14. VERZIÓ Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál Nov. 14-19. között


23469366 10214068160161102 1894527862 o

NEMZETKÖZI EMBERI JOGI DOKUMENTUMFILM FESZTIVÁL

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. A november 14-19 között futó fesztivál programjába a világ 44 országából 100 dokumentumfilmet válogattak be a szervezők. Idén olyan filmek állnak a középpontban, amelyek hatni akarnak: megmutatják a mai politikai, társadalmi, gazdasági és környezeti válságok emberi dimenzióját, és az ezekre válaszként megjelenő szolidaritás formáit.

A fesztiválon szereplő alkotások idén is három kategóriában versenyeznek. A 14. Verzió nemzetközi zsűrije a ZOOM IN diákfilmes kategória legjobbját fogja díjazni. A diákzsűri a nemzetközi versenyprogramból választ győztest, a nézők kedvence pedig a Verzió közönségdíját kapja.

A program hagyományos szekciói – Nemzetközi Panoráma, Magyar Panoráma, ZOOM IN Diákfilm-verseny – gazdag filmkínálatot vonultatnak fel, amelyből a néző képet kaphat a dokumentumfilmezés mai állásáról, és megismerkedhet a Sundance, IDFA, Sheffield Fesztivál, HotDocs és más fontos filmfesztiválokon díjazott filmekkel, valamint ígéretes elsőfilmesek alkotásaival.

A Visegrádi Alap támogatásával a Verzió Filmfesztivál és a Cine-Doc Tbilisi, Watch Docs Poland, One World Prague, és DocuDays UA fesztiválok közreműködésével mesterkurzust és kerekasztal beszélgetéseket szervez, amelyek azt járják körül, hogy mely filmes gyakorlatok sikeresek a problémák tudatosításában és a változások elindításában, illetve milyen módokon hatnak a dokumentumfilmek.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának támogatásával összeállított és a Magyar Helsinki Bizottsággal közösen szervezett beszélgetésekkel kiegészített Háború & Béke 2.0: A menekültek szemszögéből című szekció betekintést nyújt abba, milyen megélni a háborút és annak következményeit Irakban, Szíriában, Afganisztánban, Kongóban és a világon más tájain.

A Kié a város blokk a mindannyiunkat érintő lakhatás-ügy különféle vetületeit vizsgálja. A városi tér alakulása szorosan összefügg az emberi jogokkal és azok érvényesíthetőségével. A szekcióban vetített kambodzsai, kínai, brazil, lengyel és indiai élettörténetek egyéni, lakóközösségi, városi, globális és egyetemes emberi szinten reflektálnak az egyre nagyobb méreteket öltő mindennapos visszaélésekre és a kiszolgáltatottságra.

Az idei retrospektív programot a lettországi Rigai Filmmúzeummal közösen szervezték, válogatva az 1960-as és 70-es években működő Rigai Lírai Dokumentumfilmes Iskola ritkán látható filmjeiből, amelyek kitörve a szovjet filmgyártás által kijelölt keretek közül érzékenységet mutatnak a részletek iránt, rávilágítanak a hétköznapi helyzetek költői elemeire, és különös figyelmet szentelnek az emberi érzelmeknek. A másik tematikus program, a Fotófilmek: Állóképek mozgásban az álló és a mozgó kép közötti bonyolult kapcsolatokat boncolgatja.

A DocLab ingyenes filmprodukciós műhely célja az emberi jogok „fókuszba” állítása olyan filmek készítésén keresztül, melyek hatással vannak a nézőre, fokozzák tudatosságát, és tettre szólítják. Filmesekből, vágókból, emberi jogi szakértőkből álló nemzetközi csapat segíti a résztvevőket egy rövidfilm elkészítésében, melyet a fesztivál során a közönség is megtekinthet.

A Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál évek óta szervezi az ingyenes délelőtti Diák Verziót, ahol kortárs dokumentumfilmek mentén beszélgetnek középiskolásokkal a filmek ábrázolta problémákról és a dokumentumfilmes műfaj sajátosságairól. A programban hét felkavaró és elgondolkodtató, a valóságról érzékenyen tudósító alkotás szerepel, melyeket magyar felirattal tekinthetnek meg a diákok.

A filmvetítéseket beszélgetések kísérik a rendezőkkel, emberi jogi aktivistákkal és szakértőkkel. A fesztiválközpontban, azaz a Toldi moziban az aznapi utolsó vetítést követően koncertek és dj estek szórakoztatják a látogatókat.

A Verzió programjait a Blinken OSA Archívum és a nonprofit Verzió Film Alapítvány 2004 óta közösen szervezi. A fesztiválhoz kapcsolódóan a Blinken OSA Archívum A kommunizmus kísérlete címmel kétnapos konferenciát rendez.

A fesztivál helyszínei a Toldi mozi, a Művész Mozi, a Kino Café Mozi, a Blinken OSA Archívum, a Közép-európai Egyetem, és első alkalommal a Trafó ad helyet a fesztivál mesterkurzusainak. Vidéken az Apolló Mozi Pécs, Szegeden a Grand Café Mozi vetíti a Verzió filmjeit.

Helyszín: Budapest: 2017. november 14-19.

Jegyár: 1100 Ft // Fesztiválbérlet: 5500 Ft

További részleteket a jegyekről és a fesztiválról ide illetve ide kattintva találtok.

A verzió Pécsre és Szegedre is ellátogat 2017. november 23-25 között.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Mit szólnál, ha Matthew McConaughey beállítana hozzád egy pulykával?
Következő cikk Új Star Wars-trilógia és élőszereplős sorozat készül