A szolgálólány meséje (The Handmaid’s Tale), készítők: Bruce Miller, szereplők: Elisabeth Moss, Joseph Fiennes, Yvonne Strahovski, Alexis Bledel, Samira Wiley, amerikai dráma, sci-fi, 60 perc, 1 évad, 2017-
Az Úr nevében
Bár csak három rész ment le eddig, mégis muszáj megemlíteni, hogy az év eddig legizmosabb, legfelkavaróbb és legsokoldalúbb sorozatával találkozhatunk, ha belekezdünk ebbe a disztópikus társadalomábrázolásba, ami akárcsak Orwell 1984-e, ez is örökké aktuális témákat feszeget: itt a női jogokkal való visszaélésen a főszerep.
Nem véletlen az orwelli párhuzam, ugyanis a sorozat eredeti ötlete ennek a disztópikus „jóslatnak” a méltó folytatásaként emlegetett Margaret Atwood regény, ami hasonló címmel jelent meg 1985-ben. Az alapmű minden lényeges felvetését és történését átvették, de itt nem a 80-as években játszódik a történet, hanem napjainkban, 2017-ben. Készült belőle 1990-ben is egy filmes feldolgozás, de az nem hozta el a várva várt kritikai megbecsülést. A témát, miszerint a nők csaknem 85%-a meddővé válik a környezetszennyezés hatására, már Az ember gyermeke is feldolgozta, de inkább utópia volt, mintsem disztópia, ugyanis itt jelentésében is benne van: ez egy szörnyű és nyomorúságos társadalmi felállást ábrázol, de nem a képi kontextusban.
Minden letisztult, minden patika tiszta, olyan, mintha egy modernt kort a 20-as évekbe fordítanánk át, hiszen úgy ábrázolják az egyenruhákkal és a szigorúan szabályozott rendszerrel az utcákon (is), mégis a modern kocsik, a modern fegyveresek és az okostelefonok megadják azt a pluszt, amitől még felháborítóbb lesz az egész: teljesen bele tudjuk magunkat élni a mai eszmeiséggel ebbe a fullasztó rendszerbe. Ugyanis a meddőség nem súlytott le minden nőre, ezért őket befogják akaratuk ellenére, elszakítva mindentől és mindenkitől, átnevelő táborokba küldik és a társadalmi rend csúcsán álló meddő gazdag családokhoz szervezik ki nőket, amolyan szülőgépeknek. Ha épp nem ezen jellegű tevékenységüket látják el, akkor a ház körüli munkában segédkeznek. Ilyen „kiváltságos” nő June is (a fantasztikus Elisabeth Moss alakításában, akiről a Mad Men óta tudjuk, milyen kiváló színésznő), és kinek neve az átnevelés után Offred lesz. Számos átnevelt társát ismerhetjük még meg, akikkel szövetségre lép vagy szoros barátságot ápol: Ofglen, akit Alexis Bledel (Szívek szállodája) és Moira, akit Samira Wiley (Orange is The New Black) alakít. Az újragondolt feudális rend szörnyű és visszataszító, melynek folyamatát a jelenben játszódó June sorsával párhuzamosan flashbackekben követhetünk végig, hogy az állam hogyan fosztotta meg a nőket minél gyorsabban a jogaiktól: előbb befagyasztják a bankszámlákat, majd kirúgják őket a munkahelyükről és így tovább.
A legmegrendítőbb ebben mégis a túlzott vallási felhang, ennek következtében a rengeteget használt, hétköznapokba
n általánossá vált biblikus nyelvezet, keresztényi idézetek. Az emberiség félelme a kihalástól mindenki isteni csapásként értelmezi, ez az emberiség ösztönében beletartozik, hiszen hasonlót láthattunk a The Leftovers (A hátrahagyottak) sorozat kapcsán is, ahol egyszer csak mindenféle magyarázat nélkül eltűnik az emberiség 2%-a és a megrendítő feldolgozhatatlanság vallási csoportok alakulásában mutatkozik meg „az Elragadtatás” eszméire alapozva. Itt is hasonló a helyzet, de itt nincs demokrácia azzal kapcsolatosan, hogy a társadalom hogyan reagáljon az emberiséget érintő problémával kapcsolatban, itt eldöntetett, hogy Istené és az Ő nevében adott parancs a leghatalmasabb, belefonva a feudális szellemiséget. A termékeny nők ezáltal tárgyakká degradálódtak, a homoszexualitás pedig halálbüntetéssel jár.
Érdekes kapcsolatokat vet fel még a sorozat többi cselekményszála, a múlt mellett a jelenben játszódó események mindenki cselekedetére próbálnak indokot adni. Egyrészt a szolgálólány parancsnoka intim viszonyban áll a nővel a gyermeknemzés miatt, mégis szigorú szabályok vonatkoznak arra, hogy a hétköznapokban mikor és hol találkozhat vele, de mivel állandóan dolgozik, szinte sosem látjuk. A legérdekesebb a parancsnok felesége, akit Yvonne Strahovski alakít (már a Dexterben is bizonyította, hogy milyen hidegvérű tud lenni). A feleség kénytelen elviselni, hogy szerelme más nővel hál a szeme láttára, illetve saját nőisége is megkérdőjelezhető, hiszen egy olyan társadalomban, ahol a szülés a legnagyobb kincs nőként, ő ezáltal nőiségét teljesen elvesztette. Ez a fajta frusztráció és a szolgálólányon kitöltött dühe kettőssé és kiismerhetetlenné teszik személyiségét, főleg azoknál a jeleneteknél, ahol nagyon finoman és átvitt értelemben arról beszélgetnek, hogy ez az új társadalmi rend mennyire életidegen és kegyetlen.
Talán itt találkoztam egyedüli hibájával, ami lehetséges, hogy egy nagyon szubjektív tényező, de mivel ez a sorozat alapvetően a legzsigeribb érzéseinkre hat, így megosztom: nagyon ellentmondásos, hogy ez a hatalmas társadalmi változás, ami konkrétan újra legálissá tette a halálbüntetést, ahol a melegek házassága után most tiltja azt, ahol nőket tárggyá degradálják, pár év után nagyobb terrorcselekmények és lázadások után, de végigvitték ezt a társadalmi átalakítást. A náci népirtást is a jövőben teljesen embertelennek találják és az is felfoghatatlan, hogy ennyi embert hogyan tudott egy vezető szellemisége ennyire befolyásolni és az emberi jogoket eltiporva pusztán származás és nemi hovatartozás miatt gyilkolni. De megtörtént és ez a legfélelmetesebb: ez is bekövetkezhet, vagy legalábbis egyes elemei már ma is el vannak hintve a társadalomba és a sorozat is ezért megosztó: gyűlölöd érte, hogy ennyire igazságtalan.
Szörnyen szorongató és mindezt csodás beállításokkal és képkivágatokkal hangsúlyozza, a csend néha sikító és a színszimbolika is nagyon sokatmondó, érdemes erre figyelni.
