The Path, készítő: Jessica Goldberg, szereplők: Aaron Paul, Hugh Dancy, Michelle Monaghan, Emma Greenwell, Rockmond Dunbar, színes, amerikai drámasorozat, 60 perc, 1 évad, 2016-
Erre a sorozatra garantáltan csak azért kívácsiak az emberek, mert a Breaking Bad Jesse Pinkmanje, illetve a Hannibal Will Grahamje játszik benne. De hiába imádtuk meg Aaron Pault és Hugh Dancy-t, a The Path című sorozat mondanivalója elcsépelt, a történetvezetésben semmi új sincs, a karakterek fél pillanatig nem okoznak meglepetést és bár lehet, hogy ez a szektás téma nem a leglerágottabb csont a piacon, de a vallásnak olyan felszínes rétegét kapargatja meg csupán, hogy úgy ásítozunk rajta, mint unatkozó hatévesek a vasárnapi istentiszteleten, amire a szülők cipelték el őket.
A The Path alapvetően azt akarja bemutatni, hogy milyen is egy szekta szerű vallásnak a tagja lenni belülről. Ezt itt most jelen esetben meyerizmusnak hívják és bár látszólag fel van építve ennek a közösségnek a saját bibliája és útmutatója, valójában nem operál olyan sémákkal, amikkel más vallásokban ne találkoztunk volna. A kereszténységtől a szcientológiáig mindenhonnan loptak egy egy klisét. Itt is fontos a szeretet, a mások segítése, mindenki vega, de ami külső szemmel mégis negatívumra ad okot, hogy nagyon zárt társaságként kezelik magukat és bár fogadnak új híveket, attól függetlenül nagyon vak és buzgó követést várnak el az újoncoktól. Ez természetesen csupán a körítés, az alapdíszlet, ami még akár hasonlíthat a Wayward Pines zárt világához is, ahol jól megfigyelhetők az emberi reakciók egy olyan szituációban, amikor az emberek érdemben nem érintkezhetnek a külső társadalommal. A meyerizmus legnagyobb alappillére az igazmondás, mindig mindenkinek ki kell mondani amit gondol, amit érez és amit tett, mert ezt tartják az egyetlen járható és helyes ösvénynek. Természetesen nagy könnyűség volt ezt az ideológiát az előtérbe helyezni, mert a sorozat egyáltalán nem húz meglepőt azzal, hogy minden konfliktus a szereplők között abból fog fakadni, hogy az összes tagja megjátssza magát, halmozzák a titkokat és szemrebbenés nélkül hazudnak a szeretteiknek.
A The Path alapvetően karakterdrámákkal dolgozik. Ebben a kommunában ismerjük meg Eddie-t (Aaron Paul), aki – mint sokan mások – egy nagy trauma után keresett itt menedéket és talált rá jelenlegi feleségére (Michelle Monaghan), akivel már két gyermekük is van. Eddie drámája abból fog fakadni, hogy kezd meginogni a hitében, amit itt a táborban egy lelki sokkterápiához hasonló módon kezelnek, továbbá veszélyes csak úgy kilépni ebből a vallásból, mert azt suttogják, hogy aki innen lépni akar, azt nagyjából megölik. Ezt a túlbuzgó hívők – mint Eddie felesége is – csak pletykaként kezelik. A helyi tábor pápája Cal (Hugh Dancy), aki egy idegbeteg, pedig mindig mosolyog, de pont úgy, hogy attól maximum összecsinálja magát a néző. Ráadásul itt is dolgozik a sztereotípia, mert vallási vezető lévén enyhén fura szexuális szokásokkal bír, miközben halálosan szerelmes Eddie feleségébe. Ez a két férfi között csak szüli a feszültséget. Közben megérkezik a táborba Mary (Emma Greenwell), aki egy nagyon csinos, megtört lányt alakít, aki csupán azért hajszolja bele magát ebbe a meyerizmusba, mert belezúg Cal-ba, a vezetőbe. Közben egy FBI ügynök is elkezd nyomozni a szektások után, mert a pletykaszinten említett gyilkosság úgy néz ki nem alaptalan. Arról meg ne is beszéljünk, hogy az idillinek tűnő házaspár fia megkérdőjelezi az egész vallást, amibe beleszületett, mert kamasz lévén összejön a suliban egy csajjal, aki természetesen kívülálló.
Sok izgalomnak tűnik ez, de valójában nem az. Jobb lett volna ha a sorozat jobban megkedvelteti velünk ezt a vallást, mert így egyáltalán nem tudunk drukkolni a szereplőknek és ennek a kommunának, hogy ne essen darabjaira. Itt is az a gond, hogy egy nagy képmutatásról szól az egész, ami a nézőnek egyből szemet szúr. Hiszen hiába mondják, hogy segíteni kell a bajbajutottakon, valójában ez az idilli mottó csak abban az esetben igaz, ha az a bizonyos bajbajutott közülük való. Közben, hogy mégis naturális legyen a sorozat és kemények mutassa magát, néha bevágnak egy szexjelenetet vagy egy szép pár női mellett, ami teljesen öncélú és felesleges. Nem sok dimenzió van a karakterekben; a hívők birkáknak vannak beállítva, a hatalommániás vezetők pedig gonosznak. Nagyon szeretnének misztikusak lenni, de kábé annyira érdekes ez a képzelet szüleménye ihlette vallás, mint egy üres papírlap.
Aaron Paul ugyanabból a kelléktárból dolgozik, mint a Breaking Badben, minden drámai könnycsepp ugyanúgy hullik a földre és abszolút hiteltelen apának. A többiek sem produkálnak jobbat; bár Hugh Dancy-nek hálásabb a szerepe, de az első részben kijátssza benne az összes sémát. Michelle Monogham a feleség szerepében jól csinálja amit kell, de nem marad emlékezetes, viszont szuper volt újra látni Emma Greenwellt a Shameless-ből és a nyomozót, Rockmond Dunbart a Sons of Anarchy-ból.
Jól látszik, hogy nem bízták a véletlenre a sorozatot, gondosan kitalált az alapötletet, a színészek a sorozatszakmám belül jegyezhetőek, akiket sokan imádnak korábbi szerepeik miatt, ráadásul a témára sem mondhatjuk, hogy naponta kétszer szembejön. Mindezek ellenére, és a végén belógatott csavar ellenére is, azt kell hogy mondjuk, hogy a The Path nem rántott be a világába. Ez pedig ekkora sorozatpiacon nagyon nagy luxus. Ez a vallás most nem nem kulcsolja imára a kezünket és nem tesz minket hívőkké.
