Twin Peaks, készítők: David Lynch, Mark Frost, szereplők: Kyle MacLachan, Sheryl Lee, Kimmy Robertson amerikai misztikus dráma és krimisorozat, 60 perc, 3 évad, 2017-
Új évad, régi őrület
25 év után folytatódik az egyik valaha volt legfontosabb sorozat, ami az első négy részt elnézve még bizarrabb lett, mint amire számítottunk. Úgy érzed magad, mintha David Lynch és Mark Frost elrabolnának az éjszaka kellős közepén, elvinnének magukkal egy életveszélyes játszótérre, ahova szigorúan tilos a belépés, de arra kényszerítenek, hogy játssz velük, miközben szótlanul és mosolyogva néznek rád egy nyikorgó hintából.
Az új Twin Peaks a Showtime jóvoltából jöhetett létre, ahol kisebb nagyobb balhék után David Lynch-ék végül szabad kezet kaptak és ezzel nem is féltek élni. Mivel ezeket a részeket már alapból Lynch rendezi, így nem lesz meglepő, hogy úgy érezzük magunkat, mintha a filmjeiben járnánk. Persze az eredeti sorozatból is sok minden megmaradt, rengeteg szereplőt látunk viszont, még felsorolni is sok lenne (még a Tuskó Lady-t alakító színésznővel is sikerült pár jelenetet felvenni a halála előtt) és továbbra is sokak kedvence, Kyle MacLachlan az egyik központi karakter és nyugalom, itt lesz David Duchovny női ruhában és Lynch továbbra is nagyot hall. Szóval mind a színészek és a helyszínek (amik amúgy rendesen bővültek), na meg Angelo Badalamenti klasszikus zenéje is emlékeztet rá minket, hogy ez itt a színtiszta, összetéveszthetetlen Twin Peaks, ahol a nők még mindig gyönyörűek, a kávé patakokban folyik és a humor kezelhetetlen. Amit viszont már első ránézésre kiválóan csinál a sorozat, hogy nem fullad bele a nosztalgiába. Elég ha az X-aktákra, vagy az új Trainspottingra gondolunk, ami egy percig nem volt képes túllépni a múltban eredetinek számító önmagán.
Az új Twin Peaks nem csak önmagán lép át, hanem a nézőkön is. Lynch egy percig nem akar minket kiszolgálni, mondjuk rá amúgy is jellemző hogy magasról szarik a konvenciókra. Természetesen iszonyatosan öncélú ez az egész 2017-es kiadás, de egyelőre működik. A Twin Peaks-ről érdemes tudni, hogy a maga korában nem volt túl nagy sikere, nem véletlenül élt meg csupán kettő évadot és az sem volt jellemző, hogy a már akkoriban jó filmesnek számító emberek sorozatba vágjanak bele. A szakma viszont azóta is rengetegszer építkezik a Twin Peaks-ben kikísérletezett panelekből. Akkoriban sem volt egyértelmű, hogy egy drámával, szappanoperával, sci-fivel, horrorral, burleszkkel vagy vígjátékkal van dolgunk és hála istennek ezt a szokásukat meg is tartották. Ettől természetesen néha túl zavaros, viszont mindent igyekeznek most maxolni. Brutális horrorjelenetek vannak, meztelen nők, undorító hányás, a képernyőn is átbűzlő holttest, minden gyengédséget mellőző jelenetek, amik valahogy mégis lágyan fodrozódnak és a szokásos misztikum. Kicsit nehezen szabadulunk a Fekete Barlangból, ahol Cooper anno bennragadt. Egyelőre ezen van a legnagyobb hangsúly. Most talán benézhetünk a nehéz, vörös bársonyfüggönyök mögé, hogy lássuk ahogy a fekete-fehér cikkcakkpadló darabjai a végtelenbe futnak.
David Lynch amúgy is gyakran erőlteti a jó és a rossz örökös megjelenítését és annak harcát, itt is főleg ez lesz a téma, mivel ugye Cooper ügynök negatív énje hagyta el anno a szobát, most azonban talán szabadul a másik Cooper is, csak ugye ügyesen kell értelmezni a visszafelé elmondott mondatokat. Nagyon szerteágazó a történet, mindenből kapunk egy szeletet és talán csak a negyedik rész végére tudják félretenni annyira az öncélúskodást, hogy lássunk is valami konkrétumot, ami kicsit irányba rakja a nézőt. Lynch filmművészethez való viszonya még mindig elképesztő és egyéni vizuális elképzelésről árulkodik. A karakterek súlyosak, direkt oda nem illőek, elsőre idegesítően idegenek a kamerának, de ez egyre többször fullad ügyesen humorba. Ezek a kontrasztok kifejezetten erősek, félelmetes nyugalom lesz úrrá a nézőkön. A zenét mindenképpen ki kell emelni, nagyon jó dalbetétek vannak és a részek úgy néz ki mindig valami jó kis szintipopos koncerttel fognak zárulni.
Bele kell még rázódni az új Twin Peaks-be, mert akárhogy is számoljuk, tényleg eltelt 25 év és azóta sok mindent láttunk és rengeteg sorozatot imádtunk, ráadásul itt van egy generáció, akinek valószínűleg fogalma sincs az eredetiről. Aki elég nyitott, az valószínűleg képes lesz szeretni amit David Lynch és Mark Frost őrültködik. Nagyon várjuk mi lesz még, hiszen nem csak a nosztalgiavonat egy egy vagonjába pillantanánk be nagyon szívesen, de izgatottak vagyunk a beígért Laura Dern, Naomi Watts, Monica Bellucci, Tim Roth, Richard Chamberlain miatt is, meg az olyan zenészeket is várjuk, mint Trent Reznor vagy Sky Ferreira. A lényeg, hogy mi addig ott leszünk, amíg Cooper ügynök újra bele nem néz a tükörbe; sőt még utána is maradunk, mert ebből az őrületből nehéz lesz kikeveredni.
