Sophie Daniéle Sylvie Maupu 1966. november 17-én született Párizsban, apja háborús veterán, kamionsofőr, festő és politikus, anyja áruházi eladó.
A fiatal Sophie kisegítőként dolgozott egy étteremben hétköznapokon, a hétvégéket pedig vidéki nyaralójukban töltötte szüleivel. Kamionos szeretett volna lenni és bár iskolába szeretett járni, tanulmányi eredménye nem volt túl fényes. Viszont kedvelte Moliére írásait és kitett állatokat fogadott be.
Mikor egy nyáron nem talált magának munkát, édesanyja elvitte egy fotózásra, egy magazin keresett tiniket reklámokhoz. A Sophie-ról készült fotók nem kerülték el Françoise Menidrey (az egyik leghíresebb francia castingos) figyelmét, aki éppen szereplőket keresett A házibulihoz. 1980-at írtak ekkor.
Sophie a válogatásra édesapjával érkezett. Annyira jól szerepelt, hogy Claude Pinoteau rendező azonnal neki akarta adni a szerepet. A forgatás a nyári szünet végére be is fejeződött, a Gaumont javaslatára Sophie ekkor változtatta meg nevét Maupuról Marceau-ra.
A filmet csak 5 év késéssel, 1985. február 28-án mutatták be a magyar mozik és még ugyanebben az évben az 1982-es folytatást is (a jogokat egyszerre vásároltuk meg, így az első rész jóval olcsóbban adták, ahogy a MOKÉP egykori vezetője mesélte egy sajtótájékoztatón, ha emlékem nem csal).
A Házibuli és a Házibuli folytatódik filmek producere a híres repülőgép tervező, politikus, újság- és rádiótulajdonos Marcel Dassault volt.
A kerek számok bűvöletében maradva az apát alakító Claude Brasseur idén töltötte be a 80., az anyát alakító Brigitte Fossey pedig a 70. életévét.
A Házibuli folytatódik egymillió frankos szerződést, valamint a legígéretesebb színésznőnek járó César-díjat hozott.
A következő filmjében, az 1911-ben a Szaharában játszódó A Saganne erődben (1984) 18 évesen olyanokkal játszhatott együtt, mint Depardieu, Noiret, Deneuve, Girardot és Dumas. A film négy César-jelölést kapott.
Még ugyanebben az évben jött (nálunk 1988-ban mutatták be) a Kellemes húsvéti ünnepek!-et, ami bátran mondhatom, sokunk kedvence. Marceau itt már Belmondo teljes jogú partnere a vásznon.
A következő emlékezetes alakítás a Huhogókhoz (1988) köthető, Marceau a cabourgi romantikus filmek fesztiválján elnyerte a legjobb színésznőnek járó díjat. A film egy César-díjat, valamint egy jelölést kapott, előbbit Stéphane Freiss, mint a legígéretesebb férfi színész. Őt legutoljára a Titkok és vallomások (2016) című filmben láthattuk francia miniszterként.
Nálunk is bemutatták (1996) a kevésbé sikeres D’Artagnan lányát (1994), melynek kedvéért két hónapig tanult vívni és a jelenetek 90 %-ában kaszkadőr nélkül forgatott. 14 év kihagyás után ez a film lett volna az akkor 84 éves Ricardo Freda utolsó rendezése, de idő előtt távoznia kellett a produkcióból. Őt Bertrand Travernier váltotta a rendezői székben. A mérsékelt siker ellenére a film két César-jelölést (legjobb férfi mellékszereplő, legjobb zene) kapott.
Az 5 Oscar-díjas (további 5 jelölés mellett) hollywoodi produkció, A rettenthetetlen (1995) a skót lázadó, William Wallace életét dolgozta fel, akit a film rendezője, Mel Gibson alakított. Marceaut Isabelle hercegnő szerepében láthattuk.
Ugyanebben az évben készült a Túl a felhőkön Wim Wenders és Michelangelo Antonioni rendezésében. A film a fényképezésért (Alfio Contini) David di Donatello-díjban részesült, Velencében pedig a rendezők megkapták a FIPRESCI-díjat.
Az 1997-es Anna Karenina feldolgozásban a címszereplőt alakította, társai Sean Bean, James Fox, Danny Huston, David Schofield és Alfred Molina voltak.
1999-ben ezt egy másik feldolgozás, a Szentivánéji álom követte, ebben Hyppolyta szerepe jutott neki. Michael Hoffman filmje neves színészgárdát vonultatott fel.
