Lángoló keresztek – 25 éves a Killing In The Name


Ha van rockhimnusz, ami felér a Smells Like Teen Spirithez, akkor az a Killing In The Name – a megjelenése óta elképesztő mennyiségű ember pogózott már rá, és valószínűleg sokan fognak még lökdösődni, miután meghallják a dalt koncerten vagy buliban. A Rage Against The Machine debütáló kislemeze pontosan 25 évvel ezelőtt jelent meg, és sok minden lett belőle: sláger, szimbólum a rendőri erőszakkal szemben, karácsonyi number one és persze megkerülhetetlen klasszikus.

Vannak bizonyos dalok, amik kapcsán nem feltétlenül emlékszik az ember arra, hogy pontosan mikor és hol hallotta őket először. Olyanok, mintha mindig is velünk lettek volna, sőt, jóval azelőtt keletkeztek, hogy mi megszülettünk. Ez persze nem igaz, főleg a Killing In The Name esetében, mindenesetre én akárhogy is erőltetem az emlékezést, nem rémlik az első találkozás. Az biztos, hogy egy haveromtól hallottam először a zenekar nevét 1993 elején, de aztán amikor először borultam meg rá valamilyen azóta kihalt rockdiszkó parkettjén, már régi ismerősnek tűnt a dal. Ezután még sok pogózás következett, a legutóbbi idén nyáron volt, és valószínűsíthető, hogy nem az volt az utolsó.

A kilencvenes évek legelején a Rage Against The Machine egyike volt a nyugati part feltörekvő zenekarainak. Első koncertjüket 1991 októberében adták, decemberre pedig már össze is raktak egy demót, amivel nekiálltak házalni a kiadóknál. A kazettán szerepelt egy dal Killing In The Name címmel, ami akkori változatában még hat és fél perc hosszú volt. A szöveget a Rodney King incidens ihlette: mint ismert, ’91 márciusában rendőrök súlyosan bántalmazták a szóban forgó színesbőrű és fegyvertelen férfit, az esetet pedig videóra rögzítette egy szemtanú. Óriási felháborodást okozott, hogy a zsarukat később felmentették, és a bírósági döntés nyomán alakultak ki az emlékezetes Los Angeles-i zavargások. Zack De La Rocha, a Rage frontembere a dalszövegben meglehetősen minimalista módon, de annál kifejezőbben mondja el a véleményét az esetről, és azt fejtegeti, hogy bizony a rendőrök között sok Ku-Klux-Klan tag található (ugyebár a KKK szimbóluma a lángoló kereszt). A meglehetősen repetitív dal szövege mindössze ezt az öt sort tartalmazza, minimális változtatásokkal többszörösen ismételve:

„Some of those that work forces are the same that burn crosses”

„Killing in the name of”

„And now you do what they told ya”

„Those who died are justified, for wearing the badge, they’re the chosen whites”

„Fuck you I won’t do what you tell me”

Ami a zenei részt illeti, az úgy született, hogy az ekkor még gitártanárként dolgozó Tom Morello az egyik tanítványának épp egy basszusriffet mutatott, amikor egyszer csak valahogy kiszaladt a kezéből egy izgalmas téma. Gyorsan felvette, este megmutatta a zenekari társainak, a dal pedig szép lassan összeállt. Az együttes közben leszerződött az Epic-kel és stúdióba vonult, hogy elkészítse a debütalbumát, Garth Richardson producerrel. Utóbbi élő megszólalást szeretett volna, és koncerteken használt erősítőkkel szerelte fel a stúdiót. Amikor elkészültek a dallal, mindannyian tudták, hogy valami különlegeset alkottak, viszont érdekes módon a tagok nem hittek abban, hogy ez lehetne az első kislemez. A dal tele volt káromkodással, ezért a zenészek nem remélhették, hogy a rádiók és az MTV sokat játssza, viszont hihetetlen módon az Epic egyik kulcsemberét, Michael Goldstone-t annyira lenyűgözte a szám lendülete, hogy ő maga ragaszkodott a kislemezen való megjelentetéshez. Az együttes természetesen nem tiltakozott.A nagy vihart kavart szöveggel, szédületes ritmussal valamint Morello forradalmi, széteffektezett gitárjátékával felvértezett Killing In The Name sláger lett, persze nem a szó Cliff Richard-i, Celine Dion-i értelmében. A 90-es évek egyik legnagyobb hatású rockdalává vált, amit a zenekar később már nem tudott überelni, és a közös karrierjük nem is tartott sokáig: további két nagylemezt követően a Rage az évezredfordulón feloszlott. 2007-ben került sor az összeállásra, de új anyag nem készült, csupán turnét vállaltak Morellóék. A koncertezés egészen 2011-ben ért véget, addig viszont történt valami nagyon érdekes.

2009 őszén egy Jon Morter nevű angol rádiós DJ megunta, hogy minden karácsony alkalmával valamilyen tehetségkutatós nyálgép vezeti a brit slágerlistát. Az akkor a világot még kevésbé uraló Facebookon kampányt indított arra vonatkozóan, hogy a Killing In The Name legyen az az évi number one. Egy ügyes húzással jótékonysági célt is szolgált a felhívás, és végül a fáradozást siker koronázta: amíg a dal ’93-ban csak a 25. helyig jutott a briteknél, most meg sem állt a lista első helyéig, és vált ezzel minden idők legvalószínűtlenebb karácsonyi number one-jává. A következő év nyarán a zenekar egy ingyenes koncerttel hálálta meg a rajongók gesztusát a londoni Finsbury Parkban.

A szövegben taglalt problémák sajnos ma is aktuálisak: gyakran érkeznek az USA-ból olyan hírek, hogy fehér rendőrök fegyvertelen fekete embereket lőnek le, sok esetben tisztázatlan körülmények között. Akárcsak az Amerikai história X című film, úgy a Killing In The Name is valószínűleg még sokáig érvényes látlelet marad, és noha a zenekar már nem létezik, ha az ember mégis meg akarja hallgatni a dalt, azt a legautentikusabban egy Prophets Of Rage koncert alkalmával teheti meg.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk 50 fotó a Stranger Things sztárjairól, amikor csak hétköznapi gyerekek
Következő cikk Fülledt utcák 1. évad - kritika