Szaúd-Arábiában 35 év után Az Emoji-filmet láthatták először


Screen Shot 2017 05 15 at 4.05.32 PM.0

Szaúd-Arábia feloldotta a mozikra vonatkozó tilalmát, és 35 év után az első film, amit bemutattak Az Emoji-film lett.

Annak ellenére, hogy az okostelefonok ikonjairól szóló animációs mese közutálatnak örvend a világ minden részén, Szaúd-Arábiában most sok embert boldoggá tett, mivel premierje kijelölte országukba a “moziélmény” visszatérésének lehetőségét.

saudi arabia cinema jeddah
A “rögtönzött” mozilétesítmény, ami közel sem tűnik gyorsan összetákolt sátornak.

A tilalmat eredetileg az 1980-as évek elején vezették be, a konzervatív iszlamisták nyomására, ennek értelmében visszaszorították a nyilvános szórakozást, valamint a férfiak és nők közterületen történő keveredését. A korlátozást Szaúd-Arábia 32 éves koronahercege, Mohammed Bin Salman oldotta fel, aki az utóbbi években számos hasonló rendelkezésen enyhített, beleértve a női vezetőkre vonatkozó szabályozásokat is.

A herceg a Reuters-nek elmondta, hogy múlt év december 11-én jelentették be a tiltás feloldására vonatkozó döntésüket, majd előző hétvégén egy szűrést követően bemutatták az egész estés gyerekeknek szóló alkotást, Az Emoji-filmet. Az nem tisztázott, hogy a Vörös-tenger partvidékén fekvő Dzsiddában található állami tulajdonú moziban a férfiak és a nők együtt vehettek e részt a történelmi jelentőséggel bíró premieren. Amin vörös szőnyeg, pattogatott kukorica és hatalmas vászon várta az érdeklődőket egy sátor formájában.

Idáig nem volt infrastruktúra a mozik számára, ezért olyan alternatív helyszíneket igyekeztünk kihasználni, amik megközelítik a mozizás élményét.

-nyilatkozta Bin Salman, ami csak a kezdet volt és a kormány a 2030 névre keresztelt projekt keretein belül a Dzsiddában felhúzott rögtönzött sátrak helyett 12 év múlva a becslések szerint már 300 állandó mozikomplexumot épít majd fel, ami összesen 30.000 új munkahelyet teremt meg. Viszont a szaúdi társadalom konzervatív rétegének boldogsága érdekében továbbra is cenzúrázni fogják az ország törvényeinek és értékeinek ellentmondó filmeket.

0115saudicinema
Szaúdi nők a 2017-ben megrendezett Short Film Competition 2 fesztiválon.

Mindez hatalmas lépés a Közel-Keleten fekvő Szaúd-Arábia számára, hiszen nagyobb teret engednek a szórakozásnak egy olyan társadalomban, ahol a lakosság több mint felét 25 éves vagy annál fiatalabb személyek teszik ki. Bár Az Emoji-film nem egy mestermű, sőt inkább egy mesterien borzalmas film, a hétvégén sokak számára mosolyt csalt az arcukra és jelenleg az ország legfontosabb kulturális változásának egyik úttörője.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Bruce Lee a fénykarddal is jól bánt volna
Következő cikk 11 dolog, amit a Star Wars elleshetne a modern orvosi technológiákból