Jégkorszak – A nagy bumm (Ice Age: Collision Course), rendező: Mike Thurmeier, Galen T. Chu, szereplők: John Leguizamo, Ray Romano, Denais Leary, amerikai családi animációs film, 100 perc, 2016. (6)
Sose halunk ki
Miközben hőseink a párkapcsolatokkal vannak elfoglalva, Motkány meteorzáport zúdít a Földre. Nem marad más hátra, a világ megmentése közben kell helyére tenni a dolgokat.
Amíg a 2002-es első rész kifejezetten egyszerű cselekménnyel dolgozott (az újdonságot lényegében a karakterek jelentették), addig a folytatások egyre összetettebbek és valószerűtlenebbek lettek, újabb és újabb szereplőket vonultattak fel, és sok esetben teljesen elrugaszkodtak a valóságtól (pl. dinoszauruszok a jégkorszakban). Motkány fokozatosan vált az események legfőbb mozgatórugójává. A valóságban soha nem létezett kardfogú mókus az aktuális rész cselekményét a Cosmic Scrat-tastrophe című rövid történetével vezette fel, amikor is egy jégbe fagyott idegen űrhajót meglovasítva, szeretett makkját üldözve zúdított meteorzáport a Földre. Hőseink itt csatlakoznak be, Manny és felesége éppen a házassági évfordulójukat készülnek megünnepelni, de a távolról káprázatos, kézzel fogható közelségből azonban már inkább halálos égi jelenség miatt menekülőre kell fogniuk. Ez a rész elsősorban a családról szól. Manny lányának udvarlója akad, aki törvényszerűen nem szimpatikus az apa számára, ráadásul a közös életet a szülőktől távol képzelik el. Sid az igaz szerelmet keresi, de rendre kiadják az útját, Diego pedig azon agyal választottjával, hogy vajon mennyire lennének jó szülők, mikor mindenki retteg tőlük. Meglepő módon úgy tűnik, hogy a Föld megmentésére a megoldást Buck jelenti, aki szerint egyszerűen el kell téríteni – az igazi veszélyt jelentő – a legnagyobb meteort. Hőseinknek menekülés közben családterápiára is marad idejük és találkoznak Shangri Lámával, mely egyben utalás James Hilton 1933-as A Kék Hold völgye (Lost Horizon) című regényére (lásd még: örök fiatalság).
Nem ez az egyetlen, inkább felnőtteknek (még azon belül is egy szűkebb közönségnek) szóló utalás. Carl Sagan rajongóként nem is olyan régen írtam a Kozmosz: Történetek a világegyetemről című sorozatról, mely az 1980-ban bemutatott klasszikus modernkori, alaposan felturbózott újraértelmezése. A sorozat karizmatikus arca, Neil deGrasse Tyson egy őslajhár képében illeszkedik a Jégkorszak stábjába. A National Geographic csatorna műsorát világszerte bemutatták, mégis kérdéses, hogy az animációs filmben ennyire markánsan jelenlévő vonulat mennyire jön át a nézőknek. A másik film, amire az alkotók építettek, az Armageddon, ami sokkal emészthetőbb, ugyanakkor egy kicsit már unalmas. Bár Mozart a tengeren túl is nagyon népszerű, a Figaró házasságára épített blokk is okozhat némi zavart a téridő kontinuumban. Dalra fakadó hősökre egyébként a korábbi részekből nem emlékszem, ez sokkal inkább a Disney védjegye. A sokszereplős világvége történet cselekménye kellően dinamikus, a kísérő szülőknek szóló utalások mellett talán valamivel kisebb arányban tartalmaz vicces, csetlős-botlós részeket.
A Kozmosz keletkezése, valamint a párkapcsolatok, a családalapítás, a szülői felelősség és a gyerekek függetlenedési szándéka valóban komoly téma, azonban a tesztközönségként magammal vitt nyolcéves végső ítélete szerint a családi jelző még éppen ráillik a látottakra.
