… […]