Bond lány is volt, A világ nem elégben (1999) a negatív női karaktert, Regina Kinget alakította. Michael Apted filmjében Pierce Brosnant láthattuk 007-esként.
A Hűség (2000) című filmjéért a cabourgi romantikus filmek fesztiválján ismét elnyerte a legjobb színésznőnek járó díjat, a rendező pedig az Arany Hattyúval térhetett haza. A 75 éves korában idén elhunyt lengyel Andrzej Zulawski a nagy korkülönbség ellenére 15 évig élt együtt a színésznővel, akivel 4 közös filmje (Eszelős szerelem, Az éjszakáim szebbek, mint a nappalok, Hűség, Kék hangjegy) készült és egy közös gyerekük is született.
Jean-Paul Salomé, akivel a Körberajzolva (2013) című film kapcsán találkoztam két filmet is készített Marceau-val. A Belphégor – A Louvre phantomja (2001) inkább soha ne készült volna el, a Kémnők (2008) már egy fokkal jobb, a kritikák elsősorban a színésznő alakítását emelik ki. A film a legjobb jelmezért járó César-jelölésig jutott el.
Az Alex és Emma – Regény az életünk (2003), a Maradok! (2003) és az Este találkozunk! (2004) ugyancsak nem korszakos darabok.
Az Anthony Zimmer (2005) rendezője, Jérome Salle nem csak elnyerte a legjobb első filmesnek járó César-díjat, de filmjét Hollywood is feldolgozta Johnny Depp és Angelina Jolie főszereplésével. A rendező legújabb filmjét, a Mélység kalandorát (2016) hamarosan láthatjuk a mozikban. Az eredeti változatban Marceau partnere az izraeli születésű Yvan Attal, akire a Csúcsformában 3 taxisofőrjeként emlékezhetünk.
A 2000-es években forgatott egyéb filmjei emlékeim szerint elkerülték a hazai mozikat. A saját maga rendezte 401-es szoba (2007) forgatásán jött össze Christopher Lamberttel. Következő közös filmjük a Cartagena (2009). Az alkoholista ex-bokszoló és a lebénult nő találkozásának történetét 2011-ben, a televízióban láthattuk. A színésszel 2012-ben házasodtak össze, de 2014-ben már el is váltak (más források szerint csak jártak).
A boldogság sosem jár egyedül (2012) nem túl erős, de szerethető film az egyéjszakás kalandokat kereső férfi és a háromgyerekes elvált nő találkozásáról. Partnere a marokkói születésű Gad Elmaleh.
A következő két – közepes színvonalú – filmje az előbbihez hasonló, nem túl bonyolult cselekménnyel bír, az Elemi szerelemben (2014) François Cluzet, a Szex, szerelem, terápiában (2014) pedig Patrick Bruel a társa.
A 2015-ös La taularde (nemzetközi porondon Jailbirds) tudtommal – eddig még – nem jutott el hozzánk.
A 401-es szobán kívül rendezett még két rövidfilmet, valamint a Beszélj a szerelemről! (2002) című mozit, amiért mérsékelt sikere ellenére Montrealban elnyerte a legjobb rendezőnek járó díjat. Ezeknek a filmeknek egyben írója is volt.
A díjait félve merem leírni, de a César, Cabourg és Montreal mellett van két Bravo Otto második helyezése, egy Blockbuster-jelölése a Bondért, egy Jupiter-díja a Pokolraszállásért (1988), egy német Arany Kamerája, a Monte Carlo-i komédia fesztiválról egy díja a LOL- Zűrös kamaszokért (2008) és egyéb, fontos díjak mellett egy NRJ-je, amit a legelbűvölőbb színésznők kapnak.
A francia sárm nagykövetének választották Kelet-Ázsiában, ahol nagy népszerűségnek örvend.
Nagy állatbarát és természetvédő.
Jim Lemley producerrel (Katonák voltunk, Wanted) járt együtt 2001 és 2007 között. Egy lányuk született.
Van egy 3 évvel idősebb bátyja, Sylvain.
A franciák nemzeti szimbólumának, Marianne-nak volt a modellje (Brigitte Bardot, Catherine Deneuve, és Laetitia Casta után). A megkérdezettek Marion Cotillard és Vanessa Paradis vonásait is felismerni vélték a szobron.
„Nem szeretem azokat a csókokat, tudod, az amerikaiakat, amikor kint van a nyelv. Undorító.. Nézni sem bírom, tiszta pornó.”
Az énekesnői karrierjére kevesebben emlékezhetnek:)
