13 Reasons Why, szereplők: Dylan Minnette, Katherine Langford, amerikai dráma, 60 perc, 2017- , Netflix
Mi lett veled Hannah Baker?
Valószínűleg a tinidráma sorozatok/filmek elkészítése nem a legkeményebb meló a filmszakmában, sőt nézőként sem sűrűn számítunk arra, hogy majd pont egy középiskolások ügyes bajos dolgairól szóló sztori csap minket agyon. Ehhez képest az elmúlt pár hónapban minden amerikai médium a Netflix új üdvöskéjéről zenget a dicshimnuszokat, úgyhogy mit volt mit tenni, be kellett vizsgálnom nekem is a 13 Reasons Why-t.
Adott számunkra Clay Jensen, a kissé introvertált, félszeg középiskolás srác, illetve Hannah Baker, aki csöppet még elveszve érzi magát miután szüleivel új helyre költözött. Kettejük kapcsolata jó ideig tisztázatlan, az iskolában terjed kettejükről mindenféle pletyka, egy biztos: közel állnak egymáshoz. Akarom mondani, álltak. Mert, hogy Hanna pár napja öngyilkos lett, ez pedig nem az a történet ahol a holtak visszatérnek. Ettől még persze kísérthetik az emberek életét, Hannah pedig nem is akárhogy teszi ezt. Történetünk ott indul el, hogy Clay névtelenül kap egy cipős dobozt, benne magnó kazettákkal, összesen tizenhárom hangfelvétellel, hogy egészen pontosak legyünk. A tizenhárom hangfelvétel pedig mind Hannah hangján csendül fel, részletezve öngyilkosságának okait. Ugyanis a lány tudatni akarta az érintettekkel, hogy közük volt az ő döntéséhez, kinek kisebb, kinek nagyobb részben. Clay pedig nem tehet mást, szenvedve és rettegve attól, hogy mikor jön el az ő „hozzájárulását” részletező szalag, végighallgatja Hannah tizenhárom okát.
Az a helyzet, hogy az évad elejét szabályosan untam. Bármennyire is volt érdekes az alapfelállás, az első 4-5 részig túlságosan sablon tini drámásak a történések, Hannah okai eltúlzottak voltak, a szereplők reakcióit pedig még inkább annak éreztem. Hozzátartozik, hogy az amerikai középiskolák sportolókultuszát mindig is nevetségesen irreálisnak tartottam, és az a tömeges felszínesség is, ami a legtöbb karaktert jellemzi a sorozatban egyszerűen soknak tűnt. Nem reális, és mondom ezt úgy, hogy nem állok még annyira távol a középiskolás éveimtől, hogy a feledés ködébe vesszenek az ilyen részletek. Aztán láss csodát, pár rész után mégis beszippantott a 13 okom volt, és ennek a kulcsa valahol pont azokban a vonásaiban rejlik, amiket eddig kritizáltam. Mert habár irreálisnak éreztem jó pár történést, nem szabad elfelejteni, hogy a felnőtté érés nem épp sima útján képesek vagyunk a legkisebb problémákból is szívszaggató világfájdalmat kreálni. Ezt tetőzendő pedig fél távon tényleg bedurvulnak a történések. Nem is kicsit.
A kazetták tartalma egyre fájdalmasabb lesz, Clay kétségbeesése egyre nagyobb, ráadásul Hannah öngyilkosságának és a hangfelvételek terjedésének következményeit egyre többen érzik meg. Clay csak a jéghegy csúcsa, a kazettán szereplő diákok, Hannah szülei, az iskola személyzete, tucatnyi embert ér utol az amit Hannah tett magával, és amit vele tettek mások. Az utolsó pár rész, szabályosan szívet tépővé vált számomra. Ha valaki egy kicsit gyengébb idegzetű jobban teszi, ha odakészít maga mellé egy csomag papírzsebkendőt, mert szem nem marad szárazon mire eljutunk a kazetták végére.
A 13 okom volt kicsit döcögősen indul, de ha képesek vagytok ráhangolódni, akkor maradandó élményt nyújt. Annál is inkább, mert ugyan az első évad egy kerek egészet alkot (Nem kell félni, eljutunk a kazetták végéig), van még itt bőven szufla a már berendelt folytatásra, ugyanis azoknak az élete akikre Hannah halála hatással volt, még csak most kezd igazán nagy fordulatot venni.
A Hannah Baker név jó időre beleégett a gondolataimba, ami talán nem is baj. Ez egy olyan sorozat, aminek célja van és el is éri azt. Néha egy kis türelem és egy hallgató fül elég lehet ahhoz, hogy életet mentsen az ember, szóval, ha tizenhárom okot nem is tudok adni arra, hogy miért nézd meg ezt a sorozatot, az, hogy ráébresztheti az embereket egy ilyen apró, de mégis hatalmas dologra talán elég egy igazán fontos indoknak.
