Terápia, készítő: Hagai Levi, rendezők: Enyedi Ildikó, Gigor Attila, szereplők: Mácsai Pál, Marozsán Erika, Nagy Ervin, Sztarenki Dóra, Szamosi Zsófia, Nagy Zsolt, Csákányi Eszter, Für Anikó, Máté Gábor, Péterfy Bori, Surányi Áron, Kurta Niké, magyar drámasorozat, 26 perc, 3 évad, 2012 – 2017 (12)
A pszichológia mindig is az egyik legérdekesebb tudományok közé tartozott a világon, hiszen akik képesek megfejteni mások érzéseit, szinte bármit képesek megérteni, ami az emberi természettel kapcsolatos. Olyannyira sikeressé vált az eredeti, izraeli sorozat, hogy utána rögtön jött 2008-ban az amerikai változata, A terapeuta és nem kellett sok idő, hogy a többi ország is elkészítse a saját adaptációját. Így Magyarország is nagyot vállalt az HBO keretein belül és megalkotta a Terápiát, ami mind a mai napig az egyik legszínvonalasabb hazai sorozat, ha nem a legjobb.
Mácsai Pál, mint a főszereplő terapeuta hibátlan választás volt, ugyanis kisugárzása és a színházakban szocializálódott művészi vénája nagyon hamar beránt minket, és abba a biztonságos hitbe ringat minket, hogy a kezdetektől fogva az ő sorsa érdekel majd minket a legjobban. A történetek és a páciensekkel való beszélgetések kiválóan lettek felépítve, érezhető, hogy az évadok pontosan meg vannak tervezve és az írók már az első perctől tudják, hogy miként fog zárulni.
Maga a sorozat felépítése is a mindennapi életünkre van hangolva, ugyanis a hétköznapokban játszódik, a műsor sugárzása is ebben az ütemben tárul elénk. Hétfőn a hétfői pácienst láthatjuk, kedden a keddit és így tovább. Az időpontok is ennek megfelelően alakulnak. Minden páciens más és más időben érkezik a hét napjain és az sincs eltitkolva, hogy Dargay Andrásnak (Mácsai) vannak más páciensei is, de akikkel nap mint nap találkozunk (ugyanis ezáltal ez egy napi sorozat) ők vannak a legnagyobb hatással a terapeuta életére és személyiségére. Visszatérve az időpontokhoz, az mindkét évad kapcsán észrevehető, hogy van benne egyfajta tudatosság, ugyanis a hétfői páciensek általában egy korai időpontban érkeznek, kedden a nap közepén találkozunk a pácienssel, szerdán késő délután, csütörtökön és pénteken pedig már egészen este. Ezek olyan jelentőségteljesebb időpontok, amik számunkra is kiemelten fontosak a mindennapokban: a hétfő reggeli hétkezdő rohanás, a hétközbeni elfáradás, majd a péntek esti megnyugvás és önmagunkra koncentrálás. Péntekenként ugyanis mindig a szupervízióé a főszerep, ahol lehetőségünk van a terapeutát még jobban megismerni.
Az eddigi két évad tökéletes személyiségfejlődési ívet mutatott be a terapeután keresztül, ahol András egy házasságából menekülő, mondhatni kapuzárási pánikkal küzdő középkorú férfi lejtmenetét indítja el, a második évadra ráeszmél saját sorsának félreértelmezésére és ezáltal megkérdőjelezi saját hivatását, így a harmadik évadra vélhetően egy megnyugvás és egy önmagára rátaláló Andrást követhetünk nyomon. Nagyon izgalmas ez az út. Az első évadban nagyon komoly tragédiák övezték András életét, amik mind a pácienseihez köthetőek. Megtapasztalta milyen az, ha becsapják az érzelmei és egy naiv szerelemi téveszme után rohan; ha megkérdőjelezhetővé válik az szakmai erkölcse, ugyanis egy páciense élete múlik rajta; ha egy tinédzser lány hívja fel a figyelmét arra, hogy szinte semmit nem tud a lányáról és egy viaskodó pár világít rá arra a problémára, hogy néha a párterápia nem a házasság megmentésére szolgál, hanem arra, hogy saját kapcsolatainkban keressük meg a hibát. András a második évadra emiatt igyekezett nagyobb távolságtartással kezelni betegeit, de ahogy egyik páciensével, Virággal kapcsolatos ülésen is megmondta a találkozás végén: túl nagy lelki kötődést érzett ahhoz, mint amit egy terapeuta megengedhet magának szakmailag.
Ez a mondat egyébként az egész sorozatra igaz. Nagyon mély és belsőséges kapcsolatokat láthatunk, melynek sokszor főszereplője a csend. Egy-egy ülésen rengetegszer csak az érzelmek táncolnak a képernyőn, amiket a szereplők körül kialakult lelkiállapotok hajtanak, és ezekben a néma percekben beállt rádöbbenések vagy épp döntéshozatalok változtatják meg a viszonyokat és olykor a páciensek személyiségét is.
A második évadban Andrásnak a törődés nehézségeivel és az emberi természet kiismerhetetlenségével kell szembesülnie, valamint azzal, hogy terapeuta létére még ő is sokszor tévedhet akár a saját értékítéletét illetően is. A péntekenként zajló szupervíziók a legérdekesebbek, melyeket egykori mentorával, Ágnessel (Csákányi Eszter) ülnek meg itt már változatos helyszíneken, nem csak Ágnes lakásában. Egy terapeuta ismerősömmel beszélgetve megtudtam, hogy talán szakmai szemmel ezek a legéletidegenebb jelenetek, ugyanis egy önvizsgálatra járó szakmabeli soha nem állhat ilyen közeli kapcsolatban az őt kezelő terapeutával, illetve az ülések szigorúan a páciensek gondjaira korlátozódnak, ilyen erősen a saját személyiség soha nem férkőzhet be a szobába. Azonban pont ez a szép is benne, hiszen egyszer egy kerekasztal beszélgetésen a közönség kérdésére Enyedi Ildikó elárulta, hogy konkrét szakmai felügyelőt nem vesznek igénybe állandó jelleggel a sorozat készítésénél, de olykor alkalmaznak szakkommentátort, aki ellátja őket jó tanácsokkal. A szupervízió is pont ezért olyan izgalmas és számunkra sokkal érdekesebb, hiszen ha csak megmaradnának a szakmai szinten, dramaturgiailag nem lehetne ezt a sorozatot ilyen mélységekbe elvinni és András sem lenne számunkra egy ennyire szerethető figura.
Atmoszférában is hibátlan a sorozat, a zenei aláfestések mindvégig tökéletesek az egyszerű akusztikus zongoraszólókkal, Budapest pedig csodásan fest a tökéletesen fényképezett képeken. Sokszor a magány uralkodik a vásznon, ami minket is körbevesz, így hangulatteremtésben is teljesen tökéletes a sorozat. A terapeuta szobája, a díszletek és a helyiségek nagyon minimalisták, szépen megkomponáltak, tűpontosan megtervezett darabokat láthatunk. 
A befejező évadról:
