Studio Ghibli – Több mint rajzfilm

Ha egy művészeti alkotás komoly benyomást tesz ránk, akkor előfordul, hogy – mint egy szerelmes tinit – magával ránt minket minden olyasmibe, ami valamilyen módon kapcsolatban áll vele. Így jártam én a Studio Ghiblivel. Az egész egy ártalmatlan filmnézéssel kezdődött…

Adott tehát a film, aminek hatására muszáj a rendező többi alkotását is megismerni.  No, de ő egy híres csapat berkein belül alkot, következésképpen, az ide tartozó összes (!) munkát meg kell tekinteni, és mivel ezt a csapatot egy másik – a miénktől sok tekintetben eltérő – kultúra szülte, az emberfia elkezd erre az egészre, mindenestől kíváncsi lenni. És jó eséllyel kezd elfogulttá válni. Életszerű, hogy igyekszik jobban megismerni, megérteni a rendezőt; az alkotásokban találkozik olyan szubkulturális elemekkel, melyek egyébként is hatással voltak rá, és e hatás fel is erősödik a filmeknek köszönhetően. Talán pont ezért nézte meg azt a bizonyos első filmet, amely a fent leírt körforgást beindította.

Az említett mű A vándorló palota című animációs film, amely talán az egyik legismertebb a Studio Ghibli munkái közül.  Az eredeti és izgalmas mesét – melynek különleges hangulatát a steampunkos háttér is nagyban fokozza – jól árnyalt karakterekkel, illetve egy rendkívül igényesen kidolgozott, ezzel együtt „animés” rajzstílussal látták el az alkotók.  Igen, végre RAJZFILM, csupa nagybetűkkel, nem pedig a jó ideje divatosabb „alternatív” animáció. Tudtam, hogy ez után a rendező, vagyis Hayao Miyazaki többi munkáját is kötelező megnéznem. A következő, az Oscar-díjas Chihiro szellemországban volt, ami még mindig a mese kategóriába tartozik. Nem időrendi sorrendben ugyan, de egymás után sikerült az összes alkotását betermelnem, és – tekintve hogy egyre telhetetlenebb lettem – eljutottam „híres csapatához”, a Studio Ghiblihez.
Az 1985-ben alapított japán animációs és filmstúdió logója valószínűleg azok számára sem ismeretlen, akik még nem láttak Mijazaki-filmet. Totoró látható rajta, a Totoró – A varázserdő titka című alkotás címszereplője. A jól sikerült figura azóta Japánban a tárgykultúra jelentős képviselője lett.

A stúdió munkáit falva megismerkedhettem több tehetséges rendező filmjével is, többek között Takahata Iszao remekműveivel. A Ghibli majdnem összes alkotását szinkronizálva sikerült megnéznem, néhányat pedig japánul, magyar felirattal (ez a megoldás sem okozott bánatot).

A változatos műfajú filmek között van egy adaptáció, A Ponyó a tengerparti sziklán, melyet Andersen híres műve, A kis hableány ihletett. A mesék (és fantasy-k) mellett egy posztapokaliptikus sci-fit is találunk a sorban. Bár a Nauszika – A szél harcosai csak egy úgymond „tiszteletbeli” Ghibli film, tekintve hogy néhány hónappal a stúdió megalapítása előtt született. Készültek ugyanakkor realisztikusabb, korunk Japánjában játszódó történetek is, mint a Yesterday – Vissza a gyerekkorba vagy A könyvek hercege. A Szél támad a második világháború utáni időszakot mutatja be, míg a Kokuriko-zaka kara, a hatvanas évek Japánját. A stúdióbéli alkotások realisztikusabb vonulatába sorolnám a rendkívül megrázó, háborúellenes Szentjánosbogarak sírját is, mivel itt a holtak szellemének megjelenítése nem tekinthető valódi meseelemnek, sokkal inkább a drámai hatás felerősítését szolgáló kellék.

A nagyon precízen kidolgozott, csuda szépen megrajzolt animék közül rajztechnika szempontjából két alkotás lóg ki. Az egyik A Yamada család, mely sok rövid, humoros sztorin keresztül mutatja be egy modern (és kissé lúzer) japán család mindennapjait, ehhez pedig – úgy gondolta az alkotó –  egy skiccszerű rajzstílus dukál. A másik, a Kaguya hercegnő története, amely egy ősi japán népmese alapján készült. Ennek a látványa művészibb, a többihez képest kissé elnagyolt, amely így a természet színeit még jobban kiemeli.

Hayao Miyazaki repülőgép/repülés imádata vissza-visszaköszön munkáiban (Szél támad; Porco Rosso – A mesterpilóta), ahogy Mijazaki és Takahata erősen háborúellenes attitűdje is többször előkerül a stúdió filmjeiben (Vándorló palota; Szentjánosbogarak sírja). Ugyanígy tetten érhető az alkotók természetszeretete, irtózata a környezetpusztítástól (Pom Poko – A tanukik birodalma; A vadon hercegnője).

Számomra az a legfantasztikusabb, hogy ezt a rengeteg, egymástól sok szempontból különböző alkotást valami mégis összeköti (azon kívül, hogy a Studio Ghibli égisze alatt készültek): mindegyiken átsüt, mennyire komolyan van véve a rajzfilm, mint műfaj! A legtöbb Ghibli-animáció simán megállná a helyét, mint „valódi”, vagyis élőszereplős mozi, sőt ilyen jellegű alapötletekből egy átlag amerikai vagy európai rendezőnek talán eszébe sem jutna rajzfilmet gyártani.

Az természetes, hogy nem gyakorolhat a Studio Ghibli minden egyes alkotása egyformán nagy hatást a nézőre, de feledhetőnek egyetlen darabot sem nevezhetünk. Ezért is örülök, hogy a legendás animációs cég nem zárta be kapuit Hayao Miyazaki nyugdíjba vonulásakor, (melyet a Szél támad című munkája kapcsán jelentett be) még ha akkortájt fel is merült ennek lehetősége. Olyannyira nem, hogy a 6. Mozinet Filmnapokon majd látható lesz a Ghibli legújabb alkotása, A vörös teknős!

Hozzászólások

hozzászólás