Filmes mítoszok nyomában I. rész – Cannibal Holocaust


canni2

Az egész cikksorozat ötlete azzal kezdődött, hogy pár munkatársammal beszélgettünk az átverésekről, és szóba került a Cannibal Holocaust című horror. Zoltán kollégám ekkor kijelentette, hogy a filmbeli események tényleg megtörténtek, és a mai napig szentül hiszi, hogy a sztori a szereplőktől kezdve a stábtagokig mind-mind igazak voltak. Hiába bocsátkoztam vitába vele, hajthatatlan maradt, így jutott eszembe, hogy a legismertebb filmes mítoszokat megosztom veletek. Elsőként jöjjön egy méltán híres/hírhedt zsánerfilm Olaszországból.

Cannibal Holocaust (1980, rendezte: Ruggero Deodato)

Kezdjük a sort a horrorklasszikusok megkerülhetetlen darabjával. A történetet és a filmet mindenki ismeri: egy operatőrcsoport behatol egy eldugott szigeten élő bennszülött törzs közösségébe, akik aztán jól megmajszolják a stábot, majd az utánuk küldött kutatóexpedíció is hasonló sorsra jut. Ezt a részét mindenki ismeri, de persze a valóság egészen más.

holocausto canibal1977-ben egy olasz rendező, bizonyos Ruggero Deodato készített egy kannibálokról szóló filmet (Az utolsó kannibál világ), ami nem aratott túl zajos sikert. A téma nem hagyta nyugodni a direktor urat, ezért kieszelt egy nagyszerű tervet: a forgatókönyvet átdolgozta, szinte ismeretlen szereplőkkel, az akkor még szokatlan, egyedülálló talált kamerás (angolul found-footage) stílusban Dél-Afrikában újra leforgatta az előző sztorit, és bősz reklámkampányba kezdett. A sajtóban elhintette, hogy a birtokába jutott egy filmfelvétel, amiben kannibál őslakosok egy hozzájuk érkező forgatócsoportot módszeresen legyilkoltak az egyik operatőr kivételével, és az ezt tartalmazó szalagot felhasználva elkészítette a saját változatát. A rövid előzetesekből érződött a nyers brutalitás, a kendőzetlen csonkítások, az egyedi, dokumentumjellegű képsorok és Riz Ortolani hátborzongató zenéje megtették a hatást: a filmet februárban bemutatták, hatalmas siker lett, a mozipremier után mindenki erről beszélt, és bő két hét alatt két millió dollárnyi bevételt termelt (1980-ban!). Számos rendező átvette a műfajteremtő stílust, így születtek meg a koppintások Cannibal Ferox és Cannibal Terror címmel is. A legnagyobb érdemet Deodato magától a westernfilmek ikonjától, Sergio Leonétól kapta, akit egyenesen sokkolt a film második fele, és a rendezőt az egekig magasztalta a képi világ megteremtéséért.

A rendező azonban volt olyan rafinált, hogy a színészeket (igen, a kannibálokat is javarészt olasz színészek alakították, de voltak köztük valódi törzstagok is) elrejtette a világ elől, konkrétan a premier előtti hónaptól kezdve egy szállodában bújtatta el, így a közönség és a hatóság is azt hitte a stáblistán szereplő emberekről, hogy tényleg meggyilkolták őket. Emiatt aztán büntetőeljárás indult a film és a rendező ellen, Deodatót elítélték gyilkosság miatt, és csak 10 nap börtön után sikerült tisztáznia magát, mikor a szereplők előkerültek sértetlenül.
A filmet pár országban, így a saját hazájában, Olaszországban is egy rövidebb időre betiltották a brutális erőszak és gyomorforgató jelenetek miatt, és néhol csak számos vágás után kerülhetett forgalomba. Ám 2005-ben megváltozott a helyzet, a 25 éves jubileumi DVD kiadásban már vágatlanul, sőt, kibővítve jelenhetett meg az alkotás, így sokan csak a lemezen szereplő extrák megtekintése után hitték el, hogy a film maga csupán egy kitalált történet (bár Zoltánt még ez sem győzné meg).

