Halál Szarajevóban (Smrt u Sarajevu/Death in Sarajevo), rendező: Danis Tanovic, szereplők: Snezana Markovic, Izudin Bajrovic, Vedrana Seksan, Muhamed Hadzovic, francia-boszniai filmdráma, 85 perc, 2016. (16)
Balkáni állapotok
Gavrilo Princip személye a mai napig megosztja a délszláv térséget, egyesek nemzeti hősként tekintenek rá, mások terroristaként. Nem csak a történészek, hanem az itt élő átlagemberek véleménye is eltérő, de jól tudják, együtt, egymás mellett kell élniük ezzel a súlyos örökséggel. Történelemóra egy szálloda tetején, sztrájkhangulat a mosodában.
A szarajevói merénylet századik évfordulójára uniós küldöttség érkezik a városba. A szálloda, ahol egykor elnökök, hollywoodi hírességek és más, prominens személyek szálltak meg izgatottan készül a fogadásukra. Iskolások próbálják az Örömódát, az étteremben az evőeszközöket fényesítik, a mosoda és a konyha teljes kapacitással üzemel, a biztonsági szolgálat éberen figyel. Pedig gondok akadnak bőven. A személyzet hónapok óta nem kapott fizetést és sztrájkra készül. Ha a tervük sikerül, a szálloda üresen marad, pedig pont a jeles eseményre érkezőktől várható bevétel. Ez az igazi 22-es csapdája. Az igazgató a sztrájk megakadályozására még alvilági kapcsolatait is beveti, hogy megleckéztesse a hangadókat. Ezzel egy időben a tetőteraszon neves történészek (valóban ők „játsszák” a szerepeket) adnak interjút a médiának.
Szabadságharcos vagy terrorista? Azt szokták mondani, az utókor majd eldönti. Ez a film éppen arról szól, hogy száz évvel a szarajevói merénylet után Gavrilo Princip személye még mindig megosztja az itt élőket és magának az eseménynek a megítélése is ellentmondásos. Bár az első világháború után megalakulhatott az első délszláv állam, elég hamar kiderült, hogy a különböző etnikumok békés egymás mellett élése gyakorlatilag megvalósíthatatlan. (Azt se felejtsük el, hogy magát az első világháborút megelőzték a balkáni háborúk.) A merényletnek sokan nem is tulajdonítanak nagyobb jelentőséget és úgy vélik, az előzmények enélkül is ebbe az irányba sodorták volna a térséget. A királyságot váltó Jugoszlávia sem volt kifejezetten hosszú életű, a felbomlás véres áldozatokkal és mértéktelen pusztítással járt.
És hogy hol tartunk most? Belgrádban Princip szobrot kapott a százéves évfordulóra és Szerbia emlékérmet bocsátott ki. Principet a pravoszláv egyház is nemzeti hősként ünnepli. Az EU tag Horvátországban ma azt tanítják a diákoknak, hogy a háború kirobbanásáért kizárólag Szerbia a felelős és Principet egyértelműen terroristaként azonosítják. Macedóniában Bulgáriát teszik felelőssé a történtekért, Koszovóban egyelőre nagyon óvatosan fogalmaznak. Bosznia-Hercegovinában nincs egységes álláspont és valószínűleg egy jó ideig (soha?) nem is lesz. A boszniai szerb, a szarajevói térségben nyomtatott, valamint a bosnyák és boszniai horvát történelem tankönyvek homlokegyenest eltérő üzenetet közvetítenek az ugyanabban az országban élő diákok számára. Mindezek tükrében ne csodálkozzunk azon, hogy nem volt központi megemlékezés, a százéves évfordulót mindenki máshogy és máshol ünnepelte meg. Az interjúk során mindez elhangzik, történelmi gyorstalpalót kapunk a térségről. A feszültség is kézzel tapintható. Az egymást váltó interjúalanyok szúrós pillantásai és kirohanásai mindent elárulnak a jelenről. Mindezt nagyon ötletesen kiegészítve a szállodában zajló események a ma emberének mindennapjaiba adnak betekintést. A szállodaigazgató a lokáltulajdonos haverjának verőembereit szabadítja rá a sztrájk szervezőire, egy részegen átmulatott éjszaka után az egyik új alkalmazott a szerelmével üldözi a csinos menedzsert, a rendőrség egyik embere a francia VIP vendégre ügyel, miközben a felesége egy heverőt akar vele vetetni, Gavrilo Princip örököse és a riporternő egymásnak esnek, ami később – úgy tűnik – szexuális vonzalommá alakul.
Megannyi egyéni történet. Az egészet felfoghatjuk úgy is, hogy a szálloda tulajdonképpen maga az ország, csak kicsiben, az EU küldöttséggel, a megkopott ezüst étkészlettel, szerelmekkel, vágyakkal, indulatokkal egyetemben. A nemzeti büszkeség, a reménybe vetett hit pénztelenséggel és kilátástalansággal párosulva egyfajta skizofrén tudatállapotot idéz elő, melyet jó érzékkel mutat be Danis Tanovic legújabb filmjében, mely Berlinben Fipresci-díjat és Ezüst Medvét nyert, valamint hazája hivatalos Oscar-jelöltje.
