Kojot, rendező: Kostyál Márk, szereplők: Mészáros András, Bocsárszky Attila, Kovács Frigyes, Orbán Levente, Dobra Mara, magyar dráma, 126 perc, 2016. (16)
Apádra ütök
A városi bankár, Bicsérdi Misi megörökli nagyapja földjét, ám arra a helyi hatalmasság is igényt tart. Misi azonban a nagyapja vére, akit félve tisztelt mindenki, rá vár tehát a feladat, hogy a Bicsérdi név még sokáig egybeforrjon azzal, amit errefelé úgy hívnak: kojot.
A kojot, vagy más néven prérifarkas azon túl, hogy gyorsabban fut, mint rajzfilmbeli ellenfele (nesze neked gyerekkor), rendkívül szívós és kitartó, vonyítása pedig azért tud rendkívül kellemetlen és ijesztő lenni, mert olyan, mintha egyszerre több állat szólalna meg. Talán nem véletlen, hogy sokfelé a mindenki által tisztelt, szűkszavú, szikár, egyenes embereket szokás így nevezni. Mikor egy filmben a főhőst elkapják, akkor a vallató gyakran kérkedik az ezer vágás halálának művészetével. A testen ejtett apró sebek önmagukban nem halálosak, azonban hatásuk összeadódva már képes kivéreztetni az embert. Életünk során számtalan ilyen apró sebet szerzünk, és akarva-akaratlan okozunk másoknak is (főként egymás lelkén), hogy aztán közvetett vagy közvetlen módon – betegségek formájában a legkülönfélébb latin nevekkel illetve – hozzájáruljanak földi pályafutásunk végéhez.
Bicsérdi Misi a pénzügyi szektorban dolgozik, ahol nap, mint nap ütközteti ügyfelei elképzeléseit valós lehetőségeikkel (egész élet munkája kontra jogszabályok). Jól megfizetett, ám mégis hálátlan meló, nem válik tőle őszintébbé az ember mosolya. Felesége, Eszter tanítónő, és mint ilyen, jó eséllyel neki sem fenékig tejfel. Misi nagyapja egy igazi kojot volt, és mikor halálával megörökli a földet a rajta álló rozoga épülettel, új távlatok nyílnak meg előtte. A zajos és büdös várost maga mögött hagyva új életet kezdhet Tűzkőn, azon jóleső gondolat tudatában, hogy gyermekei ezen a gyönyörű helyen nőhetnek majd fel. Az idill azonban csak látszólagos, a település egyetlen ember, Szojka kezében van, aki egy svéd befektető megbízásából régóta szeretné megkaparintani az öreg Bicsérdi földjét. A kényelmes élethez szokott városi ficsúr a fejébe veszi, hogy a helyből igazi otthont varázsol, de hamar szembesülnie kell a szomorú ténnyel, itt nem ő diktálja a szabályokat és a vitás kérdéseket általában ököllel szokás rendezni. Az építési vállalkozó átveri, ám hamarosan új segítőkre talál, akiket lassan, de biztosan a barátainak tudhat, nem árulok el nagy titkot, a durva külső érző szíveket takar.
És persze ellenségekből is kijut bőven, Szojka az egész települést irányítja, övé a rendőrség, az önkormányzat, a polgárőrség, mindenki a zsebében van, a polgármester is csak egy báb, akit kénye-kedve szerint mozgathat. Az a fajta régi vágású férfiember, aki nagyon jól elevickél a rendszerváltás utáni Magyarországon is, ismeri és kiélvezi a rendszerben lévő kiskapuk nyújtotta előnyöket, kiváltságokat, egyfajta kiskirályként ülve Tűzkő képzeletbeli trónján. Fia csak szeretne kilépni ebből az árnyékból és láthatóan rosszul viseli, hogy apja az unokában látja Tűzkő következő urát. Misi apja ezzel szemben egy gyengekezű, betegeskedő, megalkuvó valaki, így neki a nagyapja hírnevéhez kell felnőnie, mely folyamat ábrázolása a film egyik igazi erőssége.
A nők, mint másodrendű állampolgárok vannak ábrázolva, ez alól talán Eszter a kivétel, de ha jobban belegondolunk, a tanítónő (karakter) mindig különleges helyet foglal el egy közösség életében. A filmben igen élethűen ábrázolt nyers erőszak csak a felszín, sokkal többről van itt szó. Nem lehet egyszerűen úgy tekinteni rá, mint a vidéki létforma nélkülözhetetlen kellékére, de tény, hogy a szegénység, a kilátástalanság egyfajta katalizátorként hat arra a tehetetlen dühre, ami időről-időre a felszínre tör, és esztelen vérontásban mutatkozik meg. Ezen az egész őrületen csak az képes felülkerekedni, aki fejben is ott van, aki el tudja magát helyezni ebben a történetben, aki tudja, hogy mit akar, ismeri a célját és ez eléréshez szükséges eszközök, tulajdonságok birtokában van. Nagyon fontos a motiváció, akármi is legyen a kiindulási állapot. Nem véletlen, hogy a nyitójelenet félelmetes erejű telektulajdonosa elbukik.
Kostyál Márk fejében régóta ott volt a gondolat, amit – mindannyiunk szerencséjére – hagyott érlelődni. Egy építkezés – vidéken – önmagában még nem nagy sztori, de kiindulási alapnak legalábbis nem rossz. Ahogy teltek az évek, úgy jönnek az újabb és újabb impulzusok és vele együtt a tapasztalat, ami már elegendő lehet egy kerek történethez. Az ember függetlenedik, munkába áll, családot alapít és közben folyamatos interakcióban van a rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel, a szűkebb és tágabb lakókörnyezetével (bölcsőde, óvoda, iskola, orvos, kormányablak, bank, szolgáltatók, hivatalok, hatóságok stb. stb. stb.), az így szerzett élmények teszik azzá, aki és ha alkotóemberről van szó, akkor ezeket az élményeket, gondolatokat muszáj megosztania másokkal is.
Amibe bele tudnék kötni, az talán a picit hosszú játékidő – egy elsőfilmes soha nem tudhatja, mikor jön a második -, bizonyos jelenetek ugyanis inkább csak ráerősítenek a korábban látottakra, de nem zavaró módon. A fényképezés, a vágás, a zene megágyaznak a cselekménynek, a mozi világában kevésbé ismert és/vagy határon túli színészek játéka már-már ijesztően életszerű. A klasszikus westernek stílusjegyeit magán hordozó, azok erényeivel bíró mozi a jelenkori magyar vidékre viszi a cselekményt, mely cselekményben egy egész generáció minden álma, vágya és félelme benne van. Durva, elgondolkodtató, hiteles. Még sok ilyet Márk!