Üröm az örömben, hogy a Cannibal Holocaust tényleg tartalmaz pár olyan jelenetet, ami miatt sokan háborognak a mai napig: ugyanis az állatgyilkosságokat valóban elkövették a film során (ráadásul a majmos jelenetet kétszer vették fel, így még további egy szerencsétlen állat esett áldozatául a forgatásnak), a disznó, teknős és a pókmajmok kegyetlen és oktalan kínzása, majd kivégzése miatt pénzbüntetést is kaptak az alkotók. Azonban ez eltörpül a film brutális sikere és világhíre mellett: hiába telt el azóta harminchét év, technikai fejlődés ide vagy oda, eme klasszikuson nem fog az idő, ugyanolyannak látja mindenki, mint amilyennek először megismerte.

 forgatas

Pár érdekesség a filmről:

1983-ban Japánban ez a film volt a második legtöbb bevételt hozó mozi, egyedül az E.T. – A földönkívüli előzte meg.

A legyilkolt állatok, amiért a büntetést kapták az alkotók: egy ormányos medve, egy sárgapöttyös mocsári teknős, két pókmajom, egy tarantula, egy disznó és egy kígyó.

A filmben látható dokumentumfilm címe Az utolsó út a pokolba (“The Last Road To Hell”), és a vágóképein Nigéria és Délkelet-Afrika látható.

A pletykák szerint közel 50 országban tiltották be a ’90-es évekig a filmet, ám valójában ezt csak két ország alkalmazta ilyen drasztikus módon (Németország és Ausztrália), a többi nemzet mozijaiban azonban erősen megvágva vetítették.

Deodato szeretett volna egy jelenetet, amelyben az ellenséges törzs egyik tagját piranhákkal etetik meg, azonban nem volt megfelelő víz alatti kamerájuk a forgatáshoz, így ez nem valósult meg.

Az egyik ikonikus jelenetben egy nőt karóba húznak a bennszülöttek, ám ez szerencsére csak egy jól sikerült trükkfelvétel: a színésznő valójában egy cölöpre helyezett bicikliülésen ült, a szájában egy balzsammal bekent fadarabot tartott, a testét pedig vérfestékkel kenték be a sminkesek.

A nyitójelenetben látható egy Drakula-poszter egy New York-i épület falán, amely az 1979-es John Badham-féle filmet reklámozza.

A rendező, Ruggero Deodato cameózik is a filmben: egy pokrócon ülő embert alakít a New York Egyetem előtt ülve.

Deodato
Ruggero Deodato rendező akkor és napjainkban

Az összes szereplő a saját hangján szólal meg, kivétel Robert Kerman (a filmben a bajuszos Harold Monroe professzort alakítja), az ő hangját utólag átszinkronizálták.

kermanakkormost
Robert Kerman (Harold Monroe professzor) a forgatáson és napjainkban

A szőke hajú és bajuszú Perry Pirkanen a teknős legyilkolása után percekig csak zokogott.

A jelenetben, melyben a professzor meztelenül fürdik a folyóban pár szintén meztelen nővel, a szereplő hölgyek valójában a közeli bordélyház „alkalmazottjai” voltak.

A filmben szereplő törzsek neveit (Yanomamo és Shamatari) egy valójában létező és ott élő dél-afrikai törzsekről kapták.

A mindössze két hónapos forgatás során kb. 1200 liter művért használtak fel, tizenkét statisztát ért kígyó- vagy pókharapás, és a fülledt forróság, majd a hirtelen jött esőzések miatt a stáb 15 napos csúszásban volt.

Eli Roth, a Motel és a Kabinláz rendezője új filmje (Green Inferno, 2013) készítésekor felkérte Deodato-t, hogy tapasztalatával segítse a munkálatokat. Hatalmas barátság szövődött köztük, melynek eredményeképp Deodato egy általa vágott exkluzív, soha nem ismert Cannibal Holocaust verzióval lepte meg Roth-ot. Roth elmondása szerint ezt a verziót nem véletlenül nem látta senki, a brutalitása többszöröse az ismert változatoknak.

 

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A Kaliforniai álom filmes utalásai
Következő cikk Egy kutya négy élete - kritika