Forgatási dátumot kapott a Bill és Ted 3


borito 1

27 évvel a Bill és Ted haláli túrája után májusban bejelentették, hogy készül a Bill & Ted Face the Music címre keresztelt harmadik rész, tegnap pedig a forgatási munkálatainak dátumát is hivatalossá tették.

A 2019. január 10-től forgó projektben a két főszereplő, Keanu Reeves és Alex Winter mellett a halál szerepében William Sadler is visszatér, akiket Dean Parisot (Red 2) dirigál majd Ed Solomon forgatókönyve alapján.

Az első film két diákról szólt, akik bukásra állnak történelemből, ami különösen azért nagy probléma, mert ha ezen nem változtat Ted, akkor kénytelen lesz Alaszkába költözni és ezzel oda a haverjával dédelgetett rockbanda alapításának terve. Egy jövőből érkező személynek hála időutazásba kezdenek, hogy személyesen nézzék végig a tankönyvek lapjain említett eseményeket. A folytatása aztán szó szerint elszabadította a poklot, és Bill-Ted párosa, annak érdekében, hogy megnyerje a zenekarával a bandák csatáját, ellátogatott a mennyországba és a pokolba is, miközben a barátnőiket is igyekeztek megmenteni.

kep4

Solomon elárulta, hogy a trilógiává bővülő őrült duó új kalandja már középkorú férfiként követi Billt és Tedet, akiknek 16 évesen azt mondták, hogy a valaha élt legnagyobb emberek lesznek. Bár egy tucat zeneszámot írtak azóta,  a nagy áttörés mégsem jött el. Egy jövőből érkező személy aztán közli velük, hogy 24 órájuk van megírni a világ legjobb dalát, máskülönben a téridő összeomlik és megsemmisül az univerzum. Gyorsan időutazásba kezdenek hát, ami során kiderül, hogy az áhított zenét sikerül majd összehozniuk, persze közben ismét híres történelmi figurákkal és zenészekkel találkoznak. A nagy tervük, hogy a jövőbeli önmaguktól ellopják a hőn áhított dalt.

A készítők szerint a komikus vígjáték egy abszurd, Karácsonyi ének-szerű utazás lesz majd főhőseink múltjában, jelenében és jövőjében, amiből lányaik, Thea (Bill lánya) és Billie (Ted lánya) is alaposan kiveszik a részüket.

kep 1

A tíz éve emlegetett harmadik rész eddig még nem rendelkezik hivatalos premierdátummal.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A hét röhögései (244.)
Következő cikk Kétszeres Oscar-jelölt színésznő lehet a 25. Bond-film főgonosza