Az állampolgár, rendező: Vranik Roland, szereplők: Dr. Cake-Baly Marcelo, Máhr Ági, Arghavan Shekari, magyar dráma, 109 perc, 2016. (12)
A menekültnek is van szíve
Egy film a menekültekről, ami már azzal túlmutat a menekültkérdésen, hogy egy egyetemes emberi érzést, a szerelmet helyezi a középpontba. Amatőr színészek, valódi érzések és gondolatok, érdemes minden részletére odafigyelni.
Wilson (Dr. Cake-Baly Marcelo) évek óta itt él Magyarországon, beszéli a nyelvet, dolgozik, van mit felvennie, van hol laknia, van mit ennie. Mégis úgy érzi, ez az egész mit sem ér mindaddig, amíg meg nem szerzi a magyar állampolgárságot. Azt az állampolgárságot, ami minket anélkül megillet, hogy bármi jót is tennénk ezért, mi több, bármit rosszat is teszünk, akkor sem vehetik el azt tőlünk. A vizsgán azonban rendre elbukik, és legelőször itt rúgtam volna bokán mindenkit, aki ebben az egészben benne van, mert bizony kevesen tudnának válaszolni ezekre a – a magyarsággal kapcsolatban valóban fontos, leginkább középiskolában tanult és sajnos utána soha többet elő nem kerülő – kérdésekre, magamat is beleértve, pedig itt élek, itt születtem. (A Wilson és a vizsgabizottság elnöke közötti beszélgetés nagyon tanulságos.)
Főnöke egy történelem-magyar szakos barátnőjéhez irányítja, aki majd alaposan felkészíti a vizsgára. Mari (Máhr Ági) módszere az, hogy mindent helyben mutat meg, sokat járnak múzeumba, kiállításokra, ismerkednek a nevezetességekkel, miközben a férfi folyamatosan kérdez, érdeklődik. A beszélgetések során Wilson számára nem csak az válik világossá, hogy ami elöl elmenekült, az nálunk nem is olyan régen még mindennapos volt, csak mi már civilizálódtunk és bátran kritizálunk másokat, hanem szépen lassan bele is szeret Ágiba és ez az érzés kölcsönös. A férfi család nélkül érkezett, mikor a lakótársa Nyugat felé veszi az irányt, végleg egyedül marad. Nem sokáig van ez így, egy este becsenget hozzá a várandós Shirin (Arghavan Shekari) (akinek még az előbb említett lakótárs ajánlotta a címet). A perzsa lány a bicskei menekülttáborból szökött meg, ha megtalálják, akkor visszatoloncolják a hazájába, ahol jó eséllyel a halál vár rá. Ági meghozza a döntést, szerelméhez költözik, így élnek ők négyen, mivel időközben megszületik Shirin gyermeke is. A lány számára a megoldást az jelentené, ha egy magyar férfi elvenni, de Wilson egyrészt még nem az, másrészt ugye ott van neki Ági. A drámai végkifejlett elkerülhetetlen. A film készítését alapos kutatómunka előzte meg, az alkotók egyeztettek a különböző hatóságokkal, szervezetekkel, hogy minél hihetőbb és autentikusabb legyen a cselekmény, ugyanakkor Wilson és Shirin története nem valós személyek valós történeteiből áll össze, hanem az egész kitalált. Az arányok jók, eleve ezt az egész helyzetet nem problémaként kezeli a film, hanem emberi sorsokat mutat be – kommentár nélkül – és a terhet nem helyezi néhány ember vállára, kvázi, nem Wilson, Mari és Shirin „viszi el a balhét”, az egyének nincsenek túldimenzionálva. A film nem akar mindent bemutatni, csak annyit, amennyi ezekbe a sorsokba – ténylegesen – belefér és még hihető, mégis egy átfogó, mindenre kiterjedő, valós képet ad. A napi politika csak annyira van jelen, amennyire mindannyiunk életében, ugyanúgy megjelenik a bürokrácia, a tehetetlenség, mint ahogyan a rasszizmus, az idegengyűlölet is, néha csak szóban, máskor tettekben is.
A filmet látva az első dolgom volt kipakolni mindent a tárcámból: TAJ-kártya, adókártya, lakcímkártya, bankkártya, személyi igazolvány, jogosítvány, mindenféle pontgyűjtő és törzsvásárlói kártyák, tagságik, na és persze némi készpénz. Még meg sem születtünk már nyilvántartásba vesznek minket, hogy aztán jogainkkal élhessünk, vagy éppen kötelezettségeinket tudjuk (kelljen) teljesíteni. A többit menet közben szerezzük meg: tanulunk, vizsgázunk, szakmát szerzünk, dolgozunk, családot alapítunk stb. És akkor elképzeltem, hogy vannak olyanok, akiknek ez a tárca (már ha van nekik) üres. Üres, mert valamiért el kellett jönniük valahonnan. Onnan, ahol az életük nem volt biztonságban, az alapvető jogaikat nem garantálta senki és semmi. Persze lehet azt mondani, hogy Wilson az más, ő dolgozni jött ide és rendes és becsületes (talán túlságosan is), de aki ezen nem lát túl, az biztosan nem fogja észrevenni a lényegi mondanivalót. Bár a film nem vádol, nem keres felelősöket és nem is célja, hogy a nézőt furdalja a lelkiismeret, mégis azt hiszem, hogy Wilson végső döntésében egy kicsit mindannyian benne vagyunk. A szerelem minden akadályt legyőz – szokták mondani, mert ez elsősorban ez egy szerelmi történet, ahol éppen ezek az akadályok teszik próbára a szerelmet és bizony erősen jelen van az önzés, de hányan és hányszor voltunk már úgy, hogy csak magunknak akartunk valakit. Az állampolgár gondolatébresztő, párbeszédet generáló, hiánypótló alkotás.
