A sebhelyesarcú remake harmadszorra is megtalálta rendezőjét


cocaine tony montana

Miután tavaly Antoine Fuqua otthagyta A sebhelyesarcú remake rendezői székét A védelmező folytatása miatt, most megint úgy tűnik, hogy a Universal visszacsábíthatja a film élére.

Ha már követni sem tudjátok a Brian de Palma 83-as klasszikusának felélesztésével kapcsolatos híreit ne ijedjetek meg, mert lassan mi is belezavarodunk a dologba. Az elsőre értelmetlenül hangzó Tony Montana újbóli képernyőkre küldése alapvetően sem hangzik jó ötletnek, pláne ha úgy tűnik Hollywoodban sincs olyan rendező, aki szívesen végigvinné a projektet. Maximum bedrogozva:

Tony Montana Drugs GIF - Find & Share on GIPHY

Miután Fuqua A védelmező folytatására vonatkozó kötelezettségvállalása miatt kiszállt A sebhelyesarcú produkcióból a stúdió ahhoz a David Ayerhez fordult akinek az Öngyilkos osztagot és a közepes Brightot köszönhetjük az elmúlt évekből. Ő ütemezési konfliktusokra hivatkozva hagyta ott nemrégiben a rendezői széket.

A Variety értesülései szerint ezzel a Universal ismét megkörnyékezte első jelöltjüket, akinek még hivatalos ajánlatot ugyan nem tettek, de az augusztusi bemutató törlésével sikerült megszüntetni a múltkori visszautasításának okát.

Scarface GIF - Find & Share on GIPHY

Attól sem tudunk örömtáncot járni, hogy a forgatókönyvet már többször átdolgozták, a jelenlegi verziót David Ayer, Jonathan Herman, Joel Coen és Ethan Coen írta, ami Fuqua esetleges visszatérésével biztosan újra változni fog. Amit eddig tudunk a történetről, hogy napjaink Los Angelesében fog játszódni és egy mexikói bevándorló felemelkedését és várhatóan bukását követi majd végig, a Zsivány Egyes sztárjával, Diego Lunával a főszerepben. Eddig ő az egyetlen, aki még nem mondta vissza a gengszterfilmet, így biztos pontként reméljük ez így is marad, mert lassan tényleg a süllyesztőben végzi Montana visszatérése.

2aae04304c083878bcd72a5059363854

Ayer után A préri urait is jegyző David Mackenzie illetve a Hancock és A túlélő rendezőjének, Peter Bergnek is felmerült a neve a lehetséges utódok között, a film döcögős munkálatait látva mi még mindig nem zárnánk ki őket.

Ti mit gondoltok, kell ennek a világnak egy újabb sebhelyesarcú?

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Az Oscar-jelölt filmek gyerekverziói
Következő cikk Őszintén az idei Oscar-jelölt filmekről és az összes eddigi nyertes